Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
16°C

kultúra

A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity kultúra A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze. 2023. június 3. 16:11 A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei. 2023. június 2. 21:56 Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén. 2023. június 2. 13:57 Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én. 2023. június 2. 15:15 Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója kultúra Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója Június 8. és 10. között, a Kossuth utcán rendezik meg Veszprémben a könyvhetet. 2023. május 31. 22:17 Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen! Sporttudomány az egészség és teljesítmény szolgálatában címmel tartották meg a XX. Országos Sporttudományi Kongresszust a Pannon Egyetemen. Az országos rendezvény három napon keresztül látja vendégül a szakma jeles képviselőit. 2023. május 31. 17:01 Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek. 2023. május 30. 21:22 Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra. 2023. május 30. 11:54 Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál zene Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál Tizenhárom országból közel ezer fiatal érkezett Veszprémbe, hogy bekapcsolódjanak a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjaiba. A fellépőkkel már vasárnap délután lehetett találkozni a város különböző színpadjain, a hivatalos megnyitót viszont csak este tartották az ActiCity-ben. Itt nem csupán a környezet és az új épület miatt elegáns, emelkedett a hangulat, a gyerekek és fiatalok bemutatták, hogy a zene iránti alázat és profizmus nem feltétlen az életkor függvénye. 2023. május 29. 11:07 Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben Vasárnap délután a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél tartották Veszprém Hősök napi ünnepségét. A megemlékezés előtt a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület szervezésében korabeli huszárok, tüzérek, de még haditengerészek is felvonultak a belvárosban. 2023. május 28. 22:49 Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton zene Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton A vasárnap induló Musicolours zenei fesztivál előfutáraként szombat délelőtt egy különleges vonat indult el Zircről Veszprém felé. Habár a MÁV menetrend szerinti szerelvényéről volt szó, mégis egy svájci fiatal kvartettnek köszönhetően a vonat zakatolása helyett a vonósok dallamai adták az utazás ütemét. 2023. május 28. 16:05 Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek a Szent Mihály székesegyházban tart misét, de videóüzenetében minden embernek üzent. 2023. május 28. 10:46 Láthatóvá vált az idő a kiállításon Láthatóvá vált az idő a kiállításon A két művész sokáig nem is tudott egymásról, és arról sem, hogy pont ugyanazt a dolgot csinálják egymással szemben. Csupán a Balaton választotta el őket. Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően viszont most összekapcsolódott Szalontai Ábel és Szabó Dezső fotóművészek munkássága. A Művészetek Házában péntek este két különböző, mégis egy kiállítás nyílt meg. 2023. május 27. 16:43 Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben fesztivál Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren. 2023. május 25. 17:45
... 83 84 85 86 87 ...
közélet
Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. Udvardy: az erőszak sosem vezet megbékélésre Krisztus feltámadása új perspektívát ad nekünk, megváltoztat minket: apostolai lehetünk az életnek. Udvardy György veszprémi érsek a Szent Mihály-főszékesegyházban tartott ünnepi szentmisén mondott szentbeszédet. Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében - tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap Orbán Viktor miniszterelnököt.
sport
Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kosárlabda NB I/B: szoros meccsen zárta az alapszakaszt az Insedo Veszprém KK Az alapszakasz utolsó fordulójában az éllovas Phoenix-MT Fót látogatott a Vetési Albert Gimnáziumba, ahol az Insedo Veszprém KK végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben végül 91-84-es vereséget szenvedett.  Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. VSC Veszprém: bravúros döntetlen az éllovas ellen A listavezető Gyirmót FC először veszített pontokat hazai pályán a bajnokságban: a VSC Veszprém remek játékkal 2-2-es döntetlent ért el a labarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Vármegyei foci: vendégsikerek jellemezték az ünnepi fordulót Lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának valamennyi mérkőzését nagypénteken. A játéknap egyértelműen a vendégcsapatokról szólt: öt pályán is idegenbeli siker született, míg hazai oldalon csak a listavezető Balatonalmádi tudott győzni. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.