Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
10°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
10°C

közélet

Újabb egymillió a kórháznak / A "Közösség szíve" program a gyermekosztályoknak gyűjtött Harmadik alkalommal rendezte meg a CBA és a Procter & Gamble a Közösség szíve programot. Ez alkalommal is 10 millió forintot gyűjtöttek össze, mellyel a gyermekek egészégéhez szeretnének hozzájárulni. Az összeget 10 kórház gyermekosztálya között osztották szét egyenlő arányban. Egy hónapon belül ez a harmadik alkalom, hogy pénzadományt kap a Veszprém Megyei Kórház, mondta a hivatalos átadáson Rácz Jenő főigazgató, aki szerint ez a megmozdulás fémjelzi, hogy intézményükben kiváló szakemberek dolgoznak, akiket a betegek és egyéb szférák is elismernek. 2008. szeptember 3. 17:36 Felül kell vizsgálni a kiszabott büntetéseket és a speciális közlekedési szituációt / Együttműködést, konzultációt kezdeményez a Fidesz a kameráról Másfél hónap alatt több mint 1600 járművezetőt büntettek meg, brutális 100.000 forint összegre, mert pirosba hajtottak a Budapest út-Jutasi út kereszteződésében. Köztük több buszsofőrt, akikről tudjuk, hogy kellőképp felelősségteljesek, hiszen utasaik életéért felelnek. Abban a kereszteződésben bajnak kell lennie, amit ki kell vizsgálni – mondta a Fidesz sajtótájékoztatóján Némedi Lajos. A képviselő már a város vezetésével is egyeztetett, vonják be a probléma feltárásába a Veszprémi Rendőrkapitányság közlekedési szakembereit. Némedi továbbá azt szeretné, ha Katanics Sándor ismételten találkozna Kondorosi kormánybiztossal, s nem csak a büntetések regionális központi felülvizsgálata, hanem a jogalkalmazók mérlegelési lehetősége mellett is szót emelnének. 2008. szeptember 3. 16:53 A reptérről a bizottsági ülésen A Városfejlesztési Bizottság elfogadta a szentkirályszabadjai repülőtér szabályozási tervét. A témáról egyébként korábban lakossági fórumot is tartottak, melyet az önkormányzat hirdetett meg. A rendezvényen a Településszerkezeti Tervet, valamint a többször is módosított Szabályozási Tervet, annak Helyi Építési Szabályzatát stb. tárták az érintettek elé. A módosítással kapcsolatos terveket, alátámasztó munkarészeket már korábban kifüggesztették, ám az érdeklődés visszafogott volt. 2008. szeptember 3. 15:45 Folytatódnak a csatornázási munkák Veszprémben, közel 9 millió euróra pályázunk / Ülésezett a Városfejlesztési Bizottság Többek közt a csatornázási munkák folytatását biztosító pályázatról tárgyaltak és döntöttek kedden a Városfejlesztési Bizottság ülésén. Új szennyvízelvezető csatornákat fektetnek le, valamint rekonstrukciókat is végeznek – közel 8000 folyóméteren cserélik ki a gerincvezetéket – tudtuk meg Brányi Mária bizottsági elnöktől. A képviselők elfogadták további három benyújtásra váró pályázati anyagot, a szentkirályszabadjai területrendezési terv, illetve a Gyulafirátót határában tervezett beruházáshoz szükséges területrendezési terv módosítást. Tárgyaltak a Közgazdasági Szakközépiskola várbeli épületének jövőjéről is. Az eladás mellett egyetlen képviselő szavazott. 2008. szeptember 3. 13:45 Lemondásra szólította fel Navracsics a miniszterelnököt Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti az ország fél éve. Tudjuk, hogy ott van az asztalán a lemondási nyilatkozat, vegyen egy nagy levegőt, legyen erős ember és írja alá. – mondta Navracsics Tibor budapesti sajtótájékoztatóján ma délelőtt. 2008. szeptember 3. 12:56 Szigort és biztonságot az utakra! / – jön az új KRESZ! – Módosulások várhatók a KRESZ-ben mondta keddi, veszprémi fórumán a Miniszterelnöki Hivatal kormánybiztosa. Dr. Kondorosi Ferenc hozzátette azt is, hogy az intézkedések a közlekedés biztonsága ügyében születnek. 2008. szeptember 3. 9:30 Óvodai játszóház képviselői keretből Megvalósult a Hársfa Óvoda régi álma, megépült a galéria, mely az óvoda egyik termében játszóházként szolgál. Horváth Éva óvodavezető Némedi Lajostól, a választókörzet önkormányzati képviselőjétől kért segítséget, aki a fejlesztést képviselői keretéből finanszírozta. 2008. szeptember 2. 