Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A zene az ember A zene az ember Édes, gyermeki dallamokon át vezetett az út a harsogó, világi áriákig a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Lovassy László Gimnázium Zenei Világnapi Koncertjén kedden este a gimnázium tornatermében. 2013. október 1. 22:29 Puerto Ricótól a Légierőig Puerto Ricótól a Légierőig Szakács Tibor tizenhárom éven keresztül fújta a trombitát az óceánon, három éve hazajött, azóta a Légierő Zenekarban, a Veszprémi Petőfi Színházban és a Hollywoodooban is játszik. Zenélésről, kalandokról, a hazai életről beszélgettünk, s azt is megtudtuk, messze idegenben miért volt nála mindig egy kis Piros Arany. 2013. szeptember 30. 23:39 Bor utca Veszprémben Először szervez borfesztivált a Decanter Bisztró és a Veszprémi Egyetem Civil Szerveződéseiért Alapítvány (VECSA) az önkormányzat támogatásával. A rendezvényről és általában a borokról olvashat cikkünkben. 2013. szeptember 30. 17:04 Így mozdultunk Szent Mihály napra Így mozdultunk Szent Mihály napra Vágatlan rövidfilmekkel próbáltuk megragadni a búcsú hangulatát. 2013. szeptember 29. 8:31 Színes programokkal búcsúzott a nyár Színes programokkal búcsúzott a nyár A megújult városközpont idén először több helyszínen adott otthont a Szent Mihály napi búcsúnak. 2013. szeptember 29. 8:14 Zoénak gyűjtöttek Zoénak gyűjtöttek Szilágyi Zoénak (azaz Eva von Königsberg-Szilagyinak), Szilágyi Lackó nehéz körülmények között élő özvegyének szervezett gyűjtést pénteken a Világos Veszprémért Mozgalom. 2013. szeptember 27. 19:02 Ki is az a Szent Mihály? Ki is az a Szent Mihály? Hamarosan itt van Szent Mihály napja, ennek örömére bemutatjuk az ünnep névadóját. 2013. szeptember 26. 18:23 KRESZ-FESZT a gyermekek biztonságáért KRESZ-FESZT a gyermekek biztonságáért Közel kétszáz gyermek vett részt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési rendezvényén, csütörtökön a Wartha Vince utcai stadion előtt. 2013. szeptember 26. 18:18 A Mihály-napi búcsú programjai 2013. szeptember 25. 12:38 Kutatók éjszakája- Programok a veszprémi Pannon Egyetemen Több tudományterületet érintő, változatos, érdekes előadásokkal, kísérletekkel és bemutatókkal várja a tudomány iránt érdeklődőket a veszprémi Pannon Egyetem a Kutatók éjszakáján, pénteken. 2013. szeptember 25. 12:33 Dózsavárost is elérte az ősz Dózsavárost is elérte az ősz Szeles, esős nap volt szombat - a Dózsavárosban ilyen autentikus körülmények között köszöntötték az őszt, és búcsúztatták a nyarat. 2013. szeptember 22. 15:10 Koncert a zene világnapján A Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Lovassy László Gimnázium szeretettel meghívja a zenebarátokat Veszprém zenei együtteseinek zenei világnapi koncertjére. 2013. szeptember 21. 10:43 Autómentes nap Veszprémben Autómentes nap Veszprémben „Tiszta levegő – Mozdulj érte!” – Ez a jelszava az Európai Mobilitás Hétnek, melynek programjai közt szerepelt a pénteki autómentes nap is. 2013. szeptember 20. 19:27 A megye értékeit gyűjtik Sajtótájékoztatón számolt be a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság felállításáról dr. Horváth Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője. 2013. szeptember 19. 22:24
... 292 293 294 295 296 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.