Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ki is az a Szent Mihály?

2013. szeptember 26. 18:23
Hamarosan itt van Szent Mihály napja, ennek örömére bemutatjuk az ünnep névadóját.

Szent Mihály arkangyal

Isten hercege, az angyalok vezére, a nyugat ura, a Mennyország seregeinek főparancsnoka – ezekkel, és még sok más jelzővel illették már Mihály arkangyalt. Jelképe a hatalmas kard, amivel legyőz minden gonoszt. Hatalmánál csak akaratereje nagyobb, Isten iránti hűsége teljességgel megingathatatlan.

Szent Mihály győzte le Lucifert és taszította a földre, mikor az fellázadt az Úr ellen, és ő oldozza majd el ideiglenesen, mikor eljön az utolsó ítélet. Az arkangyal nevéhez kötődik emellett Énok, az első próféta mennybe emelése, valamint részt vett az egyiptomi hét csapás kivitelezésében is.

Rafaello Santi - Szent Mihály és a SátánRafaello Santi - Szent Mihály és a Sátán

A legenda szerint megjelent már Attilának, a hunok fejedelmének, és Aubert de Avranches püspöknek is. Állítólag I. Gergely pápa is látta Szent Mihályt a nagy pestisjárvány idején. Az arkangyal a látomásban eltette véres kardját, ezzel jelezte a járvány végét.

Szent Mihály a legenda szerint Szent László és Salamon viadala közben is megmutatta magát. Salamon elmondása szerint ellenfele fölött repült két angyal, akik tüzes kardjaikkal fenyegették ellenségeit – legalábbis ezt írja a képes krónika.

Magyarországon úgy tartja a hagyomány, hogy Mihály kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a hiedelemhez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. A Göncölszekeret eleink Szent Mihály szekerének hívták, a Tejutat pedig Szent Mihály útjának.

Hans Memling - Az utolsó ítéletHans Memling - Az utolsó ítélet

Szent Mihály napja

Szent Mihály napja hazánkban a 18. századtól kezdve parancsolt ünnep. Főként a gazdasági élettel összefüggő szokások és hiedelmek jelentek meg ezen a napon. Az ország nagyon sok részén Szent Mihály napján hajtották be az állatokat, és számoltak el a pásztorokkal is.

Szent Mihályhoz kapcsolódott néhány tilalom is. Ezen a napon aki mosott, annak eleink szerint kisebesedett a keze, aki mángorolt, annak pedig a háza felett az év maradék részében dörgött az ég.

A szokás szerint szeptember 29-cel veszi kezdetét az ősz. A füvet már „harapófogóval sem lehet kihúzni a földből”. Ettől kezdve tavaszig nem szabadott már az ágyneműt kinn szellőztetni.

Horák János
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Life&Style Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  tegnap 9:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.