Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Bemutatkozott a Művészetek Háza új igazgatója Bemutatkozott a Művészetek Háza új igazgatója November 15-től Grászli Bernadett vette át az intézmény vezetését. Az új igazgató a Művészetek Háza infrastrukturális és tartalmi megújítása mellett a jelenlegi munkatársakkal való közös munkáról is beszélt a sajtónak hétfői hivatalos bemutatkozásán. 2021. november 15. 22:56 Korabeli filmszalagon a '30-as évek Veszpréme történelem Korabeli filmszalagon a '30-as évek Veszpréme Az utókor számára fennmaradt 1930-as évekbeli kisfilm mutatja be a két világháború közti Veszprémet, amit digitalizálva bárki elérhet az interneten. A megkopott szalagon még kivehető a Séd-völgy a Viadukt nélkül, az Óváros tér korabeli formája és az egykori Csomai strand átadójáról is tartalmaz képkockákat. 2021. november 20. 15:00 Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Aki nem ismeri közelebbről, talán csak egy mosolygós, a munkáját jól végző könyvtárigazgatót lát. Pedig dr. Baranyai Tamás életútja – mely a könyveken, idegen nyelveken és országokon, s megannyi kalandon keresztül vezetett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár vezetéséig – ennél jóval lenyűgözőbb. 2021. november 15. 13:19 Karátson Gábor színes Faust-illusztrációiból nyílt kiállítás a Várgalériában Művészetek Háza Karátson Gábor színes Faust-illusztrációiból nyílt kiállítás a Várgalériában A 2015-ben elhunyt Kossuth -, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjas magyar író, festő, filozófus és művészetpedagógus műveiből nyílt kiállítás január elejéig marad Veszprémben. 2021. november 14. 14:27 Shakespeare bemutatóval folytatja az évadot a Petőfi Színház színház Shakespeare bemutatóval folytatja az évadot a Petőfi Színház November 19-én mutatja be Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját a Veszprémi Petőfi Színház, melyet a teátrum igazgatója, Oberfrank Pál rendezett, a főszerepben pedig Horváth Csengét és Szederjesi Teodórát láthatjuk. A bemutató előtt őket kérdeztük a munkafolyamatról. 2021. november 11. 22:46 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok Európa Kulturális Fővárosa 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok A litvániai Kaunas város 2022-ben viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, tehát közvetlenül a veszprémi ünnepi év előtt. Néhány hete a VEB2023 csapata Litvániában járt, ahol a helyi programok megvalósítóival, valamint más EKF városok képviselőivel is találkoztak. A személyes tapasztalatokról és arról, hogy Veszprém jelenleg hol helyezkedik el a többi kulturális főváros között, Markovits Alízt, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. 2021. november 12. 15:52 Összehangolják kutatásaikat a múzeumok Összehangolják kutatásaikat a múzeumok Négy intézmény, a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kezdi meg közös tudományos munkáját, hogy eredményesebben használják ki kapacitásaikat. A munkát egy kétnapos konferenciával indították el Veszprémben. 2021. november 8. 16:25 Szelle Dávidot díjazta társulata Szelle Dávidot díjazta társulata A veszprémi Pannon Várszínház a tartósan kiemelkedő színházi munka elismeréseként megalapította a Pannon Pálya-díjat, melyet évente, munkakörtől függetlenül adományoz egy tagja részére. 2021. november 8. 9:36 Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség Idén először a Music Hungary Szövetség – hagyományteremtő jelleggel – feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával partnerségben, az EKF zenei program alapértékeit képviselő esemény célja, hogy a szakmai konferencia kiegészüljön egy két napos koncertsorozattal, ahol három helyszínen, több mint húsz nagyszerű produkció mutatkozik majd be. Deva, Sasa Lele, Szalai Anna, Teddy Queen, a HOCUSPONY vagy a Napfonat, de az On The Low kollektíva tagjai is várják a zenekedvelőket. 2021. november 5. 12:07 November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is Ovádi Péter November 4-én a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is November 4. nemzeti gyásznap, a szovjet csapatok ekkor indítottak offenzívát a magyarok ellen és verték le az október 23-án kitört forradalmat. Az évforduló alkalmával Veszprémben is tartottak megemlékezést, a forradalom mártírja, Brusznyai Árpád emléktáblájánál a Várban, ahol Ovádi Péter, országgyűlési képviselő azt mondta: a forradalom leverésével elkezdődtek a szocialista rendszer végnapjai is. 2021. november 4. 21:24 Kesztyűs kézzel bántak a klasszikus történettel Kabóca Bábszínház Kesztyűs kézzel bántak a klasszikus történettel November 7-én mutatja be Hamupipőke című előadását a Kabóca Bábszínház. 2021. november 4. 10:56 Egyedülálló színházi kísérletre készül a Pannon Várszínház Egyedülálló színházi kísérletre készül a Pannon Várszínház November 26-án debütál a Pannon Várszínház legújabb, DEkaMerON című előadása, mely jobbára csak címében idézi meg Boccaccio novellagyűjteményét: a darab különleges kísérlet lesz tíz elveszett ember összehozására. 2021. november 5. 11:29 Hatvanéves jubileumát ünnepelte a Bakony Fotóklub Hatvanéves jubileumát ünnepelte a Bakony Fotóklub Kiállítással ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a Bakony Fotóklub pénteken az Agórában. A szervezet részére Brányi Mária átadta a májusban nekik ítélt Gizella-díjat. 2021. november 5. 21:41 17. Pannonfíling: rövidfilmek egész nap Veszprémben 17. Pannonfíling: rövidfilmek egész nap Veszprémben Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót Veszprémben, november 6-án, szombaton. A fesztiválon hazai és határon túli alkotók rövidfilmjeit nézheti meg a közönség. 2021. november 3. 9:13
... 133 134 135 136 137 ...
közélet
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni.
sport
MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.