Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Művészek hazai pályán Művészek hazai pályán Home Street Home címmel szerveztek rendezvényt szombat délután a Színházkertbe és környékére veszprémi civil szervezetek. 2012. szeptember 9. 7:43 L. Simon László köszönti a Quasimodo költőverseny résztvevőit Huszadik alkalommal rendezik meg a Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő emlékére kiírt költőversenyt Balatonfüreden, 2012. szeptember 7-8-án. Az eseményen számos irodalmi, zenei és képzőművészeti program szórakoztatja majd a közönséget. A zárórendezvényen köszöntőt mond L. Simon László kultúráért felelős államtitkár is. 2012. szeptember 7. 10:34 Száz éves Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Száz éves Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Szeptember 8-án ünnepli 100. születésnapját Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni tanár, Radnóti Miklós özvegye, szerelmes verseinek ihletője. 2012. szeptember 7. 8:34 Korlenyomatok a Jezsuitában Korlenyomatok a Jezsuitában M. Hajgató Terézia és Molnár Dániel személyében két fiatal tehetséges festőművész mutatkozott be a Jezsuita templomban. 2012. szeptember 7. 8:24 „A lelki kötődések a legfontosabbak" „A lelki kötődések a legfontosabbak" Veress József, a Dózsa György Általános Iskola igazgatója idén augusztus 17-én munkásságáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Vele beszéltünk a tanári pályáról, a Dózsavárosról, és a példaképekről. 2012. szeptember 6. 16:01 Új korszak kezdődik Új korszak kezdődik Új korszak kezdődik mind a VMK, mind a HEMO, mind a Kabóca Bábszínház történetében. Az intézmények optimistán tekintenek a jövőbe, hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a HEMO épületében. 2012. szeptember 6. 15:42 Papírforma Vastaps Papírforma Vastaps Szombaton mutatták be Varga Róbert Vastaps című könyvét a Petőfi Színházban. A kötet a társulat fennállásának ötvenedik évfordulójára íródott. 2012. szeptember 6. 10:26 Múltbatekintő – A Rupert-ház Múltbatekintő – A Rupert-ház A nyári szünetből visszatérve a Múltbatekintő soron következő részében a veszprémi vár tövében álló Rupert-ház történetébe pillanthatunk bele, mely építészetileg és funkciójában is egyedülálló épület. 2012. szeptember 4. 11:28 Új úton Új úton A Hollywoodoo zenekar frontembere, a sérült fiatalokból álló Hangadók együttes művészeti vezetője, színész. 2012. szeptember 3. 21:56 Kiállítás születőben Kiállítás születőben Szeptember 8-tól tekintehető meg a Laczkó Dezső Múzeumban a Születés – A gyermekáldás kultúrája című kiállítás. Mészáros Veronikával, a kiállítás szervezőjével beszélgettünk. 2012. szeptember 3. 14:32 Nyílt nap a Petőfi Színházban Nyílt nap a Petőfi Színházban Ismét megrendezte a már hagyományosnak számító nyílt napját a Petőfi Színház szombaton. 2012. szeptember 2. 8:15 Elhunyt Karácsony Tamás Elhunyt Karácsony Tamás Csütörtök este ötvenhét éves korában elhunyt Karácsony Tamás, a kaposvári Csiky Gergely Színház veszprémi születésű színművésze. 2012. augusztus 31. 17:50 Belső titkok, belső utak Belső titkok, belső utak Rövid időn belül sajátos arculatot kialakító Blog Kortárs Galéria legújabb vendége Osgyányi Sára volt. 2012. augusztus 31. 9:54 Évnyitó hét az Ifjúsági Házban Évnyitó hét az Ifjúsági Házban Első teljes tanévét kezdi a napokban a Veszprémi Ifjúsági Ház. Az első héten szórakoztató és szakmai programokkal várják a fiatalokat. 2012. augusztus 30. 10:42
... 340 341 342 343 344 ...
közélet
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.