Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A családban szerethetik meg az olvasást a gyerekek A családban alakul ki, hogy milyen szókincset használ egy gyerek és megszereti-e az olvasást - mondta Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke. 2015. szeptember 30. 12:46 A fellegekben járva A fellegekben járva Megkezdődött a Világjáró Klub programsorozat őszi szezonja. E félév programkínálata több szempontból is tartogat újdonságokat. Hogy csak egyet említsünk, az elkövetkezendő szezonban elsősorban a hivatásból utazók kerülnek majd előtérbe, és az ő szemszögükből hallhatunk előadásokat. 2015. szeptember 30. 0:17 Ennyit változott a Fekete Sas Patika Ennyit változott a Fekete Sas Patika Ismét felkerestünk a Fortepan.hu archívumában található egyik régi veszprémi fotó helyszínét. 2015. szeptember 29. 11:39 A mi dolgunk az emlékezés A mi dolgunk az emlékezés A Pannon Egyetem Kultúraszervező Csoportja a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést, mely során a Sarlós Endre "Elfeledett hősök - A 2. magyar hadsereg kálváriája" című képregényéből készül kiállítást is megnyitották. 2015. szeptember 28. 21:13 Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott egy zirci múzeum A 2003-ban alapított múzeumpedagógiai nívódíj azoknak az intézményeknek az elismerése, amelyek kimagasló teljesítményt értek el magas színvonalú múzeumpedagógiai programjaikkal. 2015. szeptember 28. 15:21 Horgony-rendezvény a Lelki Egészség Világnapján 2015. szeptember 28. 14:48 80 éves a Bakonyi Ház 80 éves a Bakonyi Ház Az idén nyolcvan éves Bakonyi Ház történetéről, illetve építésének előzményeiről tartott előadást Gy. Lovassy Klára nyugalmazott múzeumigazgató szombat délután a Laczkó Dezső Múzeumban. 2015. szeptember 27. 11:52 Vásári forgatag a Mihály-napi búcsúban Vásári forgatag a Mihály-napi búcsúban A kellemetlen időjárás ellenére is sokan felkeresték a Szent Mihály-napi búcsút szombaton. Vasárnap további rendezvényekkel várják az érdeklődőket. 2015. szeptember 26. 19:11 „Házakban festek, házakra festek, házakat festek” „Házakban festek, házakra festek, házakat festek” A veszprémi származású Ferencz Dávid Házak című kiállítását láthatják az érdeklődők szeptember 24-től október 16-ig a Városháza aulájában. 2015. szeptember 25. 14:13 Ennyit változott a Szentháromság tér Ennyit változott a Szentháromság tér Újra felkeressük a Fortepan archívumában található veszprémi képek helyszíneit. Ezúttal a várban jártunk. 2015. szeptember 21. 15:54 Alsóörs volt a megyeszékhely vendége Alsóörs volt a megyeszékhely vendége A Hangvilla színházterme zsúfolásig megtelt Alsóörs bemutatkozó gálaestjén szombaton. 2015. szeptember 20. 12:05 Feltárulnak kulturális örökségeink Feltárulnak kulturális örökségeink A hétvége a kulturális örökség napjai jegyében telik a megyeszékhelyen, vasárnap is számos helyen várják az érdeklődőket. 2015. szeptember 19. 23:01 A pezsgő és minőségi hallgatói élet a cél – 2. rész Pipis István tanár úrral beszélgettünk, aki az Egyetemi Centrum kft. ügyvezetője, és akinek szakértelme, tapasztalata és szervezői képessége által zökkenőmentesen zajlanak az egyetemi programok. 2015. szeptember 18. 9:11 A nyár hangulatát adja vissza A nyár hangulatát adja vissza Megjelent a Séd kritikai lap őszi száma. 2015. szeptember 17. 16:53
... 241 242 243 244 245 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon.
sport
Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza Novak Djokovics a 2028-as Los Angeles-i olimpiával kívánja lezárni teniszkarrierjét a Sportal.rs szerb portál szerint. Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a Berlin ellen Korábbi játékosa, a francia Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a német Füchse Berlin ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védése Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 32-28-as győzelméhez a GWD Minden ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.