Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Világ táncosai, egyesüljetek! Világ táncosai, egyesüljetek! Hatodik alkalommal rendezik meg a Connector Táncfesztivált március 4. és 5. között Veszprémben. 2017. február 7. 12:56 Farsang megyénkben – kerítők és hordólovaglás Farsang megyénkben – kerítők és hordólovaglás A magyar farsangi szokások közül elsőként talán sokunknak a mohácsi busójárás jut eszünkbe, pedig megyénkben is számos, az időszakhoz kötődő hagyomány létezett. 2017. február 7. 9:36 Nyitottság, dinamizmus, fiatalság Nyitottság, dinamizmus, fiatalság Milyen a mai ifjúság? Sokszor firtatott kérdés, amelyre most a Veszprém Portré legfrissebb száma is megpróbál választ adni. A magazin bemutatóját hétfőn tartották az Oliva Hotel & Étteremben. 2017. február 6. 19:54 Szabad egy táncra? Szabad egy táncra? A 19-20. században még magától értetődő volt, hogy a fiatalok bálba járnak, a tánctudás és a vele járó illemszabályok betartása pedig a jólneveltség jele volt. Azóta a világ megváltozott, de az etikettel továbbra sem árt tisztában lenni, kiváltképp, mert a tánc emberi kapcsolatok terén az egyik legjobb tanítómester. 2017. február 5. 11:10 Legenda vagyok Legenda vagyok Volt egyszer Veszprémben egy tehetséges fiú, aki imádott rajzolni. Festőművész lett, lázadó, aztán már csak legenda. 10 éve, hogy Szilágyi László búcsút intett az életnek. 2017. február 2. 11:56 Pink Martini, Nouvelle Vague és Deluxe is lesz a Völgyben Pink Martini, Nouvelle Vague és Deluxe is lesz a Völgyben Az amerikai Pink Martini, valamint két francia csapat, a Nouvelle Vague és a Deluxe is fellép a Művészetek Völgyében július 21. és 30. között. 2017. február 2. 10:35 Mindenki elvárja, mégsem gyakorolja. Mi az? Mindenki elvárja, mégsem gyakorolja. Mi az? Jó napot, vagy jó napot kívánok? Viszontlátásra helyett viszlát! Ki kezdeményezi a tegeződést vagy a köszönést? Mikor vehetjük le a kabátot? Az illem is azon dolgok egyike, amelynek csak a hiánya tűnik fel. A legfontosabbról, az első benyomásról beszélgettünk egy illemtanárral. 2017. február 2. 9:41 Korszakos jelentőségű, hiánypótló mű jelent meg Korszakos jelentőségű, hiánypótló mű jelent meg A meteorológiai riasztás ellenére is zsúfolásig telt a Dubniczay-palota kedd este Mészáros Gyula Forradalom és szabadságharc Veszprémben című könyvének bemutatóján. Nem csoda: tizenöt évet kellett várni erre a pillanatra. 2017. január 31. 20:16 Filmklub: Teljesen idegenek Filmklub: Teljesen idegenek Helyszín: Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ Időpont: 2017-02-13 18:00 - 19:30 2017. január 31. 16:08 Filmklub: Mártírok Filmklub: Mártírok Helyszín: Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ Időpont: 2017-02-06 18:00 - 20:00 2017. január 31. 16:05 A kamra titkai - gasztrotörténeti előadás a Laczkó Dezső Múzeumban A kamra titkai - gasztrotörténeti előadás a Laczkó Dezső Múzeumban A Laczkó Dezső Múzeum 2017. február 9-én, csütörtökön 16:30-kor gasztrotörténeti előadásra várja az érdeklődőket. 2017. január 30. 10:43 'Legyen a zene mindenkié' 'Legyen a zene mindenkié' Sikerrel zárult a két és fél éves adománygyűjtés, Veszprém pedig ismét jelesre vizsgázott összetartásból. Városunk egy nemzetközi színvonalú, prémium minőségű hangszerhez jutott, amely szerda este be is mutatkozott a nagyközönség előtt. 2017. január 25. 23:26 Eltérő nézőpontok, formák találkozása Eltérő nézőpontok, formák találkozása Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán különös összművészeti estjét láthatták az érdeklődők péntek este az Agórában. 2017. január 21. 10:04 Írni se szenvedély, se szenvedés nélkül nem lehet Írni se szenvedély, se szenvedés nélkül nem lehet Szabó T. Anna és Dragomán György költő-író páros volt az Eötvös Károly Megyei Könyvtár vendége pénteken a Magyar Kultúra Napja alkalmából. 2017. január 20. 19:27
... 216 217 218 219 220 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
sport
Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza Novak Djokovics a 2028-as Los Angeles-i olimpiával kívánja lezárni teniszkarrierjét a Sportal.rs szerb portál szerint. Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a Berlin ellen Korábbi játékosa, a francia Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a német Füchse Berlin ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védése Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 32-28-as győzelméhez a GWD Minden ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.