Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A Veszprémi Turisztikai Egyesület belép a TDM-be / Új források, új lehetőségek A Veszprémi Turisztikai Egyesület legutóbbi ülésén ülésén úgy döntött, ők is csatlakoznak a TDM-hez – tudtuk meg Mészáros Zoltántól, az egyesület elnökétől. A turizmus területén dolgozók számára olyan új lehetőségeket nyújt a TDM, mely által könnyebben készíthetnek hosszú távú koncepciót. A 2009 januárja óta élő szervezet nonprofit kft. formában működik. A csatlakozást az önkormányzattal, a Veszprém Arénával és az Állatkerttel közösen teszik meg. 2008. október 17. 10:47 Jogosítvánnyal kereskedtek Szekszárdon / Veszprémből is érkeztek vásárlók A Dunántúl számos megyéjéből, többek közt Veszprém megyéből is érkeztek korábban vizsgákon már elbukott autósok Szekszárdra, hogy itt vásároljanak maguknak okiratot. A Tolna megyei Rendőrfőkapitányság csütörtökön tájékoztatott az ügyről. Eddig három embert vettek őrizetbe, hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. 2008. október 16. 23:48 Jelentős megújulás előtt áll a balatonfüredi Gyógy tér / – ülésezett a képviselő-testület – Az önkormányzatokról szóló törvény előírja, hogy a település képviselő-testületének évente legalább egyszer közmeghallgatást kell tartania. A füredi grémium csütörtöki ülésén döntött az időpontról. Eszerint a füredi városrészben december 2-án, az arácsiban egy nappal később, december 6-án tartják a közmeghallgatást. 2008. október 16. 22:55 Válaszúton / Országgyűlési képviselők válaszolnak A nemzeti csúcs előtt, az elmúlt hónapok politikai viszályai után, az egyesek szerint kormányválságnak tartott helyzetben, kíváncsiak voltunk, hogy országgyűlési képviselőink hogy látják az elmúlt két év történéseit, az ország helyzetét és lehetőségeit. Kérdéseinkre elsőként dr. Horváth Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője válaszolt. 2008. október 16. 22:54 Schwartz terror Ajkán? / A polgármester még a helyi televíziót is megfenyegette - visszatér a cenzúra? Információnk szerint Schwartz Béla nem engedte adásba az ajkai televízió felvételét a Fidesz sajtótájékoztatójáról. Mint arról már korábban beszámoltunk, könnyen magántulajdonba kerülhet Ajkán a távhő szolgáltatás és a hulladékgyűjtés, a város vezetése ugyanis értékesíteni kívánja az önkormányzati tulajdonú cégeket. Az ajkai Fidesz attól tart, hogy ezzel jelentősen megugranak majd a közüzemi díjak a városban. Aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy népszavazásra vihessék a kérdést, de a jegyző több alkalommal is elutasította a kérelmet. Erről beszéltek tájékoztatójukon a képviselők, amit a polgármester nem szeretett volna adásban látni. 2008. október 16. 15:30 Kis gnú született az állatkertben Még csak két napos a kis gnú, máris fürgén szaladgál a patások között a méretes kifutóban. Ede az első állatbébi a gulyadombi Afrika-szavannán. Kedden reggel 7 órakkor látta meg a napvilágot. Édesanyjának ez volt az első ellése. 2008. október 16. 14:32 Kézzelfoghatatlan készpénz Nagy mértékben megváltozhat az unióban az elektronikus pénzre vonatkozó szabályozás. A közelmúltban előkészített tervezet elkészítését több szakmai konzultáció előzte meg, hiszen az ezredfordulón született előírások mára már elavultak, és visszatartják az elektronikus piac fejlődését. 2008. október 16. 13:43 Veszprémi kezdeményezésre módosul a családtörvény / – ötvenezer családot érint – Az országgyűlés szeptember 13-i ülésén (szinte példa nélküli módon) 371 igen szavazattal (nem volt sem ellenszavazat, sem tartózkodás) elfogadta azt a törvénymódosítási javaslatot, mely Veszprémből indult. A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület még az elmúlt év októberében kereste fel Katanics Sándor és Pál Béla országgyűlési képviselőket azzal, hogy az édesanyák, illetve a legalább három gyermeket nevelő családok számára tiszta helyzetet teremtsenek a gyermekgondozási segélyre való jogosultság terén. 2008. október 16. 