Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Civilek a HANGárba! A napokban indított civilhangar.hu internetes oldal elsődleges célja, hogy erősítse a civilek egymás közötti és médiakapcsolatait. A programot koordináló Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Egyesület pénteken, egy a civil szervezetek képviselőinek tartott ismertető előadás után mutatta be a felületet a sajtónak. 2009. február 8. 12:12 Tragédia Veszprémben: elhunyt Marian Cozma / Pesic és Sesum kórházban Egy veszprémi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban halálosan megsebesítették Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának játékosát. A 26 éves sportolót szíven szúrták, és a kórházba szállítását követően vesztette életét. 2009. február 8. 8:41 Európáról vetélkedtek a középiskolás diákok Veszprémben / – a legjobbak Brüsszelbe utazhatnak – A „Mi Európánk” címmel középiskolás uniós vetélkedőt hirdetett a 2008–2009-as tanévre a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület. Ennek egyik állomása volt a szombati veszprémi megmérettetés is a Lovassy László Gimnáziumban, ahol megjelent Katanics Sándor országgyűlési képviselő is. A játékot Asztalos István, a gimnázium tanára vezette le. A lebonyolításban és a házigazdai teendők ellátásában a Kézfogás Veszprémért Egyesület (elnökük: Juhász Márta) segédkezett. 2009. február 7. 16:28 "Tiszteletdíjunk 10%-át felajánljuk" / Költségvetés (tervezet) 2009 - Hosszú egyeztetés után van a városnak egy költségvetés tervezete, amelyben a bevételi és kiadási oldal kiegyenlíti egymást - mondta el Strenner Zoltán péntek délután azon a sajtótájékoztatón, melyen Péterné Rózsa Mária és Bense László Erik önkormányzati képviselőkkel közösen ismertették az aznapi egyeztetés főbb irányait. Hétfőn minden képviselő kézhez kapja a tervezetet, szerdára pedig konzultációt szervez a polgármester a testület számára, ahol még lehetőség van változtatásokra, mielőtt az egyes bizottságok elé kerülne az anyag. 2009. február 6. 20:26 Eltűnt személyt keresnek Keresik a képen látható Magilniczky Dávidot. A 16 éves fiú február harmadikán indult el bakonyoszlopi otthonából Veszprémbe. A 6:20-as autóbusszal a Gastroker Alapítványi Iskolába tartott, ahová viszont már nem érkezett meg. 165 cm magas, vékony testalkatú, kék szemű, vállig érő szőke haja van. Eltűnésekor fekete kapucnis pulóver, katonai mintás terepszínű nadrág volt rajta. Felsőruházatként egy fekete színű thermo velúr kabátot viselt. A Veszprémi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a keresettről bármilyen információval rendelkezik, hívja az ingyenesen hívható 06 80 555-111-es vagy a 107, 112-es számot. 2009. február 6. 14:42 Hot dog, a kávé, a szűrt limonádé... Mennyiben érinti a gazdaság mostani helyzete a büféket, gyorsétkezdéket? 2009. február 6. 11:18 Jön, jön, jön! A Közérdekvédelmi Hivatal A kormányszóvivő szerint a társadalmi vita után néhány hónapon belül el is kezdheti a működését a Közérdekvédelmi Hivatal. Daróczi Dávid emlékeztetett arra: a Közérdekvédelmi Hivatal a kormány tervei szerint a tisztességes eljárás követelményeit megsértő eseteket vizsgálná. Hozzátette: a hivatal jogosult lenne arra, hogy közérdekvédelmi bírságot szabjon ki a tisztességtelen előnyt megszerző szervezetekre, valamint meghatározott időtartamra eltilthatná tisztségük betöltésétől azon cégek, szervezetek vezetőit, akik szemet hunytak kollégáik gyanús ügyintézési módszerei felett, eltűrték szívességeken és más előnyökön alapuló munkakapcsolatok kialakítását. 2009. február 6. 10:25 Középpontban a vidék / Ne pártszimpátia alapján történjen az elosztás! A kistelepüléseket leginkább a foglalkoztatás- és fejlesztéspolitika érinti – mondta dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő azon a nemesvámosi fórumon, melyet csütörtökön tartottak a veszprémi kistérség polgármestereinek részvételével „Önkormányzatok és foglalkoztatás, önkormányzatok és fejlesztéspolitika” címmel. A nagy érdeklődés övezte esemény célja a kistelepülések felzárkóztatása, illetve a felzárkózás lehetőségeinek megvitatása. 2009. február 5. 14:47 Válság Veszprémben – „Rendes ember én már nem leszek…” Válság Veszprémben. Előző cikkeinkben a válság kapcsán már foglalkoztunk olyan témákkal, amelyeket egyesek a mai élet luxus kategóriájába sorolnak, most azonban annak néztünk utána, hogy a nehéz helyzetben mennyi pénzünk marad arra a bizonyos felesre? 2009. február 5. 14:23 MSZP: Hiányzik az együttműködés 10 nappal a költségvetés benyújtása előtt érdemben senki nem foglalkozott a szocialisták javaslataival, mondta el Hartmann Ferenc az MSZP mai sajtótájékoztatóján. A felelős és konstruktív gondolkodás jegyében elvárják, hogy ez megváltozzon, hiszen "csak egy Veszprém van, itt együtt kell mindent megtennünk a város jövője érdekében". 2009. február 5. 13:18 Kék hírek - Körözött személyeket fogtak el Szerdán négy fiatal busszal tartott Zircről Veszprémbe, de útjukat megszakítva Eplényben leszálltak a buszról. Az egyik 15 éves fiatal a buszmegálló mellett álló hirdetőtáblába három alkalommal belerúgott, így az kidőlt. Egy közelben lakó férfi rájuk szólt, ennek hatására elfutottak, de a zirci rendőrök rövid időn belül megtalálták őket. A táblát lerugó fiatal cselekedetével 25'000 forint kárt okozott az önkormányzatnak, ellene garázdaság és rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 2009. február 5. 12:16 Készen áll a megszorítócsomag? Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, a bruttósítandó családi pótlékot befagyasztaná a kormány, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A napilap kormányzati forrásból úgy értesült: brutális megszorításokról és elvonásokról döntött szerdán a kabinet. 2009. február 5. 9:22 Konzultáció katasztrófahelyzetről – ülésezett a Védelmi Bizottság / – négy helyről kap a megyeszékhely áramot – Sem a megyeszékhely sem környéke nincs közvetlen katasztrófaveszélynek kitéve. Erről győződhetett meg Debreczenyi János polgármester, illetve azok a környékbeli polgármesterek, akik a Védelmi Bizottság szerdai városházi ülésén részt vettek. A rendezvényen ott volt Veszprém aljegyzője, dr. Mohos Gábor is. 2009. február 4. 20:29 Válság Veszprémben – „Tessék csak, tessék!” Válság Veszprémben. A sorozat negyedik részében a piaci vásárlási szokásokról faggatóztunk. Megkérdeztünk néhány piaci árust, őket hogyan érintette a gazdasági válság? 2009. február 4. 14:39
... 1507 1508 1509 1510 1511 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.