Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Az I épület titkai / Informatikusok éjszakája A város jellegzetes épülete. Olyan, mint a Hamupipőke vagy a rút kiskacsa. Kívül csúnyácska, de belül hihetetlen értékeket tartalmaz. Ezen értékek megismerésére nyílt most lehetőség, a pénteken megrendezett Informatikusok Éjszakáján. 2008. október 19. 15:28 Sajátos elszámolás a palotai kórházban / Papíron napokat feküdtek benn a betegek, valójában egyet sem Csalással gyanúsították, s a bíróságon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a várpalotai kórház korábbi és mostani vezetőjét, valamint azokat az orvosokat, akik a csalási ügybe belekeveredtek. Az intézmény 14 millió forinttal károsította meg az OEP-et. Bizonyítást nyert, hogy a kórházban éveken keresztül valótlanul töltötték ki az igazolásokat és csaltak az adminisztráció során. Több száz esetben fordult elő, hogy hivatalosan három napra vették fel a betegeket egy-egy osztályra, akiket még aznap hazaküldtek, az OEP támogatást viszont felvették utánuk. 2008. október 19. 12:02 Összefogtak a polgármesterek falusi iskolákért / Tudatosan építik le a vidéket – az új dinasztiák most gyűjtik első milliárdjukat Több mint 200 település polgármestere tanácskozott Sárszentlőrincen a falvak, s ezen belül a kisiskolák helyzetéről szombaton. Tolna megye segítségért kiáltott, mert csak az összefogásban látta annak lehetőségét, hogy megállítják a kormány vidéket leépítő intézkedéseit. A felhívásra tucatjával érkeztek azon falvak polgármesterei, akik már részben elvesztették intézményhálózatukat, s ezzel reményüket is a jövőre nézve. A jelenlévők egy nyilatkozatot is megfogalmaztak, melyet a kormány elé kívánnak vinni. A dokumentumot közel 200-an alá is írták, ott helyben. 2008. október 18. 23:09 Megnyitották a Parkerdőt / Újabb kilátó és tanösvény a Gulya-dombon Ma már egész napos programot képes nyújtani a kikapcsolódni vágyó családoknak a veszprémi Gulya-domb. Az állatkert felső részének szomszédságában tanösvénnyel, játszótérrel, sportpályával, kutyafuttatóval és egy olyan kilátóval, melynek tetejéről páratlan panorámája terül elénk a városnak, egy parkerdővel gazdagodtunk. A beruházás összesen 65 és fél millió forintba került, melyből 35 és fél millió az állami támogatás. A fennmaradó 30 milliót a Verga Zrt. gazdálkodta ki. 2008. október 18. 21:15 45 fehér bot a kifutók közt Vakok az állatkertben... Kezdetben a bizarr ötletek tárházát gyarapította e kifejezés, 2008. nyarára azonban bebizonyosodott, Veszprém és a Kittenberger Vadaspark jól döntött, hogy kitárta kapuit a látássérült közönség előtt is. Alíg néhány hónap után a kezdeményezés minden képzeletet felülmúló sikernek örvend, a hír pedig szájról szájra terjed. Október 18-án pedig megérkezett az eddigi legnagyobb, 45 főből álló vak és gyengén látó csoport is, hogy részese legyen az egész országban egyedülálló körsétának. 2008. október 18. 17:39 Autót gázolt a vonat / – működött a fénysorompó – Vasúti tragédia történt Hajmáskér és Öskü között egy vasúti átjáróban. A Hajmáskér felől érkező VW vezetője valószínűleg nem vette észre a fénysorompó tilos jelzését, s a Veszprém irányából Székesfehérvár felé tartó vonat elé hajtott. A mozdony még néhány méteren keresztül tolta maga előtt a járművet, majd az nekicsapódott a felső vezetéket tartó betonoszlopnak. 2008. október 18. 14:00 Legitimitási, bizalmi válságban van az ország / Polgári szalon, avagy beszélgetések a jövőről Veszprémből indította útjára Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Beszélgetések a jövőről címet viselő országos rendezvénysorozatot. A polgári Magyarország korszakát megidézve a politikus újjá kívánja éleszteni a Polgári Szalont, ahol a nagyvárosok, megyeszékhelyek értelmisége találkozik egymással, és ha nem is a világ dolgait, de Európa, s benne Magyarország lehetséges jövőjét megvitatja. Péntek este a királynék városában Schmidt Mária történész, a Terror Háza múzeum igazgatója, és Szájer József az Európai Parlament frakcióvezetője volt Navracsics Tibor vendége. A közel száz fős, válogatott hallgatóság soraiban a veszprémi elit foglalt helyet, intézmények vezetői, cégvezetők, gazdasági szakemberek, a kultúra és a művészeti élet kiemelkedő szereplői. 