Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A kihívások éltetnek A kihívások éltetnek Nyitott, talpraesett, és kedveli a kihívásokat, a nyelvészetben is azt szereti, hogy mindig felfedez benne valami újat. Bátyi Szilviával, a Pannon Egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének egyetemi tanársegédjével beszélgettünk. 2014. augusztus 10. 23:59 Nemzetközi folklór estek Nemzetközi folklór estek Augusztus 21-22-én az Óváros téren 2014. augusztus 10. 23:04 Elvarázsolták Veszprémet A hétvégi Veszprém Varázs című rendezvényen fotóztunk a Veszprémvölgyben. 2014. augusztus 10. 14:18 Folyamatos mozgásban Folyamatos mozgásban Zsiga Henrik informatikusként kezdte és folytatta – sikeresen. A kívülálló szemszögéből egyszer csak váltott, és elkezdte írni könyveit, valamint könyvkiadót alapított. Utóbbit is sikeresen működteti. És még számtalan vasat tart a tűzben hatalmas lelkesedéssel, eredményesen. 2014. augusztus 9. 14:14 Veszprém Varázs - Völgy Varázs Veszprém Varázs - Völgy Varázs Horváth Csilla táncos és Glück Balázs zenész közös produkciója nyitotta meg az első veszprémi Örömünnepet a Jezsuita templomnál péntek délután. 2014. augusztus 9. 12:44 Csajok, autók, motorok Csajok, autók, motorok A rockabilly műfaj hazai képviselője az 1998 óta együtt zenélő Mistery Gang. Megalakulásukat követően főként külföldön játszottak, de az utóbbi években itthon is rengeteg koncertet adtak. 2014. augusztus 6. 19:07 Elhunyt Bajor Imre színművész Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész - erősítette meg a művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje. 2014. augusztus 6. 18:02 A múlt üzenete A múlt üzenete Az utóbbi évtized legjelentősebb régészeti feltárásait bemutató kiállítás nyílt meg a Laczkó Dezső Múzeumban Megmentett örökség címmel. 2014. augusztus 5. 22:08 Véget ért a Művészetek Völgye Vasárnap este véget ért a 24. alkalommal a „tradíció és innováció” jegyében megrendezett, idén megújuló Művészetek Völgye. 2014. augusztus 4. 20:24 Megmentett örökség Augusztus 5-én nyílik a Laczkó Dezső Múzeumban a „Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből” című kiállítás, amely három hónapon keresztül, október 31-ig várja látogatóit. 2014. augusztus 4. 7:18 Jazz, bor, Balaton Jazz, bor, Balaton A Paloznaki Jazz és Bor Piknik a minőségi zene és a minőségi gasztronómia találkozásából született. Augusztus második hétvégéjén ismét várják a kellemes kikapcsolódásra vágyókat. 2014. augusztus 3. 18:00 Ki lesz Miss Balaton? Ki lesz Miss Balaton? Augusztus 9-én újra felbolydul Balatonfüred, az előválogatók után ugyanis végre kiderül, ki nyeri el 2014-ben a Miss Balaton címet. 2014. augusztus 1. 19:44 Nyugodtabb volt az Utcazene Fesztivál Nyugodtabb volt az Utcazene Fesztivál Ebben az évben is megközelítőleg annyian látogattak el az Utcazene Fesztivál programjaira, mint tavaly, de ennél sokkal fontosabb, hogy különösebb rendzavarás nélkül, jó hangulatban zajlott le a rendezvény. 2014. július 31. 20:43 Megmentett örökség A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum új régészeti időszaki kiállítást nyit a 2014. augusztus 5-én, kedden 16.30-kor „MEGMENTETT ÖRÖKSÉG – Kincsek Európa szívéből” címmel. 2014. július 30. 17:42
... 266 267 268 269 270 ...
közélet
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
sport
Marguc: Semmiféle ajándékot nem akarunk adni a Szegednek! A One Veszprém szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc az ugyancsak BL-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged elleni hétfői (kezdés: 17.45) hazai bajnoki rangadó előtt elmondta, ezek a csaták az érzelmekről, a küzdőszellemről is szólnak, a két klub rivalizálás nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló. Az idény végén búcsúzó légiós klubja honlapján úgy fogalmazott, ez az a meccs, amit minden körülmények között meg kell nyerniük. Férfi kézilabda NB I/B: rajt-cél győzelmet arattak Miskolcon a veszprémi akadémisták A Veszprém Handball Academy U21 nyolc góllal nyert a DVTK vendégeként szombaton a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Nyolc bajnoki érem, három világverseny kvalifikáció Hazai környezetben, a Szentgál térségében rendezett hegyifutó országos bajnokságon bizonyított a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club: összesen nyolc bajnoki érmet – köztük négy aranyat – gyűjtöttek a veszprémi atléták. Mireider Gergő az U18-as vb-re és az U20-as Er-re, Küronya Rudolf az U18-as vb-re szerzett kvalifikációt. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik: tíz gól, öt gólpassz Máthé Dominik tíz góllal és öt gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 33-27-es győzelméhez a Fjellhammer ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Premier League: Szoboszlaiék magabiztosan győzték le a Fulhamet Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool kétgólos sikert aratott a vendég Fulham felett az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Golovin: gyorsabbak voltunk, mint a labda Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a nagy akaratnak köszönhetően gyorsabbak voltak, mint a labda a Csehország ellen 30-22-re megnyert Eurokupa-mérkőzésen, szombaton Érden. Premier League: hazai pályán kapott ki az éllovas Arsenal Tóth Alexéktől Az éllovas Arsenal meglepetésre 2-1-re kikapott a vendég, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatától az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, szombaton. Női kézilabda Eurokupa: a csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott négyes döntőbe jutott az Eurokupában azzal, hogy szombaton Érden 30-22-re nyert Csehország ellen. Távozott a Szeged kézilabdacsapatának Európa-bajnok svéd irányítója Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson szezon közben távozott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Szeged férfi kézilabdacsapatától. Hazai pályán maradt alul a VSC Veszprém Igazi küzdelmes, ki-ki meccsen maradt alul a Tatabányával szemben a VSC Veszprém a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.