Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A zene az ember

2013. október 1. 22:29
Édes, gyermeki dallamokon át vezetett az út a harsogó, világi áriákig a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Lovassy László Gimnázium Zenei Világnapi Koncertjén kedden este a gimnázium tornatermében.

Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére 1975 óta minden év október elsején ünnepeljük a zene világnapját. E jeles esemény kapcsán rendezi meg már évek óta a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Lovassy Gimnázium közös világnapi koncertjét. A program részeként lépett fel idén Halas Adelaida színművésznő közreműködésével a Harangegyüttes, Bárdos Lajos előtt tisztelegve – akinek a születése szintén erre a napra datálható - kórusdalokat énekelt a Kicsinyek Kórusa és a Simonyi Gyerekkar, megszólalt a Tücsök Zenekar, a Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar, valamint a Gizella Nőikar, a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar és Veszprém Város Vegyeskara is tanúbizonyságot tett tehetségéről.

Tücsök ZenekarTücsök Zenekar

Az esemény a megemlékezésen és a szórakoztatáson kívül további szép célt is szolgált: a zenekedvelők részvételükkel és a koncertre kibocsátott „billentyűjegyek” megvásárlásával a Hangvillában épülő hangversenytermet illetve az oda tervezett hangversenyzongora megvételét támogatták.

Péterné Rózsa Mária, a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány alapítójaPéterné Rózsa Mária, a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány alapítója

– Szerencsések vagyunk, mert Veszprém városa a múltra visszatekintve és a jelent nézve is jelentős zenei kultúrával rendelkezik, számtalan hangverseny, fesztivál kínálja magát a zenebarátok számára. Hiányzik azonban egy európai szintű hangversenyterem, ahol megfelelő körülmények között adhatnánk át a muzsikát. Ez most megvalósulni látszik a Hangvillában, ahova szeretnénk egy hangversenyzongorát elhelyezni. Eddig több mint másfél millió forint gyűlt össze az alapítvány számláján, ami még nem teljesen elég egy valóban minőségi darabhoz, de ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki áldozott rá – fogalmazott Péterné Rózsa Mária, a Veszprémi Hangversenyteremért Közhasznú Alapítvány alapítója.

Gizella NőikarGizella Nőikar

A műsör a zene univerzalitásának jegyében összefonta a legnagyobb hazai és külföldi zeneszerzők remekműveit, felcsendültek többek között dalok Kodálytól, elhangzott Csajkovszkij híres Diótörője és Verdi Aidája is.  Az est zárásaként, utalva arra, hogy a zene mindenkiben ott van, Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekara és Veszprém Város Vegyeskara közös éneklésre hívta fel a közönséget. 

Bertalan Melinda
vehir.hu
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.