Mikor és hogyan jött el az a pillanat, amikor ezt a pályát választottátok?
CS: 8-10 évesen egészen tudatos döntés volt részemről, hogy építész leszek, de nem sokat tudtam a szakmáról. Elképzeléseim voltak, hogy terveket készít és rajzol, de ezeket a korai prekoncepciókat szerencsére azóta is rendszeresen átlépjük. Ez egy folyamatos felfedezés, és arról, hogy pontosan miről is szól ez a munka, talán soha nem lesz egy tömör, keretek közé zárt definíciónk.
Hogyan lett az első találkozásotokból később barátság és közös munka? Hogyan született a Paradigma Ariadné?
S: Pécsen volt egy projektünk még az egyetemi évek alatt: a Pécsi Országos Színháztalálkozón terveztünk egy installációt. A közös munka Budapesten az Építész Szakkolégiummal folytatódott, onnantól kezdve pedig töretlen szakmai és baráti kapcsolattá vált.
M: A diploma megszerzése után a szakkolégium véget ért, így az a szakmai közeg, ahol mindig összegyűltünk, megszűnt. Mindenki máshol kezdett el dolgozni, de nem szakadt meg a kapcsolat, terveztük a jövőt, csak még nem tudtuk pontosan, hogyan fogjuk folytatni.
Tudtuk, hogy egy céget szeretnénk alapítani, és a saját céljaink és motivációink mentén haladni a pályán. Összeültünk egy nagy asztalnál több fiatal építésszel és 2016 februárjában végül megalapítottuk a Paradigma Ariadnét.
Akkor volt egy célkitűzésetek, egy kiindulópont. Most mi a célotok?
CS: Ez nem sokat változott, mert már az első pillanattól kezdve tudatos márkaépítésre törekedtünk és igyekeztünk saját magunkat is komolyan venni. A fő irányvonal ugyanaz, csak a célhoz szükséges eszközöket csiszolgatjuk, fejlesztjük, vagy ha szükséges, elvetjük. De az elképzelés továbbra is az, hogy az európai kortárs építészeti és kulturális közösségben egy meghatározó pont legyünk.
Mennyire jó üzlet gazdaságilag ezt az újító, design szemléletet képviselni?
M: Vállalkozni nem tanít meg senki igazán építészként, de mi eldöntöttük, hogy szeretnénk fejlődni ezen a területen. Létezik egy fogalom, a piacteremtés, amivel folyamatosan próbálkozunk: felderíteni, hogy mi az az építészeti tudás, amire van igény. A mi speciális érdeklődési körünk a háború utáni modernizmus, amiről ha jól van megfogalmazva, kiderül, hogy sokaknak szüksége van erre a tudásra: például, hogy mit kezdjen a modern épületekkel vagy a lakótelepekkel egy város. Az irodánk ezzel is foglalkozik, ami úgymond egy gazdasági rés, ahova éket tudunk verni.
Egy kis szelete ennek a 12 fal és a Haszkovó utcabútorai, amelyek mellett a ti nevetek is szerepelt a városban, és amelyeknek egészen megosztó visszhangja volt. Nehezen élitek meg a kritikus véleményeket?
M: A megosztás alapvetően nem probléma, mert párbeszédet generál. Sok bonyolult dolgot csinálunk és mi nagyon szeretjük ezt az összetettséget, ami megértés szempontjából nem a legeredményesebb. Ebben is igyekszünk fejlődni, hogy mindig legyen könnyen érthető rétege a projekteknek.
S: Általában olyan ügyfelek keresnek meg minket, akik vagy be merik vállalni azt az irányt, ahol az építészet valami extrát is nyújt, vagy nyitni akarnak, mint például Veszprém, amely során létrejönnek olyan projektek is, amiket a veszprémieknek még meg kell ismernie és így válik edukációvá is a történet. Most azon dolgozunk, hogy világossá váljon, hogy amit installációk és kisebb építészeti beavatkozások terén nyújtani tudunk, azt házak tervezésében is képesek vagyunk képviselni. Szeretnénk, ha megtalálnának minket azok az ügyfelek, akik olyan izgalmas házat szeretnének maguknak, mint amilyen izgalmas lett a kiállítás a Haszkovón.
Hogy kicsit többet is lássunk a munkátokból, milyen szerepetek van Veszprémben az EKF projektben? Volt kedvenc pillanatotok?
S: Volt egy nagyon erős tanácsadói, tartalomfejlesztői együttműködésünk a pályázati időszakban, és most, ahogy kialakul a szervezet és kezdenek világossá válni a szerepkörök a szervezeten belül, egy fejlődő szakaszában van a program. A kiállítás a Haszkovón volt az első közös produkciónk, amit létre tudtunk hozni, és bízom benne, hogy ennek mentén fog folytatódni a munka, illetve, hogy meg tudjuk vetni a lábunkat a városban hosszabb időre.
Forrás: Ecoport
Sulyok Georgina | Fotó: Domján Attila
