A párharcnak külön pikantériát ad, hogy a két gárda tavaly is találkozott egymással a kieséses szakaszban, akkor a 16 között a párizsiak meglepetésre kiejtették az addig szárnyaló Vörösöket, s végül meg sem álltak a végső diadalig. Ezúttal ugyanúgy Párizsban lesz az első felvonás, mint egy éve, de most tekintve a két együttes formáját, meglepetés lenne, ha a szigetországiak ismét győzelemmel távoznának, mivel az idény során nem először kerültek komolyabb hullámvölgybe.
Arne Slot vezetőedző tanítványai a március 3-a óta lejátszott hét találkozójukból négyet elvesztettek és csupán kettőt nyertek meg, így a bajnokságban címvédőként csak az ötödik helyen állnak, ráadásul a hétvégén kínos, négygólos vereséggel estek ki az FA Kupa negyeddöntőjében a Manchester City vendégeként. Ez utóbbi kudarc után a Liverpool egyetlen esélye a BL maradt a trófeaszerzésre. A holland mesternek többek között az is nehezíti a dolgát, hogy kidőlt a kezdő kapusa, a brazil Alisson Becker, akit a georgiai Giorgij Mamardasvili fog helyettesíteni.
A két magyar játékosára viszont számíthat, Szoboszlai ráadásul a legutóbbi nyolc BL-meccsén ötször eredményes volt.
Ezzel szemben a PSG remek formának örvend, az előző négy összecsapását megnyerte és eggyel kevesebb mérkőzést játszva is négy ponttal vezeti a francia bajnokságot. A két csapat közös múltja is a címvédő mellett szól, mert bár mindkét fél három-három győzelmet számlál, de a két egyenes kieséses párharcból egyaránt a párizsi alakulat jutott tovább, a tavalyi, tizenegyesekkel megnyert BL-ütközet mellett az 1997-es KEK-elődöntő volt a másik. Luis Enriquének is akad egy nagy hiányzója a támadó Bradley Barcola személyében.
A másik szerdai párharc egy spanyol rangadó lesz a Barcelona és az Atlético Madrid között. Érdekesség, hogy a két csapat korábban kétszer ugyanebben a szakaszban csapott össze a BL-ben és mindkétszer - 2014-ben és 2016-ban - a fővárosiak örülhettek.
A katalánoknak különösen nem megy a spanyol riválisok ellen nemzetközi porondon, ugyanis hét győzelem és hat döntetlen mellett 11-szer kikaptak, a 11 párharcból pedig csupán négyből jutottak tovább.
A felek immár ötödször mérik össze a tudásukat ebben az idényben: a bajnokságban mindkét felvonást a Barcelona nyerte, legutóbb épp most hétvégén 2-1-re idegenben, viszont a kupában az Atlético jutott tovább az oda-visszavágós párharcból egy 4-0-s hazai sikernek köszönhetően.
Az első, barcelonai felvonás több szempontból is hazai sikert ígér. Egyrészt saját közönsége előtt az utóbbi időben szárnyal a Barca, előző négy hazai BL-meccsén például 19 gólt szerzett, miközben az Atlético vendégként kifejezetten szenved, az előző hét idegenbeli BL-találkozójából csupán egyszer győzött. De összességében sem mások az erőviszonyok, mivel a Barcelona kilenc tétmeccsen nem talált legyőzőre, ebből csak egyetlen döntetlenje van, a spanyol bajnokságban pedig úgy listavezető, hogy a negyedik Atléticót 19 ponttal előzi meg.
A párharcok visszavágóit jövő kedden rendezik, a BL fináléja pedig május 30-án a Puskás Arénában lesz.
