Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A konyhai műteremből a kiállítótérbe A konyhai műteremből a kiállítótérbe Színek bűvöletében címmel nyílt kiállítás a Március 15. úti Könyvtárban Lukács László veszprémi amatőr festőművész képeiből szerda délután. A főleg tájképekből álló kiállítás képei mellett érdemes megismerkedni a művész személyével is. 2020. január 15. 22:54 Veszprém is lehet New Orleans Veszprém is lehet New Orleans Csak itt a Bourbon Streetet Radnóti térnek hívják, jazztől, swingtől hangos klubját pedig Banzáj Bisztrónak. Az itt helyet kapott Banzáj Jam Session közel két éve röpít el bennünket egy korszakokon és műfajokon átívelő zenei körutazásra, a 2020-as első alkalom január 17-én pedig talán a szokásosnál is különlegesebbnek érkezik. 2020. január 14. 11:56 „Egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam” - interjú Tompos Kátyával „Egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam” - interjú Tompos Kátyával Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznőnek tavaly ítélték oda a Hangvilla könnyűzenei díjat, ennek apropójából pedig újévi koncertet adott a további díjazottakkal, Hrutka Róberttel és az Antal Gábor Trióval. Tompos Kátyát a koncert előtt sikerült diktafonvégre kapni. 2020. január 13. 19:58 Hova ne utazz 2020-ban? Hova ne utazz 2020-ban? Ilyenkor, év elején lázasan gondolkodunk rajta, mi lehetne a következő külföldi célállomás, amit kipipálhatunk a listán. Hiába vonzóak, vannak azonban olyan helyek, amelyeket pillanatnyilag érdemes elkerülni a biztonságunk érdekében vagy éppen a csalódás miatt. 2020. január 13. 15:09 Elkezdődött a jótékony január a színházban Elkezdődött a jótékony január a színházban 119 ezer forintot adtak át az AutiSpektrum Egyesület képviselőjének a jótékony január program részeként vasárnap este az Esőember című előadást követően. 2020. január 13. 9:34 Az íróasztalon túl: designnal nyitni a világra Az íróasztalon túl: designnal nyitni a világra A Paradigma Ariadné neve már ismerősen csenghet, akár szokatlan veszprémi installációkkal vagy színes falakkal kapcsolatban. Smiló Dávidot, Csóka Attila Róbertet és Molnár Szabolcsot kérdeztük az alapításról, karrierről, építészetről és designról. 2020. január 11. 19:19 Flow-élmény a szürke hétköznapokra Flow-élmény a szürke hétköznapokra Csipkeverés, nemezelés, olajfestés, szappankészítés. Ez csak néhány azok közül a kreatív tanfolyamok közül, amelyekbe belevághatunk Veszprémben. 2020. január 9. 21:07 Túlélő kézikönyv téli lehangoltság ellen: tíz program, amivel kellemesebb lesz a január Túlélő kézikönyv téli lehangoltság ellen: tíz program, amivel kellemesebb lesz a január Minden újévi motiváció ellenére is a január az egyik leggyűlöltebb hónap: ilyenkor legszívesebben a medvéhez hasonlóan mi sem bújnánk elő a barlangunkból az első meleg tavaszi napokig. Pedig ez a legrosszabb, amit tehetünk. 2020. január 8. 16:15 Endrődire emlékezünk idén Endrődire emlékezünk idén Jubileumi programsorozatot rendeznek az Endrődi Sándor emlékére szentelt évben, a költő halálnak századik évfordulóján. 2020. január 7. 15:31 Vollein Ferenc színei az égből Vollein Ferenc színei az égből A 21 éves festőművész kora ellenére a hazai és nemzetközi naiv képzőművészet egyik legismertebb képviselője. 45 művéből álló tárlata hétfő óta a Petőfi Színházban látható. 2020. január 6. 21:39 Meghalt Gesztesi Károly Meghalt Gesztesi Károly A Blikk értesülései szerint elhunyt Gesztesi Károly. 2020. január 4. 18:07 Upcycling a művészetben: még nem izmus, de az lehet Upcycling a művészetben: még nem izmus, de az lehet A Hybridart kreatív, művészeti ügynökségként számos projekttel gyarapítja a hazai kultúrát. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fenntarthatóság, upcycling visszatérő elemként jelenik meg tevékenységükben. Erdélyi Szabolcs ügyvezetővel beszélgettünk a Hybridart munkájáról, művészetről, a desing helyzetéről, fenntarthatóságról és a “trash artról”. 2020. január 3. 22:15 Már csak hét város van Veszprém előtt Már csak hét város van Veszprém előtt 2020. január elsejétől Európa Kulturális Fővárosai között két új szereplőt köszönthetünk. A horvátországi Fiume és az ír Galway megosztva viselik idén azt a címet, amit három év múlva Veszprém egyedüliként fog. Utánajártunk, hogy mit érdemes tudni ezekről a városokról. 2020. január 1. 18:43 A DIVAT NEM CSAK KÜLSŐSÉG, KULTÚRA IS A DIVAT NEM CSAK KÜLSŐSÉG, KULTÚRA IS Ennek az interjúnak számos apropója lehetne: 25 éves a KATTI ZOÓB márka, nemrégiben zajlott le a Budapest Central European Fashion Week, ahol bemutatták a 2020-as tavasz-nyári kollekciót… De leginkább, épp egy éve nyerte el Veszprém és a Balaton régió az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet, melynek egyik nagykövete Zoób Kati, és ami végül e cikk vezérfonalává vált. Mert bár szóba került a jubileum és a jelen is, a legfontosabb választ valójában arra kaptuk meg: miért ideális nagykövete Zoób Kati az EKF-nek? 2019. december 27. 20:10
... 179 180 181 182 183 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.