16:43 Elvtárs vagy úr a miniszter? / – beidegződöttség vagy tévedés? – Az, hogy ki úr, ki nem, arról vannak halovány elképzeléseink, ám az egészen bizonyos, hogy nagyon alaposan fel kellene dolgozni kusza múltunkat ahhoz, hogy etimologizálni tudjuk jelentését. Ahány évszázad, annyi jelentésárnyalat. Volt idő, mikor úrnak lenni pompázatosan jó volt, de volt olyan időszak is, amikor még tán a doktor úr is örült, ha elvtársnak szólították, mert bizony a papa is doktor volt… (Ejnye-ejnye, de nagy hiba volt ez akkor!) 2008. szeptember 2. 15:16 Szakértői kormány: Kinek a találmánya? Az ötpárti egyeztetés után úgy tűnik, az SZDSZ álláspontja szerint szakértői kormányt kell felállítani, maga Fodor Gábor, a párt elnöke is úgy fogalmazott a királyi televízió politikai műsorában, hogy soha nem voltunk még olyan közel ezen szakértői kormány felállításához, mint most. Véleménye szerint, ha ez a kezdeményezés, melyet a liberálisok tavasszal felvetettelk nem nyer többséget, akkor el lehet gondolkozni az előrehozott választások megtartásáról. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz, szemben az SZDSZ-szel már 2006-ban javasolta a szakértői kormány felállítását. 2008. szeptember 2. 14:50 Még nyitva vannak a füredi strandok / – az időjárástól függ a zárás – Bár a tanesztendő megkezdődött, s a turisták nagy része is elhagyta a Balatont, azért a balatoni strandok egy része még nyitva áll. 2008. szeptember 2. 10:45 Véget ért a Balatonfüredi Borhetek / Vendégségben Füred egyik legkedveltebb borászánál, Szalay Lászlónál Augusztus 31-ig tartott a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata. Az ország egyik legnívósabb boros rendezvényén három héten át 24 borász kínálta nedűit. Szigorúak voltak a feltételek. A városvezetés 30 jelentkezőből választotta ki azokat, akik felállíthatták pavilonjaikat a Tagore sétányon. A meghívott borászok egytől egyig a Balatonfüred-csopaki történelmi borvidékről érkeztek, és korábban a városi borversenyen kiváló minősítést szereztek. A minőség nem is lehetett kérdéses. Vendégek és borászok egyaránt úgy látják, kimagaslóan jó borokat mértek az idén. Ami viszont üröm az örömben, hogy a forgalom alulmaradt a várakozásnak. 2008. szeptember 1. 22:42 A kancelláriaminiszter lehetőséget lát az SZDSZ-együttműködésben / – nyugdíjasokkal találkozott Kiss Péter Balatonfüreden – A szocialisták pártja várja az SZDSZ javaslatait – mondotta balatonfüredi fórumán hétfőn a kancelláriaminiszter –, s ez a nyitottság kiindulópontja lehet egy szélesebb körű támogatásnak. Kiss Pétert a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) Nyugdíjas Szövetsége hívta meg, melynek egyik kiemelt témája a nyugdíjasok helyzete volt. 2008. szeptember 1. 22:35 Könnycsepp a hazáért Reggel fél nyolc, a nap sugarai horizont alatti pihenőjükből előbűjva, nyújtózkodva terülnek szét a Balaton vizén. A késő nyári reggelt még a legyek sem zavarják meg reptük zajával, az ébredő tópart csendjét csak egy idősödő férfi távoli léptei törik meg, amint elmereng a panoráma szépségében. Barnás-fekete, kistermetű kutyája némán követi, mint aki tudja, gazdája mit érez ezekben a korai órákban. Csendben sétál melette, hogy néhány perccel később elfoglalhassa helyét a férfi asztala mellett, míg ő kávéját issza. 2008. szeptember 1. 12:22 Motorosok csúnya hétvégéje / – a mentőhelikopter többször is felszállt – A hétvége szerencsére halálos kimenetelű közlekedési balesetek nélkül zajlott le, ám a mentőknek így is akadt dolga bőven. A krónikát Csermák József ügyeletes bocsátotta a Vehír rendelkezésére. 2008. szeptember 1. 9:48
... 1567 1568 1569 1570 1571 ...
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.
kézilabda
Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában. Férfi kézilabda EK: elődöntős a Tatabánya A Tatabánya elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Kupában, mivel 37-35-re nyert a török Nilüfer Belediyespor otthonában a negyeddöntő szombati visszavágóján. A One Veszprém nyerte a vármegyei derbit A címvédő One Veszprém HC magabiztos, 32-20-as győzelmet aratott a vármegyei rivális Balatonfüredi KSE otthonában a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati fordulójában, így matematikailag is bebiztosította helyét a bajnoki döntőben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.