Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nekünk játszanak

2012. szeptember 17. 19:17
Számos változáson ment át a Pannon Várszínház. Az előttünk álló évad újdonságairól a hétfői évadnyitó társulati ülésen számolt be Vándorfi László igazgató.

Az egyik legjelentősebb változás, hogy a színház jogilag is tagozódott. Ebben az évadban debütál a Ladányi Andrea Érdemes művész és Krámer György Harangozó-díjas koreográfus vezette Veszprémi Táncműhely, amely a színház tánctagozataként működik majd. Az együttműködés az elmúlt tíz év közös tapasztalatain alapulva valósulhat meg.

A közönség először a Tavaszi Fesztiválon találkozhat a Táncműhely művészeivel, akik a májusi Tánc Fesztiválján is meghatározó szerepet töltenek majd be. Tavasszal Porcelán című produkciójukat állítják színpadra, amely a Herendi Porcelánmanufaktúrával együttműködésben valósul majd meg.

Új helyszínre költözött a társulat, egy évig a Városi Művelődési Központ Dózsa úti épületében mutatják be veszprémi nagyszínházi előadásaikat. Jövő nyárra ugyanis a pályázati határidők miatt el kell készülnie a Séd Mozi helyén kialakítandó Hangvillának. Vándorfi László hangsúlyozta, a Hangvilla megjelenésében és technikai lehetőségeiben is modern épületébe olyan produkciókat kell majd vinni, amelyek minőségi ugrást jelentenek a korábbiakhoz képest. Az előttünk álló szezon lehetőség is arra, hogy a társulat átalakuljon, és egy év múlva már új arcát mutathassa.

Veszprém mellett a megye számos pontján láthatóak lesznek a Pannon Várszínház műsorai. Bérletes előadásokat szerveznek Sümegen, Balatonfüreden és Inotán.

Az idei első bemutató Asztalos István és Kovács Attila műve, a Börtönmusical lesz. Tíz év után ismét színpadra állítják a Valahol Európában című musicalt a régi díszletek között, az időközben felnőtt csapatot váltó új gyerekszereplőkkel. Az évad egyik legnagyobb kihívása az Egri Csillagok lesz, amelyben a prózai részek mellett nemcsak tánckoreográfiát, hanem harcművészeti elemeket is be kell mutatniuk a színészeknek. Az évad második felében a Tartuffe, az Egy csók és más semmi valamint a Vigyorgó búbánat című darabok szerepelnek még a bérletes előadások listáján.

A Pannon Játékszínben a Székely János Dózsa című monodráma és az Alfonzó születésének századik évfordulója alkalmából műsorra tűzött IDEFIGYELJENEK EMBEREK! mellett egy kábítószerfüggő fiú szenvedései is megelevenednek A gyáva című előadásban.

A gyerekeket és szüleiket a Csudabogarak, a Csivir-Csavar és a Csalóka Péter című darabokra invitálja a Pannon Várszínház közössége.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.