Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kereszténység a legújabb lázadás

ma 8:47
Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást.

A rendezvényt megelőzően Halmay Gábor, az IKSZ elnöke portálunknak is nyilatkozott és elmondta, a Szent István Intézettel közösen életre hívott országjárás fókuszpontjában a keresztény értékek védelme áll. Szerinte ugyanis ezeket az alapokat nyugaton folyamatosan kiüresítik, a világ más pontjain pedig a hívőket fizikai valójukban üldözik. Úgy véli, a tengerentúlról indult, Nyugat-Európában már gyökeret vert woke ideológia térhódítása valós veszély, és semmi sem garantálja, hogy elkerüli Közép-Európát. Az eseménysorozattal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a fiatalok számára a hit bátor felvállalása ma egyfajta lázadó attitűdöt követel meg.

Ezután az MCC-ben a pódiumbeszélgetés nyitányaként Füleczki István teológus, dogmatikatanár, az MCC egri képviseletének vezetője felidézte, az egyház természetes állapota az ókortól kezdve az üldöztetettség volt. Az első évszázadokban az őskeresztényeket éppen az egymás iránti őszinte szeretetük buktatta le a hatóságok előtt, a vértanúk áldozata pedig újabb hívőket vonzott. Rámutatott, a mai, támadásokkal teli világban a leghatékonyabb válasz a hitelesen megélt élet, a csendes tanúságtétel. Egy személyes emléket megosztva beszélt édesapjáról, aki bányászként a nehéz munka után az asztalhoz ülve sosem mulasztotta el, hogy hálatelt szívvel keresztet rajzoljon a kenyérre. Ez a néma szülői példamutatás adhat kapaszkodót a felnövekvő generációknak identitásuk bátor felvállalásához.

A művészvilág és az értékrend bonyolult viszonyába Oberfrank Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója engedett bepillantást. A piarista diákéveket követően már az egyetemi felvételin szembesülnie kellett a vallásos háttere miatti hátrányos megkülönböztetéssel. Csalódottságának adott hangot amiatt, hogy egykori színészpéldaképei mennyire könnyen simultak bele egy istentagadó, baloldali ideológiába, miközben a kilencvenes években a Vígszínházban komoly lelki erőt igényelt a keresztény meggyőződés kinyilvánítása. A teátrumok világában mindmáig gyakori a konzervatív művészek lenézése, a virtuális térben pedig állandósultak a durva támadások. A direktor ugyanakkor bizakodó is, látva, hogy egyre többen állnak bele ezekbe a küzdelmekbe. Kiemelte, fontos, hogy a színházba visszatérjen a vertikális dimenzió, amely Isten felé emeli a tekintetet, amire ékes példa a boldoggá avatott Bódi Mária Magdolna életét feldolgozó veszprémi darab.

A modern társadalmakat mérgező közömbösség és értékválság is terítékre került. Füleczki István Ferenc pápát idézve világított rá, a szeretet igazi ellentéte a közöny, amikor az ember teljesen bezárja a szívét. Kifejtette, a hangoztatott értéksemlegesség illúzió. Mivel az emberben kódolva van a hit iránti vágy, az Isten nélküli űrbe óhatatlanul beáramlanak az ezoterikus pótlékok vagy a képernyők hamis valóságai. Az értékteremtés fontosságát egy egri példával támasztotta alá. A város egyik lakótelepén a nyugati templombezárási trendekkel ellentétes folyamat ment végbe, amikor egy használaton kívüli fitnesztermet alakítottak át élő közösséggel megtöltött szakrális térré.

A beszélgetőpartnerek egyet értettek abban, hogy az elszigetelődés ellen az élő, analóg találkozások jelentik a gyógymódot. Oberfrank Pál a közös étkezések, a templomba járás és a színházi esték megtartó erejére hívta fel a figyelmet, amelyek képesek ellensúlyozni a digitális tér személytelenségét. Füleczki István egy elgondolkodtató esettel illusztrálta a helyzetet, amikor egy felvételiző borsodi kisfiú folyamatosan angol szavakat használt, mert társas kapcsolatai kimerültek abban, hogy a monitor előtt külföldi fiatalokkal játszott. Ebből a mesterséges burokból kellett őt kiemelni azzal, hogy az MCC közösségében valós felelősséget kapott. A tanár zárásként a SZÖSZ mozaikszót ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, ami a szabadon, örömmel és szeretettel végzett munka fontosságára utal. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalok megértsék, az értékek őrzése és a közösségépítés a legnemesebb feladat.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.