Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kancelláriaminiszter lehetőséget lát az SZDSZ-együttműködésben / – nyugdíjasokkal találkozott Kiss Péter Balatonfüreden –

2008. szeptember 1. 22:35
A szocialisták pártja várja az SZDSZ javaslatait – mondotta balatonfüredi fórumán hétfőn a kancelláriaminiszter –, s ez a nyitottság kiindulópontja lehet egy szélesebb körű támogatásnak. Kiss Pétert a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) Nyugdíjas Szövetsége hívta meg, melynek egyik kiemelt témája a nyugdíjasok helyzete volt.

A fórumon a „Megegyezés” című programjavaslatot, annak elemeit ismertette hallgatóságával a miniszter, akinek véleménye szerint a sok olyan pont van a programban, ami a liberálisok számára is elfogadható.


Kiss Péter ezután a járulékterhek csökkenésének lehetőségéről szólt, de hozzátette azt is, hogy azokat úgy kell alkalmazni, hogy, hogy az ne jelentsen „távoltartó, pluszerőfeszítést a munkáltató részéről.”

A folytatásban a kancelláriaminiszter számos összevetést hozott fel példaként az új uniós tagországok (balti államok, Szlovénia, Románia, Bulgária, Szlovákia, Csehország) gazdasági helyzetéről, összevetve azokat a magyarországival. Kijelentette: nekünk a saját utunkat kell járni, s ehhez a szocialista párt programja meg is adja a lehetőséget.


Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.