Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Etikátlan és jogszerűtlen döntések? / – a Vehír felkereste a jegyzőt is – A fenti címmel tartotta sajtótájékoztatóját kedden az MSZP veszprémi frakcióvezetője, Hartmann Ferenc, illetve a Szövetség Veszprémért Egyesület elnöke, Wéber László a veszprémi városháza előtt. A téma az október 2-i közgyűlésén a jobboldali többség által hozott döntés (szervezeti és működési szabályzat módosítása, az ügyrendi és igazgatási bizottság elnökének leváltása és az alelnökválasztás) volt, amit etikátlannak és jogellenesnek minősített Hartmann Ferenc és Wéber László. 2008. október 7. 13:54 Él a város: faültetés, útfelújítás Fákat ültetnek a Hotel előtti járdán a közüzemi vállalat munkatársai. A két éves fák tavasszal már kilombosodnak, javítva ezzel a városképet és árnyékot adva a buszra várakozóknak. Az Óvári Ferenc utca felújítása is folyamatban van, az arra közlekedők figyeljenek a megváltozott forgalmi rendre! 2008. október 7. 13:40 Újabb széfet téptek ki a falból / Az okozott kár milliós, de az elkövetők alkalmi munkával többet kerestek volna A hi-tech rablók korában is vannak még, akik a régi iskola hívei. Nem teketóriáznak, drótkötéllel és lóerőkkel állnak "munkába" bankautomatákat és széfeket fosztogatni. A néhány éve még kuriózumnak számító módszer mára csaknam divatossá vált. Legutóbb, kedden hajnalban egy szombathelyi pénzváltó esett áldozatául az puszta erőt minden precizitás fölé emelő tolvajoknak. Az okozott kár egymillió, a zsákmány viszont csekélyke. Mindössze 50 ezret rejtett a páncélszekrény, amit az üzlet ajtajának kifeszítése után egy gépkocsi segítségével rántottak ki helyéről, mondta el közleményében Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 2008. október 7. 10:53 Megvalósul egy magyar álom? Genfben is bemutatkozott! / – egy autó vagy kettő a Solo? – Úgy tűnik, Csonka, Méray, Járay és mindazok a magyarok, akik az automobilizmus bő egy évszázada során letették a névjegyüket, hogy egy új „kollégát” vehetnek társaságukba. Új, magyar autó született, s ráadásul nem egy külhoni márka gyártásáról, hanem egy minden tekintetben különleges, jövőbe mutató tervről (mi több: életképes prototípusról) van szó! 2008. október 7. 8:19 159 éve történt – lefejezték a magyar vezérkart / Megemlékezés a mártírhalált halt 48/49-es tábornokokról 159 évvel ezelőtt 1849. október 6.-án lefejezték a magyar haderő vezérkarát. Lázár Vilmos ezredes önálló seregtestét leverték a cári csapatok. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte. És, hogy kik is vesztek ott a magyar Golgotán? Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. A tizenhárom aradi vértanú. És ott volt ő, a tizennegyedik. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt ugyan ezen a napon, Pesten főbe lőtték politikai szerepvállalásáért. A nemzeti gyásznapon Veszprémben a dózsavárosi köztemetőben tartottak központi megemlékezést, majd a részönkormányzatok külön-külön, Gyulafirátóton, illetve Kádártán is fejet hajtottak a hősök előtt. 2008. október 6. 17:50 Lemeszelték az online csalókat Több, mint 75 millió dollárt sikerült meglovasítaniuk azoknak a számítógépes fenegyerekeknek, akik az utóbbi években a világ leglátogatottabb Internetes pókertermeinek felhasználóit fosztogatták. Az ultimatebet.com is elismerte, áldozatául esett a csalóknak, akik a biztonsági réseket kihasználva szuperjátékosként mások lapjaiba is betekintéssel lehettek egy-egy leosztás során. A legkirívóbb esetre maguk a közösség tagjai derítettek fényt, egy NioNio nevű játékos 2007. május és szeptember között alig 60 óra játékkal több, mint 600 ezer dollárt zsebelt be. A "szerencse fia" egy másik alkalommal 300 ezer dollárral lett gazdagabb rövi idő leforgása alatt. Egy az oldalon játszó matematikus a statisztikákból utánaszámolva a száraz adatoknál érdekesebb eredményre jutott: a NioNio nevű játékos nyerési esélyei négy egymás utáni héten eltalált lottószámokkal egyeznek meg. A hivatalos nyomozás eredményéről és a csalók személyéről jelenleg még nem árultak el információkat. 2008. október 6. 