Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ország-világ

A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek. "A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül" - írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. 2016. november 17. 15:41 A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz Verrasztó Evelyn és Dávid is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló Hosszú Katinkához és Gyurta Dánielhez. 2016. november 17. 15:38 Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta Dániel fenntartja az úszószövetséget is bíráló szerda délutáni nyilatkozatát, egyúttal leszögezi, nincs rászorulva arra, hogy harmadik fél adja a szájába a szavakat. 2016. november 16. 21:32 Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében - melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is - szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. 2016. november 16. 14:36 Király: az első mérkőzéstől az utolsóig emlékezetes volt Király: az első mérkőzéstől az utolsóig emlékezetes volt Az elsőtől az utolsó mérkőzésig emlékezetes volt a magyar labdarúgó-válogatottban eltöltött időszak Király Gábor számára, aki kedden este a svédek ellen 2-0-ra elvesztett budapesti felkészülési mérkőzésen búcsúzott a nemzeti csapattól. 2016. november 16. 12:22 Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal a Magyar Úszó Szövetség minden erőfeszítése ellenére sincs igazi kapcsolat, márpedig a problémák megoldásához párbeszédre volna szükség. 2016. november 16. 11:55 Hazai vereség Királyék évzáró búcsúmérkőzésén Hazai vereség Királyék évzáró búcsúmérkőzésén A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 2-0-ra kikapott a svéd csapattól barátságos mérkőzésen, idei utolsó fellépésén. 2016. november 15. 21:57 Elbúcsúztatták Királyt, Juhászt, Hajnalt és Vanczákot Elbúcsúztatták Királyt, Juhászt, Hajnalt és Vanczákot Közvetlenül a svédek elleni barátságos mérkőzés előtt a pályán elbúcsúztatták a magyar labdarúgó-válogatottól Király Gábort, Juhász Rolandot, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost. 2016. november 15. 21:40 Az úszószövetség értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt Az úszószövetség értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése értetlenséggel fogadta Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását, és a háromszoros olimpiai bajnok súlyos kritikájában szereplő vádakat megalapozatlannak minősítette. 2016. november 15. 20:21 Tizedszer nyert a Szeged, a Füred a Csurgót verte Tizedszer nyert a Szeged, a Füred a Csurgót verte Tizedik győzelmét aratta a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda NB I-ben: a keddi játéknapon a Cegléd ellen nyert öt góllal házigazdaként. 2016. november 15. 19:59 Király és Juhász kezdőként búcsúzik Király és Juhász kezdőként búcsúzik Pályafutása utolsó válogatott labdarúgó-mérkőzésén kezdőként lép pályára Király Gábor és Juhász Roland. 2016. november 15. 19:08 Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást Hosszú Katinka nyílt levélben lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökét. A háromszoros olimpiai bajnok, sokszoros világ- és Európa-bajnok úszónő az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy fogalmazott: az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt döntött úgy, hogy ideje megszólalnia. 2016. november 15. 18:54 Magyarády Péter az EHF választott bírája lett Magyarády Péter az EHF választott bírája lett Magyarády Péter lett az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) választott bírája. 2016. november 14. 12:43 Búcsú az évtől és négy korábbi meghatározó játékostól Búcsú az évtől és négy korábbi meghatározó játékostól A magyar labdarúgó-válogatott kedden este, a svédek elleni barátságos mérkőzéssel nemcsak az évet zárja, hanem az elmúlt, nagyjából két évtized négy meghatározó játékosát is búcsúztatja. 2016. november 14. 12:21
... 499 500 501 502 503 ...
közélet
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.