11:56 Véleményfelhő vs hitelesség Az internet adta széles nyilvánosság a demokráciát szolgálja vagy veszélyezteti a hiteles hírforrásokat? A blogokban, közösségi oldalakon gyorsan terjedő információk félrevezetőek is lehetnek, ugyanakkor működik a "tömegek bölcsessége", azaz spontán kiszűri a közösség a helytelen információkat. Ezt persze nyomon kell követnünk, elolvasnunk sok hozzászólást, utánanézni más forrásokból a részleteknek. Lehetséges ez? Kérdés több van mint válasz. 2008. október 16. 10:42 Almádiban 150 ezer a tilosban parkolás 200 család kapott 150 ezer forintos büntetést, mert tilosban parkolt a strand előtt Balatonalmádiban. A megbüntetett nyaralók azt mondják egyértelműen semmilyen tábla nem tiltotta a várakozást, ott ahol megálltak, máshol pedig erre szinte lehetőségük sem volt, mert annyira kicsi a strand hivatalosan kijelölt parkolója. 2008. október 15. 17:54 Kitúrták testvérei a kis törpevidrát Néhány héttel ezelőtt országos figyelem kísérte a veszprémi vadaspark vidracsaládját, ahol a kicsik az idei évben, ötvenedik állatbébiként bújtak elő. A kicsik szépen cseperednek, viszont az első konfliktusok is jelentkeztek. Az egyik csöppséget kitúrták a testvérei az alomból, így a mindössze 300 grammos kisvidrát a gondozók táplálják. 2008. október 15. 17:36 Régészet és Biblia / – egyre több új lelet kerül elő – Sokaknak ellentmondó a bibliai régészet fogalma, hiszen olyan korban jártak iskolába, amikor erről nem nagyon folyt tanítás sem alsó sem középfokon – mondta Nagy Viktória régész keddi veszprémi előadásán, melynek a Március 15. úti klubkönyvtár adott otthont. 2008. október 15. 16:35 Nemzeti csúcs szombaton / A pártok vezetői elmennek, a volt és a jelenlegi államfő nem Teljes társadalmi és gazdasági összefogással teremtené meg Gyurcsány Ferenc a nemzeti felemelkedés programját. A miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy az egyeztetést nemzeti csúcson kívánja lefolytatni saját vezetése mellett. Meghívást kaptak többek közt a parlamenti frakcióvezetők, az önkormányzati szövetségek, a volt államfők, valamint Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, a Jegybank, valamint a Tudományos Akadémia elnöke. A szocialisták úgy vélik, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben azt kell deklarálni a magyar emberek számára, hogy képesek vagyunk a bajban összefogni, és nemcsak a politikai elit, és a közjogi méltóságok, hanem a pénzügyi , tudományos és kulturális élet vezetői is részt tudnak venni a jövőkép megalkotásában. Az újabb miniszterelnöki kísérletet sokan kétkedve fogadták, sőt felelősségi jogkörét is tisztázatlannak látják. 2008. október 15. 16:28 Intim témák az Internet Hungary konferencián Miért aggódnak a privátszférájuk miatt a felhasználók? Hiszen az már rég megszűnt! - mondta egyszer egy vezető világcég képviselője. A Google, a Microsoft, az IWIW uralta technikailag ugyan virtuális, de életünket tekintve egyre valóságosabb terében megszűnnek személyiségünk határai, és ehhez mi magunk járulunk hozzá általában tudatlanságból, ritkán tudatosan. Ami biztos: a törvényhozás egyelőre nem képes életszerű, az internethez megfelelően alkalmazkodó szabályozást teremteni. 2008. október 15. 15:38
... 1551 1552 1553 1554 1555 ...
sport
MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Nem akart hős lenni, csak önmaga maradni – exkluzív interjú Kiss Balázzsal Veszprém első olimpiai bajnokaként kalapácsvetésben a csúcsra jutott, de a valódi próbatétel a dobogóról lelépve kezdődött számára. Kiss Balázzsal atlantai sikerének harmincéves jubileuma alkalmából arról beszélgettünk, miként lett a sportolóból vállalkozó, aki ma már a győzelem helyett azért küzd, hogy minden helyzetben önmaga maradhasson. Bajnokok Ligája: az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben az idényben, de ehhez éppen a címvédő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatán kellene túljutnia a negyeddöntőben.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.