Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémbe érkezik a Grease

2015. október 28. 12:15
Budapest után november elején Veszprémben mutatják be a Grease-t. A musicalben olyan szereplők tűnnek fel, mint Vastag Csaba, Kiss Ramóna vagy Görgényi Fruzsina.

Horváth Csaba, a darab producere a november 7-i veszprémi előadást beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a musical alapját egy nyolc évvel ezelőtti átdolgozás adja. A Grease a Broadway történetében az egyik legtöbbet játszott darabok közé tartozik.

Horváth CsabaHorváth Csaba

Horváth Csaba szerint örömteli, hogy a musical bemutatkozhat a Veszprém Arénában is, hiszen a darab szereplői közül Kiss Ramóna és Vastag Csaba is kötődik a városhoz. A producer kiemelte, hogy igyekeztek olyan szereplőket válogatni, akik a nem csak a nosztalgiát, hanem az aktualistást is bele tudják csempészni a darabba. Horváth Csaba szerint a Grease ezekkel a szereplőkkel ma is aktuális tud maradni.

Vastag CsabaVastag Csaba

Vastag Csaba szerint a Veszprém Aréna tökéletes helyszín a produkció bemutatására, hiszen minden feltétel adott ahhoz, hogy a nézők és a színészek is jól érezzék magukat. A színész szerint óriási érdeklődés volt a fővárosi előadásra, reményeik szerint Veszprémben is sokan kíváncsiak lesznek a Grease-re. Vastag Csaba hozzátette, hogy a darab budapesti bemutatóján számos technikai probléma adódott, amit igyekeznek a veszprémi előadásra kijavítani.

Görgényi FruzsinaGörgényi Fruzsina

Görgényi Fruzsina, a musical egyik főszereplője szerint nagy feladat volt a karaktere megformálása, hiszen korábban nem sok zenés darabban játszott. A színésznő hozzátette, hogy a próbaidőszak során rengeteget fejlődött és nagyon élvezte a közös munkát. Az előadáson a hangulat nem csak a közönséget, de a színészeket is magával tudja ragadni.

A Grease november 7-i veszprémi előadására még kaphatók jegyek a Veszprém Aréna honlapján és jegyirodájába.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.