A Magyar Fordítóház Alapítvány már közel negyed évszázada azon dolgozik, hogy az irodalmi értéket megóvva, külföldi nyelvekre fordítsa a magyar írók és költők műveit. Ezzel a balatonfüredi székhelyű alapítványnál egy olyan szellemi műhely és értéktár alakult ki, ami felbecsülhetetlen a magyar, de a nemzetközi irodalmi életben is.
Idén viszont sikerült ezt még magasabb szintre emelni. Pontosabban kivinni a Fordítóház munkáját a XIX. században épült patinás Lipták-házból, ahol a munka egyébként folyik. A Fordítóház munkatársainak köszönhetően, akik egy formabontó ötlettel álltak elő, valósult meg a Versek Veszprémben című projekt. A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.
Idén tavasszal meghívtak hat különböző országból hat neves költőt, hogy Balatonfüreden és a környéken inspirálódjanak, alkossanak. Akár egy nagy kulturális kísérletnek is fel lehetne fogni mindezt, hiszen olyat még senki nem csinált, hogy egyszerre lát vendégül egy észt, francia, brit, luxemburgi, spanyol és ukrán költőt. Ráadásul az alkotás jegyében, akik így egymásra is hatottak és mindegyikükre hatott a Balaton-felvidék és Veszprém atmoszférája.
A projekt vezetője Imreh András, költő és műfordító úgy fogalmazott, a vers az irodalmon belül a XXI. században mindig egy kicsit a háttérbe szorult. Holott számos kiváló kortárs költő él hazánkban és szerte Európában. A Versek Veszprémben című projekttel pedig az is céljuk volt, hogy ezt a műfaji ágat felemeljék.
Attól sem riadtak meg, hogy ezt a fiatal középiskolás generáció tagjain keresztül érjék el. A számításuk pedig bejött. Amíg a hat művész itt volt a Balatonnál, több környékbeli középiskolába is ellátogattak, ahol rendhagyó irodalomórákat tartottak. Abba pedig mindenki gondoljon bele, egy fiatalnak az is példa nélküli, ha egy kortárs magyar költővel személyesen találkozhat és nem csak a szöveggyűjtemény hasábjain látja a nevüket, még különlegesebb élmény, ha ugyanígy az irodalom egy külföldi művelőjével találkozhat. Az előadás-sorozatnak akkora sikere lett és olyan hamar híre ment, hogy a Fordítóháznak már meg sem kellett keresnie az iskolákat, azok maguk jelentkeztek, hogy látogassanak el hozzájuk is.
De a hat művész nem csak az edukáció miatt jött Magyarországra. Ittlétük alatt meglátogatták a térség nevezetességeit, úgy, mint a Badacsonyt, a tapolcai tavasbarlangot, Zircet, Veszprémet és természetesen az ideiglenes otthonuknak tekinthető Balatont is.
A projekt szervezőinek csupán egy kérésük volt feléjük: mindenkitől szülessen legalább egy költemény, amit a régióhoz kapcsolódó élmények és tapasztalatok inspiráltak.
Ezt végül bőven túl is teljesítették. A projekt honlapján már magyarra fordítva elérhető több vers is, amit Ija Kiva, Yvonne Reddick, Gérard Cartier, Guy Helminger, Jaan Malin és Antonio Rivero Taravillo írtak. Imreh András elárulta azt is, jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy kiadóval, hogy ezek a művek egy kötetbe fűzve magyarul is megjelenjenek.
A projekt viszont nem ért véget azzal, hogy visszamentek hazájukba a költők. Néhány hónapos felkészülés után a nyár derekán a Fordítóház néhány színésszel karöltve ismét a nyilvánosság elé állt és most sem valamilyen megszokott módon. Júliusban három helyszínen, a veszprémi Óváros téren, a füredi Tagorén és a balatonalmádi strandon egy-egy versperformanszt láthatott az éppen arra járó rögtönzött közönség. Gyakorlatilag dramatizálták a költeményeket és összefűzték a színházzal az irodalmat. A siker hasonló volt, mint a középiskolai előadásoknál.
És hogy milyen érzésekkel távoztak a költők Magyarországról? Erre talán kielégítő válasz, ha elolvassuk a projekt oldalán elérhető itt született verseiket. A hat művész közül mégis kitűnik Ija Kiva, aki Ukrajnából, a donyecki régióból jött Magyarországra alkotni. Ő mondta, hogy a háború az országában valójában már 2014 óta zajlik, ő pedig átélte annak minden borzalmát. Éppen ezért számára az utazás egyszerre volt sokkhatású, de egyben élményszerű is. Verseiben pedig mindez visszaköszön, ahogy az alábbiban is, Vonnák Diána fordításában:
„nyolc éven át mondogatni: otthon nálam háború van
hogy végre elfogadjam: ez a háború az otthonom
vonatútja lassú keletről nyugatra halad az országban
amelyen a halál utaztatja át az életet
az éjszaka elherdált virágok görcseivel érkezik
elfekszik szuvas fogaival elfekszik a szánkban a hallgatás
a nyelvünk most önkéntes- és menekültcsevegés
melyben a szirénák Odüsszeusz dalát éneklik
az emlékezetünk most a szabadság mocskos népviselete
az ő hosszú sétája szívtől szívig”