16:05 Folklór hét a Pannon Egyetemen A folklór hetet a Meseolvasó est nyitja meg 6-án „HOL VOLT HOL NEM VOLT…” címmel, a Pannon Egyetem hallgatóinak, és dolgozóinak közreműködésével, a B épület konferenciatermében. Az estet a Közművelődési Titkárság szervezi. Szintén ezen a helyszínen, és ezen a napon 19:30-kor az Egyetemi filmklubban a FEHÉRLÓFIÁT tekinthetjük meg. A filmmel az alkotók célja az volt, hogy emléket állítsanak a pusztai népeknek. 2008. október 6. 15:43 Jelfát kaptunk ajándékba: egy nemzet a magyar! / Sepsiszentgyörgy és Veszprém önkormányzata együtt emlékezett az aradi vértanúkra Október 6-án, az aradi vértanúk gyásznapján avatták fel azt a kopjafát, melyet kimondottan Veszprém számára készített Haszmann Pál sepsiszentgyörgyi fafaragó, múzeumigazgató, összetartozásunk jeléül. Ez a fa tehát nem csak kopjafa, vagy totemoszlop. Sokkal inkább szimbólum, amit neve is takar. Jelfa – azt üzeni: egy a magyar nemzet! 2008. október 6. 15:35 Az aradiak üzenete ma is él / – emberségből, hazaszeretetből példaképek ma is – A balatonfüredi hagyományok szerint október 6-át a város lakótelepén, a Köztársasági út szomszédságában tartják, ott, ahol lelkes adakozásból és önkéntes munkák eredményeként elkészült az aradi tizenhárom kőemléke, valamint a 13, egymástól különböző kopjafa. 2008. október 6. 14:50 Két áruházlánc is megtévesztette a fogyasztókat Az elmúlt hónapokban a Plus és Match áruházláncak akciótartási gyakorlatát is vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Megállapították, hogy a két cég megtévesztette fogyasztóit, hiszen az akciós termékek egy részét már a leárazás első napján sem lehetett megtalálni az üzletekben. A Plus 5 millió forintos bírságot kapott, a Match csekély súlyú jogsértést követett el, így elkerülte a pénzbüntetést. 2008. október 6. 12:27 Gyalogosok, kerékpárosok: itt a zéró tolerancia / – láthatósági mellényt a biciklisekre! – Az elkövetkező két hónapban a gyalogosok és a kerékpárosok kerülnek reflektorfénybe. Az október elsejétől november végéig tartó közlekedésbiztonsági akció során az ő biztonságuk érdekében találkozhatunk ellenőrzésekkel lakott területen belül és kívül egyaránt. A Vehír a Veszprémi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetőjét, Volf Péter őrnagyot kérdezte. 2008. október 6. 11:31 A hétvége a gyermekeké volt / fesztiváli hangulat Veszprémben Amerre végigvonultak, taps, mosoly és fotózók-filmezők jelezték tetszésüket. Ez a 10. Veszprémi Játékok, melyen a hazaiakon kívül tucatnyi (jobbára kelet-európai) ország fiataljai mutatkoztak be. A fesztivál díjátadóján több mint húsz kategóriában vehették át a legjobbak elismerésüket. A városunkba látogató több mint ezer hat és huszonegy év közötti résztvevő az elmúlt négy napban mutatta be a zsűrinek és egymásnak, mit tudnak táncban, énekben és más műfajokban. 2008. október 5. 18:07 A Balaton lemondhat a közlekedésfejlesztésről – nincs pénz utakra sem újabb kompra / Hiába lobbizott a BFT? Buktak az elképzelések A közlekedési miniszter kimondottan rossz híreket hozott a Balatonnak. Szabó Pál a BFT rendkívüli ülésén jelentette be, a Balaton régió közlekedés, illetve útfejlesztésre nem kap állami támogatást. A Balaton Fejlesztési Tanács által elvben támogatott beruházások a térség idegenforgalmát, turizmusát is nagy mértékben fellendíthették volna. 2008. október 5. 17:39 Újabb diszkóbaleset / Aratott a halál - nem voltak bekötve Ketten életüket vesztették abban a közúti balesetben, amely szombaton éjfél előtt néhány perccel történt. A fiatalasszony, aki vélhetően diszkóból szállította haza a fiatalokat, életét vesztette a balesetben, akár csak a mögötte ülő, mindössze 16 éves fiú. 2008. október 5. 9:48
... 1555 1556 1557 1558 1559 ...
sport
MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben.
kézilabda
Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében. Rosta Miklós visszatér a Szeged kézilabdacsapatához Rosta Miklós nyártól visszatér az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatához - jelentette be a Magyar Kupában címvédő klub vasárnap. Férfi kézilabda NB I/B: alulmaradtak a veszprémi csapatok A Veszprémi Kézilabda KFT idegenben szenvedett vereséget az OTP Bank–Pick Szeged U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán maradt alul a Mezőkövesdi KC ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.