Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
11°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
11°C

kultúra

A kávé védhet a bélráktól A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát - idézte amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap. 2012. augusztus 30. 8:37 Erzsébet királyné magyar portréi Erzsébet királyné magyar portréi A Habsburg királyi családot ábrázoló képek szakértője, Borovi Dániel tart előadást Veszprémben. 2012. augusztus 29. 19:10 Új otthonra lelt a Kabóca Új otthonra lelt a Kabóca Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Kabóca Bábszínház. A társulatnak a fesztiválok és fellépések mellett a költözésre is időt kellett találniuk. 2012. augusztus 29. 17:37 Nemzetközi zenei összefogás Nemzetközi zenei összefogás Török Ádám 20 éves kora óta lép fel zenészként. Idén jelenik meg a brit és svájci zenésztársaival készített One Step Closer – Egy lépéssel közelebb a fény felé című lemeze. Az album dalait szeptemberben hallhatja először élőben a magyar közönség. 2012. augusztus 29. 11:49 Gyerekhad Nagy Viktor körül Gyerekhad Nagy Viktor körül Lionel Bart Oliver! című musicaljét mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház november elején. A rendező Nagy Viktor, aki az előadás gyerekszereplőivel már elkezdett dolgozni a teátrumban. 2012. augusztus 29. 10:14 Valló Péter a Csalódásokról Valló Péter a Csalódásokról "A mi nagy magyar nekibuzdulásainknak, hatalmas terveinknek, erőből való gyürkőzéseinknek és azok kudarcainak, elporladásainak az egyik remek, humoros görbe tükre Kisfaludy Károly műve" 2012. augusztus 29. 10:07 Gyerekszereplőket keres a veszprémi színház A Veszprémi Petőfi Színház meghallgatást hirdet az OLIVER! című musicaljéhez 9-13 év közötti énekelni és táncolni tudó fiúknak. 2012. augusztus 29. 10:03 Nem csak munka, öröm is Nem csak munka, öröm is „Igyekszem mindig a funkciónak megfelelő, nem túl drága házat tervezni, amely lehetőleg illeszkedik a környezetébe, s visszaköszön a hely szelleme” – vallja Albóciné Ábrahám Gabriella építészmérnök. 2012. augusztus 27. 16:23 Helka, a Balaton tündére Helka, a Balaton tündére Magyarországon még nem készült vízi bábszínházi előadás, de hol máshol készülhetne, ha nem a Kabócában, és miről másról szólhatna, ha nem a Balatonról? 2012. augusztus 27. 10:43 Hétperces filmgroteszk nyert Hétperces filmgroteszk nyerte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által biztosított fődíjat a vasárnap befejeződött 19. Országos Diákfilmszemlén. 2012. augusztus 26. 17:02 Átadták az Év Fotográfusa díjat Danis Jánosnak ítélték oda idén az Év Fotográfusa címet, az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja pedig a Biatorbányi Fotóklub lett. 2012. augusztus 26. 16:57 Nyílt nap a Petőfi Színházban Nyílt nap a Petőfi Színházban Nyílt napot rendez a Petőfi Színház szeptember 1-jén, szombaton 16 órától. Koncertekkel, könyvbemutatóval, programokkal és kedvezményekkel várják az érdeklődőket. 2012. augusztus 26. 16:05 Új helyszín és időpont - változatlan érdeklődés Új helyszín és időpont - változatlan érdeklődés A hatalmas hőség ellenére sokan látogattak ki az Ökovásárra. Az eseményt idén új helyszínen és a megszokottnál korábban rendezték meg. 2012. augusztus 25. 22:03 Osgyányi Sára kiállítása Osgyányi Sára kiállítása Osgyányi Sára kiállítását Schnedarek Réka festőművész nyitja meg 2012. augusztus 31.-én 18 órakor a Blog Kortárs Galériában. 2012. augusztus 25. 11:33
... 341 342 343 344 345 ...
közélet
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött. Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. Békét sürgetett XIV. Leó pápa XIV. Leó vasárnap délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál mutatott be misét, majd délben a bazilika központi lodzsájáról olvasta fel olasz nyelvű húsvéti beszédét. Szemerei János: a húsvéti örömhír összeköt Nagy szükségünk van a húsvéti örömhírre, amely összeköt és nem szétforgácsol - mondta Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétvasárnapi istentiszteleten a győri Öregtemplomban. Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
sport
Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben. Tucatnyi ob-érem A VEDAC tekvondócsapatának hat versenyzője összesen tizenkét érmet szerzett az idei ITF országos bajnokságon. Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. Többpróbázok sikerei Három korosztály versengett a közelmúltban a fedett pályás többpróba országos bajnokságon, ahol Varga Szonja, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója vármegyecsúcsot ért el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.