2008. október 18. 9:37 Tettek a Méltóság Mezején Sárga nárciszok jelzik tavasztól a Méltóság Mezejét a Veszprém Aréna előtti téren. A Fehér Galamb Hospice Alapítvány a hospice szervezetek nevében, városunk és megyénk képviselőivel, veszprémi iskolák tanulóival közösen ültették el a hagymákat, hogy virágaik minden évben emlékeztessenek az együttérzésre, támogatásra és méltóságra mely mindenkit megillet (nem csak) a halál előtti pillanatokban. 2008. október 17. 15:36 Át kell alakítani a jövő évi költségvetést? / – a miniszter folytatja az egyeztető tárgyalásokat – Újra kell tervezni a jövő évi egészségügyi költségvetést is – mondta az egészségügyi miniszter pénteki balatonfüredi fórumán. Székely Tamás az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének konferenciáján tartott előadást. 2008. október 17. 14:28 Mihalovics: A nemzeti csúcs vízgereblyézés / Azonnali, gyors és hatékony lépésekre van szükség A válságkezelésnek nem megoldása a szombati Gyurcsány-csúcsocska – fogalmazott Mihalovics Péter a Fidelitas alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján. Az újabb látszatintézkedés helyett, az adócsökkentésre és a munkahelyteremtésre kellene koncentrálni a politikus szerint. 2008. október 17. 13:28 Csődbe mennek az önkormányzatok / A beruházások még nem, az önkormányzatok viszont már érzik a pénzügyi világválságot A forint csütörtökön sem szerepelt túl jól a devizapiacon: 263-267 között ingadozott az euró árfolyam, de járt 273 körül is. Egyes elemzők szerint ez már a magyarországi hitelválság jele. Azt egyelőre nem tudni mennyivel, de csökkenni fog az önkormányzatok mozgástere a pénzügyi világválság miatt. A települések sorra bocsátják ki kötvényeiket, az idei évben eddig 40 milliárd forint értékben, de, hogy a kamatot és a törlesztő részleteket miből fogják előteremteni, egyelőre fogalmuk sincs – véli Gyenesei István. A szakminiszter erről a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének ülésén beszélt. 2008. október 17. 12:53 Véges a hitelezők türelme: forrásinjekció kell a kórházaknak / Zsonglőrködnek a kórházak a számlákkal Dr. Rácz Jenő szerint megbénulhat a betegellátás Magyarországon. A Magyar Kórház Szövetség elnöke a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, ha a jelenlegi pénzügyi válság miatt nem jutnak banki hitelekhez az egészségügyi intézmények, leállnak a beszállításokkal. Béreken, és a közüzemi számlákon nem tudnak spórolni, ezért a beszállítók számláival zsonglőrködnek a kórházak. Most szeretnék visszakapni az általuk megtakarított pénzt. Ha nem sikerül konszenzusra jutni, úgy kemény év vár arra az ágazatra, amely a hátán hordozta a konvergencia programot – mondta a volt miniszter. 2008. október 17. 11:37 Sok-sok virág Veszprém megyében Ha virágokról van szó, a világon szinte bárki Hollandiát emlegeti, azonban hazanáknak sincs miben szégyenkeznie. Veszprém megyében már évtizedek óta nemes versenyre invitálják azokat a településeket, akik adnak arra, hogy utcáikon a színek és formák változatosságában gyönyörködhessen minden arra járó. Az idei, "Tiszta, virágos Veszprém megyéért” névre keresztelt megmérettetésen 68 település vett részt több kategóriában, a győztesek október 15-én vehették át a díjakat. 2008. október 17. 11:36 Több lábra kell állítani a turizmust / TDM konferencia Balatonfüreden Az önkormányzatok számára azért kedvező a TDM (turisztikai desztinációs menedzsment, vagy térségi turisztikai menedzsment), mert a vállalkozói, illetve a civil szféra bevonásával több lábra állhat a turizmus irányítása, fejlesztése, finanszírozása, az együttműködés által megalapozottabb döntések születhetnek – hangzott el a balatonfüredi konferencián, melyen a város vezetése, illetve turisztikai szakemberek is megjelentek. 2008. október 17. 11:11
... 1550 1551 1552 1553 1554 ...
sport
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében.
kézilabda
Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Vámos Petra csapata idén is kupadöntős Vámos Petra három góljával a címvédő Metz HB 41-23-ra verte a Paris 92 csapatát a női kézilabda Francia Kupa szombati elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.