Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A reptérről a bizottsági ülésen

2008. szeptember 3. 15:45
A Városfejlesztési Bizottság elfogadta a szentkirályszabadjai repülőtér szabályozási tervét. A témáról egyébként korábban lakossági fórumot is tartottak, melyet az önkormányzat hirdetett meg. A rendezvényen a Településszerkezeti Tervet, valamint a többször is módosított Szabályozási Tervet, annak Helyi Építési Szabályzatát stb. tárták az érintettek elé. A módosítással kapcsolatos terveket, alátámasztó munkarészeket már korábban kifüggesztették, ám az érdeklődés visszafogott volt.

A számos szakhatósági és egyéb engedély beszerzése igen hosszú időt igényel, ám – megfelelően a sorrendnek – a munkák haladnak előre. A „szentkirályi” reptér – ellentétben a legtöbb hazaival – több szempontból is speciális helyzetben van (katonai bázis volt, közel van a pápai NATO-bázis stb.), ezért tűnik az előbbre jutás lassúbbnak.

Meg kell többek közt felelni a környezetvédelmi előírásoknak (jelentős, védett ürgepopulációja van a reptérnek), ugyanakkor a kifutópálya tengelyében fekvő kisebbik település, Szentkirályszabadja zajterhelését is csökkenteni kell.

Kisebbik gond a pálya meghosszabbítása, mely 500 méteres toldást jelent a 8-as főút irányába, vagy a későbbi becsatlakozó közutak problematikája (északról és délről is elérhetőnek kell lennie a reptérnek).

Minden kétséget kizáróan a régió számára óriási előrelépést jelenthet a repülőtér teljes kiépülése (ez 2019-re várható), hiszen egyrészt munkahelyeket teremt, másrészt jelentősen felgyorsítja a Székesfehérvár–Veszprém tengely ipari, idegenforgalmi stb. fejlődését.
Zatkalik András
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.