Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen Szombaton tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a rövid filmek hosszú napját, azaz a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót. A programban szerepel Kámán Albert legújabb alkotása, a Magány, amely már számos jelentős hazai és nemzetközi fesztiválon volt látható, többek között a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, nemrég pedig Stockholmban a legjobb dráma díját nyerte el. A rendező előző filmje – a Hazug – is számos hazai és nemzetközi díjat kapott. A veszprémi rendezvényen bemutatják a Magányt, melynek főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, zenéjét Cári Tibor szerezte. Kámán Albert rendezőt kérdeztük pályájáról és arról, miért kapnak jelentős fókuszt alkotásaiban a párkapcsolati kérdések… 2023. november 9. 22:06 Jövő héten a kortárs jazz kultikus előadói Veszprémben zene Jövő héten a kortárs jazz kultikus előadói Veszprémben November 16. és 19. között a kortárs jazz nemzetközi és hazai előadói lépnek fel a Veszprém Jazz Fesztiválon, köztük Jojo Mayer, Bill Frisell. Erik Truffaz nemrég megjelent, Clap! című lemezét mutatja be a fesztivál nyitónapján. Első magyarországi koncertjét adja a Scary Pockets, a The New Mastersounds, a Tygroo és Izo FitzRoy is, de a világhírű dobos-producer, Manu Katché is először lép fel hazánkban szólóprojektjével. 2023. november 12. 8:27 A mesterséges intelligencia a témája a XI. Music Hungarynak A mesterséges intelligencia a témája a XI. Music Hungarynak Szerda délelőtt hivatalosan is megnyitották a XI. Music Hungary Konferenciát, a veszprémi Hangvillában. A téma idén: Mi és Ti, azaz a mesterséges intelligencia, valamint a természetes intelligencia a zeneiparban. 2023. november 8. 15:23 Nem merül feledésbe Endrődi Sándor emléke Nem merül feledésbe Endrődi Sándor emléke Endrődi Sándor veszprémi születésű költőre emlékezett Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém vármegyei tagozata hétfőn a Szabadság téren, ahol egykor a művész szülőháza állt. 2023. november 7. 14:50 Esőáztatta videóklip az elengedésről Veszprémből Esőáztatta videóklip az elengedésről Veszprémből Bő egy éve írtunk először Benedek Ádámról, művésznevén Rizonról, aki akkor egy olyan rapdallal rukkolt elő, aminek szövegét és a hozzá készült klipet is Veszprém és az EKF ihlette. Most egy másik, stílusában merőben eltérő dallal jött ki a fiatal zenész, a könnyed nyári hangulatot pedig lecserélte egy jóval mélyebb tartalmú üzenetre. 2023. november 7. 12:23 A Fotonba költözik a Pannonfíling A Fotonba költözik a Pannonfíling Animációs film, kisjátékfilm, természetfilm és filmetűd is szerepel a 19. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó programjában, amelyet november 11-én, szombaton rendeznek meg Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban. 2023. november 6. 15:11 Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje Európa Kulturális Fővárosa Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje A legjobb ötbe került a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program nyitóceremóniájának zenéje a Hollywood Music In Media Awards jelöltjei között. A gálát november 16-án tartják majd a filmek fővárosában. 2023. november 6. 13:54 Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben A Verancsics Akadémia legújabb sorozata ízig, vérig veszprémi témájú lesz. 2023. november 6. 12:07 New Yorkban fotókon mutatkozik be a Veszprém-Balaton régió New Yorkban fotókon mutatkozik be a Veszprém-Balaton régió New York belvárosának művészeti negyedében fotókiállításon mutatkoznak be a Veszprém-Bakony-Balaton régió tájai péntektől öt napon át. 2023. november 4. 14:43 Lányos álmok: művészet, elegancia és sport találkozása Veszprémben Lányos álmok: művészet, elegancia és sport találkozása Veszprémben Gyerekkori hobbijaink nem jelentenek garanciát arra, felnőttként mivel fogunk majd foglalkozni, de hiszem, hogy ezek mégis csak meghatározzák az életünket. Ebben egyetérthetünk Podolskaya Viktoria balettmesterrel, mert ő is mindent elkövet azért, hogy az olyan kifejezetten elegáns, művészeti sportok is elérhetőek legyenek profi minőségben Veszprémben, mint a balett vagy az azzal szorosan összefüggő ritmikus gimnasztika. Ezt szolgálja most a VEB 2023 EKF támogatásával megvalósuló fejlesztés egyesületénél, melynek keretében ritmikus gimnasztika edzésre és egy különleges év végi gálára is várják az érdeklődőket. 2023. november 4. 12:40 Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában A magyar virtusról, szabadságról és az utolsó pillanatos döntésekről is mesél a Veszprémi Petőfi Színház második nagyszínházi bemutatója, A három sárkány. 2023. november 2. 22:07 Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? véleménycikk Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? Tényleg előre tört a kulturális hedonizmus? Lehet, hogy a válságba jutott civilizációnk az oka? Véleménycikk egy jelenségről, ami lehet, hogy nem is létezik. 2023. november 2. 14:13 Versek Veszprémben, versek Európából Versek Veszprémben, versek Európából Azt tudjuk, hogy mit jelentett Petőfinek az Alföld, vagy azt, hogyan inspirálta Jókait a Balaton. De vajon az irodalom távolról jött művelőire hogyan hatott a Bakony és a Balaton vidéke? A balatonfüredi Magyar Fordítóház Alapítvány idén hat külföldi költőt látott vendégül, az itt töltött időszak pedig elég volt ahhoz, hogy tovább gazdagítsák a világirodalom tárházát. 2023. október 31. 13:38 Újra a legaktuálisabb zenekarok Veszprémben Újra a legaktuálisabb zenekarok Veszprémben A harmadik Music Hungary Showcase november 7. és 8. között mutatja be a hazai könnyűzenei színtér legaktuálisabb arcait. Ott lesz többek közt Sisi, Co Lee, bongor, iamyank, Lenkke, Juhász Zoli és sokan mások! 2023. október 31. 10:35
... 67 68 69 70 71 ...
közélet
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.