Szerdán a CODE-ban írták alá azt az együttműködési megállapodást a Jost illetve az Európa Sportrégiója program vezetői, amely révén a vállalat is csatlakozik a programév célkitűzéseihez.
Mielőtt a szignók felkerültek volna a szerződésekre, a résztvevők sajtótájékoztatón osztották meg gondolataikat. Kardos Péter, a Jost Hungária Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a város, a kamara és az itt működő cégek gyakran egyeztetnek egymással, egy ilyen találkozón ismerkedett meg Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvetővel, aki szorgalmazta a sportra alapuló közösségépítést. Kiemelte: a cégnél már most is van egy közösség, akik különféle sportrendezvényeken vesznek részt, és abban bízik, hogy a Sportrégió révén az ő példamutatásuk méginkább hangsúlyt kap, és ösztönzőleg hat majd a többi munkatársra is.
Ovádi Péter parlamenti képviselő is dicsérte a Jost munkavállalóit, akik közismerten aktívak a sport terén. A képviselő úgy látja, hogy a testmozgás egy közös nyelv, ami révén közösség épülhet, ebben számos partnerre talált Veszprémben a Sportrégió csapata. A programév nyitórendezvénye is megmutatta, milyen sok embert mozgat meg a téma – a százméteres váltófutáson 1657 ember állt rajthoz. A parlamenti képviselő arra biztatta a térségben élőket, hogy vegyenek részt a programokon, növeljük együtt a mozgással töltött percek számát!
A mi küldetésünk, hogy minél erősebb közösséget működtessünk a városban, és ehhez nemcsak a civil és az önkormányzati világra van szükségünk, hanem a vállalkozói szférára is – fogalmazott Porga Gyula polgármester. A városvezető a közösségek működésével kapcsolatban kifejtette: a többség nem szívesen kezdeményez, ha azonban van egy aktív mag, hozzájuk könnyebben kapcsolódnak a többiek is. A polgármester arról is beszélt, hogy a munkáltatóknak alapvető érdekük, hogy munkavállalóik egészségesen éljenek, így a rendszeres mozgást támogató programok jó lehetőséget jelentenek.
Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető, az Európa Sportrégiója program szakmai vezetője kifejtette: az Európai Unióban magas, nagyjából hatvan százalék azoknak az aránya, akik passzívak, nem mozognak rendszeresen. Ezen leginkább a közösségeken keresztül lehet változtatni: míg a gyerekeknek az iskolák biztosítják a lehetőséget a sportolásra, a felnőttek a munkahelyükön keresztül szólíthatók meg. Hangsúlyozta: az egyszeri események, sportrendezvények ugyan sokakat meg tudnak szólítani, azonban a mindennapi mozgás azonban nagyobb vállalást igényel. Az olimpikon szerint ennek a kialakításában fontos szerepet játszanak a munkahelyek.
Czene Attila, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke arról számolt be, hogy a szervezet az egészségfejlesztést és egészségmegőrzést helyezi központba a szabadidősporttal kapcsolatban. Úgy gondolja, hogy már az egyetemen el kell kezdeni a fiatalokat felkészíteni arra, hogy később értéknek tekintsék és keressék azokat a munkáltatókat, akik komplex, az egészség megőrzését szolgáló lehetőségeket biztosítanak számukra. A szövetség abban tud segíteni, hogy jó gyakorlatokat mutat be és javasol a világ minden részéről, amelyekkel hosszú távon fenntarthatóvá lehet tenni az aktivitást.


