Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra

ma 9:16
Miért jó veszpréminek lenni? 

Veszprémmel kapcsolatban az egyik legizgalmasabb pillanat 16 évvel ezelőtt történt, amikor havas és jeges időjárási körülmények között száguldottam az autópályán, majd a gyorsforgalmi úton a Veszprém Megyei Önkormányzat  közgyűlése elé, ahol meghallgattak a pályázatom kapcsán, hiszen akkor még a Megyéhez tartozott a Veszprémi Petőfi Színház. Lasztovicza Jenő elnök úr nagyon kedves volt, mert húzta az időt a kezdéssel. Zaklatottan érkeztem az ülésre.

Azóta, ha kedvenc helyszínt kellene kiemelni, egyet mondhatok: én a Színházban élek. Kedvenc találkozási pontom a nézőtér utolsó sorai mögötti terület, amikor teltház van, tapsolnak és boldogok az emberek. Jó velük kezet fogni Szilveszterkor is a Gála után, amikor boldog új esztendőt kívánunk egymásnak. Ilyenkor érezzük igazgatóhelyettes asszonnyal, hogy van értelme és jelentősége annak, amit csinálunk az év minden napján, megállás nélkül.

Nem Veszprémben születtem, és nehéz is megmondani, mitől lesz valaki veszprémi. Aki itt született és élte gyermek- és fiatalkorát, itt lett szerelmes, itt alapított családot, aki a szülei és nagyszülei révén itt szívta magába az életet, annak ez mindent jelent. Számomra, aki sok mindent más szemszögből látok, hiszen a negyvenes éveim közepéig máshol éltem és dolgoztam, Veszprém, a Bakony és a Balaton vidéke az ország kulturális és történelmi értelmében legsűrűbb, a legmélyebb gyökereket őrző városa és térsége, hiszen István király itt alapított püspökséget, itt élt Gizella, Szent Imre, Szent Margit, de Mindszenty bíboros is kötődik ide, és számos közéleti szereplő indult el innen azóta is. Fontos események helyszíne Veszprém a mai napig, és reméljük a jövőben is meghatározó lesz, hogy itt mi történik. Ezért sok minden múlik az itt élőkön, és ezt látom én kívülről nagyon erősen, sokszor aggodalommal.   

Rengeteg értékes, nagyszerű embert látni, családokat, sokan járnak templomba is. A kettősség is létezik, nem múltak el nyomtalanul a kommunista évtizedek. Hála Istennek, van egy kemény mag, egy kultúraszerető közönség, tagjai még emlékeznek arra, hogy milyen jó volt fiatal kibontakozásuk idején eljönni a Veszprémi Petőfi Színházba, milyen fontos számukra azóta is, hogy bérletesek legyenek nálunk. Mára hatalmassá vált a kínálat, megváltozott sok minden, számtalan csatorna megjelent a televízióban, online módon elérhetővé vált a világ, sokan próbálnak megélni az előadóművészetből, rengeteg koncert, zenés alkalom kínálkozik. Hogy melyik értékes, azt előre tudni persze nem lehet. És ez nem jó. Én a korábban említett kulturális és történelmi örökség miatt minőségibb, igényesebb, prémium eseményeket engednék meg csak magunknak, hogy méltók legyünk a „falakhoz”, melyekre oly büszkék vagyunk.

Legjobban azt szeretem Veszprémben, hogy családias, átlátható, gyönyörű, és ebből fakadóan alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra. Ahogy a Színház ebben élen jár, hiszen nálunk élő a kapcsolat, mindig is az marad, alkotó és befogadó között. A szellem, a gondolat, a lélek, a szeretet áramlása itt kézzel fogható és örök.

És én arra szerződtem, hogy a művészeten keresztül formáljam az embereket, ez az életem, a hivatásom, a felelősségem. A Színházban élek, itt lakom szinte. Nem munka, életforma számomra. Minden nap. Azt akarom, hogy az emberek ne adják fel magukat, ragaszkodjanak a normalitáshoz, lássák, hogy van szépség, remény, hogy összetartozunk, hogy a Színházuk az a hely, ahol lehetőség van a találkozásra, az élő, emberi szóra, katarzisra. Hitünk szerint a színháznak gyógyító ereje van, ezért is teszünk hangsúlyt a lelki élményekre, beszélünk nyíltan és őszintén a kihívásokról, akadály-mentesítjük az előadásokat, és szerződtetünk kihívással élőket is.   

Szabó Eszter
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.