Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balaton lemondhat a közlekedésfejlesztésről – nincs pénz utakra sem újabb kompra / Hiába lobbizott a BFT? Buktak az elképzelések

2008. október 5. 17:39 // Forrás: Hír TV
A közlekedési miniszter kimondottan rossz híreket hozott a Balatonnak. Szabó Pál a BFT rendkívüli ülésén jelentette be, a Balaton régió közlekedés, illetve útfejlesztésre nem kap állami támogatást. A Balaton Fejlesztési Tanács által elvben támogatott beruházások a térség idegenforgalmát, turizmusát is nagy mértékben fellendíthették volna.

Suchman Tamás a BFT elnöke, aki ugyan maga is bal oldali politikus, saját oldaláról kapta a pofont. Nem lesz vasútfejlesztés a Balatonnál, sem újabb kerékpárút, fuccs a fonyódi kompátkelőnek, ahogy az elkerülőnek is. Továbbá csak álom marad a 65-ös számú út rekonstrukciója is. Többek közt ezek voltak azok a kiemelt projektek, melyekért lobbizott a Parlamentben a BFT. Suchman Tamás egyébként három fő irányban kért tájékoztatást a lehetőségekről Szabó Pál minisztertől. Felvetette a Balatoni Regionális Vasút Társaság megalapítását, mivel a jelenlegi menetrend és infrastruktúra nem alkalmas a Balaton körbeutazására vasúton. A tárcavezető azzal az indokkal vetette el az ötletet, hogy az jogi és szakmai akadályokba is ütközik, azonkívül a jelenlegi vasútközlekedés tökéletesen megfelel az igényeknek. A másik legfontosabb fejlesztés a térség számára a 65-ös út felújítása és az elkerülő út megépítése, mely többek közt Siófok problémáit is megoldaná, hiszen a feltorlódott forgalom miatt nyáron szinte lehetetlen autóval keresztülhajtani a városon. A miniszteri ígéret az óhajokhoz képest elég sovány: mindössze egy körforgalmú csomópont megépítésére van forrás, a 65-ös és az M7 autópálya találkozásánál, mely részben talán megoldás lehet az utak túlterheltsége folytán kialakult közlekedési problémákra a tónál.

Még Suchman is megdöbbent...

Suchman a Badacsony és Fonyód közti második kompjáratért is sokat lobbizott – ehhez 5 milliárd forintra lenne szükség, ami Szabó Pál szerint álomnak is merész.

A BFT elnöke kijelentette az ülést követően, hogy nem tudja elfogadni a szaktárca álláspontját. Ahogy fogalmazott, bizonyos témakörökben úgy tűnik nem készítették fel kellőképp a minisztert, hiszen például komp ügyben nem is a szükséges forrást, mindössze szakmai tanácsot és állásfoglalást kértek. Bár Suchman Tamás  azt ígérte, folytatja a lobbizást, az ülésén kiderült: nemcsak Siófok, hanem a Balaton egésze lemondhat jövőre a közlekedési fejlesztésekről. A miniszter azt viszont nem utasította el, hogy tartsanak zárt szakmai egyeztetést a felmerült problémákról a BFT elnökével.

Balázs Árpád, Siófok polgármestere úgy reflektált a hallottakra, hogy nem vállal felelősséget azokért az állapotokért, ami annak köszönhető, hogy elkerülő út építése nélkül zúdítják az üdülővárosra az autópálya forgalmát úgy, hogy a szakvezetés nem járult hozzá az M7-es Siófok körüli díjmentesítéséhez sem.

Füssy Angéla
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.