Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színház a kertben, kertek a színházban

2012. szeptember 15. 9:57
A Petőfi Színház pénteken bemutatott Csalódások című darabjának díszletéhez kapcsolódóan veszprémi kerteket bemutató kiállítás nyílt a teátrum aulájában.

Köszöntőjében Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója elmondta: ahogy tavaly Jane Austen Értelem és érzelem című művét egy pazar angolkertben helyezték el, most a Csalódásokkal sikerült megmutatni, hogy mi magyarok is képesek vagyunk színművet írni egy ilyen környezetbe.


Oberfrank Pál

A darabhoz kapcsolódóan az épület előcsarnokában egy kiállítással mutatják be a veszprémi kertek történetét. Az ötletet Brányi Mária alpolgármester karolta fel, aki segített abban, hogy a Veszprém Megyei Levéltár Márkusné Vörös Hajnalka vezetésével rövid idő alatt összeállíthassa a tárlat anyagát.

Brányi Mária alpolgármester felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy életünket a minket körülölelő környezet teszi teljessé. A kiállítás összeállításakor olyan gondolatmenetet követtek, amely mentén elénk tárulhat a magyar kertek fejlődéstörténete. Ezt az evolúciót jól illusztrálják az összegyűjtött Veszprém megyei példák. Megemlékeznek a mindenki által jól ismert helyszínek múltjáról, de bemutatják a jelent is a tavaly átadott Kolostorok és kertek projektet ismertető tablókkal és a Séd-völgyben található magyar népmesék tematikájú játszótér makettjével.


Brányi Mária

Géczi János író szerint Veszprémre Európa-szerte a kertek városaként gondolnak, miközben az itt élők nem is érzékelik ezeket a helyeket. Amikor az 1750-es években a elküldtek egy beszámolót a pápának városunkról, már abban megfogalmazódott egy reprezentációs céllal létrehozandó park ötlete. Nyilvánvalóan kisebb kertek már korábban is voltak a városban, hiszen ezek alapvető részei a keresztény kultúrának. Ezekről a korai kertekről azonban jóformán semmit nem tudunk. 


Géczi János

Az első igazán jól dokumentált és kutatható veszprémi kert a Püspökkert volt. A barokk és reneszánsz parkokkal ellentétben – amelyeket általában egy központi épület köré, azzal harmonizálva alakítottak ki – a veszprémi Püspökkert egy elkerített mély terület volt, amelyet felerészben zöldség- és gyümölcstermesztésre, felerészben pedig díszparkként, reprezentációs célokra hasznosítottak. 

A tárlat szeptember 14 és október 31 között tekinthető meg a Színház előterében. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.