Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Kitűnő költő, de nem népét vezető vátesz Kitűnő költő, de nem népét vezető vátesz Endrődi Sándorra emlékeztek kedden, a költő születésének évfordulóján. 2024. január 17. 14:26 Nyugdíjas örömtánccal a boldog és egészséges szenior évekért nyugdíjas Nyugdíjas örömtánccal a boldog és egészséges szenior évekért Várakozáson felüli sikere volt hétfőn az Agórában megszervezett szenior örömtáncnak, amelyen hatvanhét veszprémi nyugdíjas vett részt az Életet az éveknek program keretében. Következő hétfőn ismétlés következik, erről is kérdeztük Bodnárné Zsókát, a szervező Ezerarcú Bónusz Szeniorklub vezetőjét. 2024. január 16. 22:16 Lelki nass januárra Lelki nass januárra A természetben télen a sietségnek nincsen helye – és ez az emberi természettel is így van valójában. Nagy újrakezdések helyett éppen ezért az év elejét célszerűbb pihenéssel és feltöltődéssel tölteni, ami persze nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan a négy fal között kellene gubbasztanunk. Érdemes ilyenkor is a társaságot keresni, kimozdulni, csak egy picit kényelmesebb tempóban, és olyan programokat találni, amelyekkel a lemerült lelki akkumulátort is feltölthetjük. 2024. január 12. 22:18 Olajfestmény mozivásznon: egy falu kegyetlensége gyönyörű képekben A Parasztok című lengyel film minden képkockája a saját jogán is helyet érdemelne egy múzeumi kiállításon, a festményekből pedig megrázó és lélegzetelállító történet szövődik. 2024. január 14. 21:13 A legrégebbi villannyoszlop alatt emlékeztek meg Gombor Józsefről A legrégebbi villannyoszlop alatt emlékeztek meg Gombor Józsefről Családja és tisztelői körében emlékeztek meg a pár hete elhunyt villanyszerelőről és helytörténeti kutatóról, Gombor Józsefről szerda délután a Csomay-oszlopnál. 2024. január 11. 9:57 Latin-Amerika táncával is küzdöttek a fagyok ellen hétvégén Latin-Amerika táncával is küzdöttek a fagyok ellen hétvégén Amíg szombaton este a kinti hőmérséklet kezdett egyre fagyosabb lenni, az Ipari Technikum könyvtárában épp ellenkezőleg, felforrósodott. Második alkalommal szervezték meg a veszprémi tangóbált, bizonyítva, hogy az EKF-fel együtt nem értek véget a kulturálisan sokszínű programok Veszprémben. 2024. január 8. 11:30 Nagyot robbantott az Oppenheimer a Golden Globe-on Nagyot robbantott az Oppenheimer a Golden Globe-on A szórakoztatóiparral foglalkozó újságírók által megszavazott díjak közül ötöt is az atombomba születését feldolgozó film nyerte el. 2024. január 8. 9:38 Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából Kabóca Bábszínház Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából A Kabóca Bábszínház jótékonysági felhívása sikeresen lezajlott, veszprémi magánszemélyek és szervezetek segítségével száz kisgyermek kapott bérletet a bábszínházba. 2024. január 7. 0:58 A kazetta a tiéd. A streaming elvehető A kazetta a tiéd. A streaming elvehető 2024-et írunk, és a boltokban megint egyre nagyobb a kereslet a CD, DVD és bakelit lejátszók meg a kazettás magnók iránt. Persze, dübörög a 80-as, 90-es és 2000-es évek iránti nosztalgia, de a tendencia okai mögött legalább annyira ott van a veszteségtől való félelmünk, mint a puszta élvezet. 2024. január 5. 14:20 Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Fehérbor kategóriában a balatonfüredi Figula Pincészet 2022-es Sóskút Olaszrizlingje, a vörösborok mezőnyében pedig a badacsonyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet 2019-es Syrah-ja nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2023-as Magyar Bor Nagydíjat. 2024. január 4. 11:45 Veszprém apró arcai Veszprém apró arcai Megszülethetett az ezredik cikk is Veszprémről a századik turisztikai magazinban, amikor a város egyedi hangulatáról írnak az újságírók, talán még ők sem tudják pontosan, hogy mire alapozzák ezt az állítást. Veszprém híres látványosságait, szobrait, épületeit nem nehéz felsorolni és turistaként megtalálni. De a valódi gyöngyszemek nem ezek, hanem amik ott vannak a legtöbb polgári épület homlokzatán. Minden nap az utca embere előtt, de von mennyire veszik észre a szemek? Mielőtt felpörögnénk 2024-re, lassuljunk le egy pillanatra és vegyük észre ezeket. Ebben segít szigorúan a teljesség igénye nélkül képriportunk. 2024. január 3. 11:20 Így színesedett ki Veszprém 2023-ban street art Így színesedett ki Veszprém 2023-ban Sokszor elhangzott tavaly, hogy mik azok az eredményei az EKF-nek, amelyek 2023 után is itt maradnak és gazdagítják Veszprémet. A különböző street art projektek biztosan ilyenek, ezekből pedig több nagyszabású is volt, gondoljunk csak a társasházak tűzfalainak kifestésére. De ez a sajátos művészeti irány nem csak az EKF-en belül élt Veszprémben, több kisebb magánprojekt is megvalósult, ezeket szedtük össze képriportunkban, valamint elárulunk néhány kulisszatitkot a legújabb, Aréna melletti és a déli iparterület aluljárójában lévő festményekről is. 2024. január 2. 11:19 Ha Japánba utazol, egy kicsit a jövőbe is utazol Ha Japánba utazol, egy kicsit a jövőbe is utazol A Föld forgásiránya miatt Japán mindig előttünk jár, de úgy tűnik, a szigetországba nem csak a reggeli napsugarak érnek oda hamarabb. Fővárosa, Tokió mintha csak egy futurisztikus filmből lépett volna elő, ahol nincs szemét az utcákon, a metrón akkor sem lopják el a pénztárcád, ha az ülésen hagyod és elalszol, és ahol a jóból is jobbat csinálnak. Kovács Bálint fotós kollégánk 2023 tavaszán az EU-Japan Fest program keretében jutott ki a „felkelő Nap országába”, kameráján keresztül pedig most az olvasóknak is betekintést nyújt a jövőbe. 2023. december 31. 11:49 Két hétig még megnézheti 2023 egyik legizgalmasabb kiállítását Két hétig még megnézheti 2023 egyik legizgalmasabb kiállítását Ha az élet citromot dob eléd, csinálj belőle limonádét – tartja a mondás. Ruth Orkin limonádéja igen csak zamatosra sikerült: eredetileg filmrendezőnek készült, de a 30-as évek Amerikájában nőként erre nem volt esélye, így aztán a kontinens egyik leghíresebb fotográfusa lett. Különleges, a mozi szellemiségét magán hordozó képeiből a Mai Manó Ház rendezett kiállítást, ami 2024. január 14-ig még megtekinthető. 2023. december 29. 22:39
... 62 63 64 65 66 ...
közélet
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.