Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Az új helyszín összehozza az embereket”

2012. szeptember 13. 17:25
A Városi Művelődési Központ új helyre költözése a természetesen lakosságot is érintette. Molnár Ernővel, a veszprémi Lokálpatrióták elnökével beszéltünk arról, ő hogyan látja, mi változott a környéken.

– A VMK nem is olyan régen a HEMO-ban költözött. Hogy fogadta ezt a lakosság?

– A lakosok egy része kicsit szomorúan vette tudomásul, mikor a honvédségtől átvette a város a HEMO-t. A katonák bőven rendezett olyan eseményeket, amit az itt élők látogathattak. Most abban reménykedünk, hogy a Városi Művelődési Központ ezt pótolni tudja, és képes lesz olyan programokat nyújtani az embereknek, amikre igényük van.

– Milyen programok lenénnek ezek?

– Elsősorban szórakoztató programokra gondoltunk, másodsorban olyan eseményekre, amikben az itt élő emberek részt vehetnek. A lakótelepen működik négy nyugdíjasklub, ebből kettőnek rendszeresen vannak kulturális előadásaik, amiket különböző rendezvények keretein belül előadhatnának. Ezen kívül említeném az iskolákat és az óvodákat, amiknek az előadásaira lenne igény, hiszen ha egy gyerek fellép, arra jön az egész család is.

– Nem is olyan rég felajánlották a VMK-nak, hogy segítenek rendbe tenni a Táborállás parkot. Ezt milyen megfontolásból tették?

– Amíg itt volt a honvédség, addig ők tartották rendben a teret. Azonban mióta elmentek, a HEMO-nak nem volt lehetősége ezzel foglalkozni. A parkot hamarosan átveszi a város, és azontúl az ő felelősségük lesz gondoskodni róla. Mi szeretnénk ennek egy kezdőlökést adni, ezért a környékről több lakó – nyugdíjasok, civil szervezetek képviselői – bevonásával tavasszal rendbe rakjuk a helyet. Ezzel egyrészt a saját környékünket is megszépítjük, másrészt a VMK felé is tettünk egy gesztust, miszerint szívesen fogadjuk őket.

– A lakótelep mindennapi életét hogyan változtatták meg az új intézmények?

– A VMK-val nyugdíjasklubok és különböző szakkörök is a HEMO-ba költöztek. Így több olyan ember érkezik a Haszkovó lakótelepre és ismerkedik meg az itt élőkkel, aki még azelőtt alig járt itt. Mondhatjuk úgy, hogy a VMK új helyszínre költözése összehozza a veszprémi lakosokat. Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsuk elterveztük, hogy a Táborállás parkban majd egy főzőversenyt rendezünk, amiben a lakótömbök vesznek részt. Még nem kérdeztük körbe az embereket, de szerintem lenne erre igény. A versenynek a megszervezéséhez még szeretnénk igénybe venni a VMK segítségét is. Az emberek manapság egyre jobban kezdenek elidegenedni egymástól, kellenek az ilyen események, hogy ismét összehozzuk őket.
 

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.