Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Véget ért a Művészetek Völgye

2014. augusztus 4. 20:24
Vasárnap este véget ért a 24. alkalommal a „tradíció és innováció” jegyében megrendezett, idén megújuló Művészetek Völgye.

Július 25-től augusztus 3-ig Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden összesen 55 helyszínen 1500 fellépő közreműködésével közel 1000 programra került sor. Az ország legrégebbi fesztiváljára idén nagyságrendileg 140 ezren látogattak el, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt.

A különböző, nagy sikerű és családias hangulatú kapolcsi udvarokat idén is óriási érdeklődés övezte. A helyi portákon megvalósuló programok egy közös koncepció alapján egymást erősítették.

A legrégebbi helyszín a Völgyben az ötödször megnyitott Palya-udvar, az énekesnő idén 18-szor lépett fel, összesen 14 teltházas koncertnek adott otthont. Hobo 200 dalt énekelt el a 10 nap alatt, a Kaláka Versudvarban 75 programon vehettek részt a látogatók, több mint 300 új vers született. A legtöbb szereplője a hagyományőrző Muharay udvarnak volt 700 fellépővel. Sikeresen mutatkozott be a Design Terminál, ahol 26 magyar designer, tervező, illetve 7 kiállító startup cég termékét és technológiai fejlesztéseit tekinthették meg, délutáni formabontó beszélgetéseiken 42 meghívott vendég volt jelen, stringbike túráin pedig közel 100 érdeklődő vett részt. A szintén sikeresen debütáló Harcsa Veronika udvarban a 9 esti koncert teltház mellett zajlott, 3 külföldi fellépőt láthattak, Veronika pedig összesen 32 alkalommal állt színpadra.

A Blue sPot Caféban 60 kilométernyi gitárhúrt pendítettek meg, és 100 szájharmonika szóló hangzott el, az esti koncertek teltház és külön forgalomirányítás mellett zajlottak, az éjszakai, szintén teltházas örömzenéléseken pedig a különböző színpadokról közel 100 fellépő fordult meg. A Fonó folkUdvarban szervezett folkkocsmák minden nap hajnalban zártak.  

Sokakat vonzott még Jancsi bácsi udvara, a taliándörögdi Ősök Háza, a Református udvar és a Völgyben nyílt mintegy 50 kiállítás. A Társasjáték Völgyben kétszáz különböző játékkal játszhattak az érdeklődők, a Zöldprogramok keretében szervezett túrákon és előadásokon összesen 700-an vettek részt. A Színház Színpadon hét társulat 22 előadását, a Völgykomolyzene programjain 110 fellépő műsorát tekinthették és hallgathatták meg a Völgyvendégek. Az Éltető Völgyben 60 Balaton-felvidéki település mutatkozott be kézműveseivel, művészetével, őstermelőivel. A Kapolcsi Kék Abrosz udvarokban nyolc konyha kínálta a helyi, házias ízeket.  

A Fesztivál tíz napja alatt 177 kézműves árulta portékáját és 73 ideiglenes vendéglátóhely nyílott, 67 völgymunkás, valamint 30 önkéntes szolgálta a fesztiválozókat. A völgyvendégek idén közel 3 hektoliter vért adtak, több mint 500 köbméter hulladék gyűlt össze – nagy része szelektíven. 

A klasszikus Völgyprogramok mellett idén az innováció is kiemelt szerepet kapott a Bakony alján: az érdeklődők az egyik legsikeresebb magyar startup fejlesztésével, a lánc nélküli hajtású Stringbike-kal fedezhették fel Kapolcsot és környékét, valamint a fesztiválra fejlesztett applikációnak köszönhetően mindenki összeállíthatta online módon programját. Az alkalmazás ráadásul lehetővé teszi a rajongók számára azt, hogy az év 365 napján hallgathassák kedvenc Völgyművészük alkotásait. Továbbá a Hello Wood fa-alkotásai tették még teljesebbé az idei rendezvényt. 

A Művészetek Völgye hivatalos honlapjának több mint fél millió látogatója, a legnagyobb közösségi oldalon pedig naponta 30.000 megtekintője volt a fesztiválnak. 

A tervezett 100 millió forintos költségvetést a fesztivál végül valamivel meghaladta, ennek 19 százalékát az NKA pályázatokon elnyert összegek teszik ki.  

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.