Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A legnagyobb hazai rivális is gyászol Megdöbbenve fogadta a szombat esti tragédia hírét a legnagyobb rivális, a Pick Szeged vezetősége, játékosai és szurkolói is. A csapat ügyvezetőjével, Lele Ambrussal beszélgettünk. 2009. február 9. 13:29 Legfrissebb Enyingről Az interjú közben értesültünk dr. Bense László Erik ügyvéd úrtól, aki telefonon beszélt az Enyinghez közeli Mátyásdomb polgármesterével, Tilhof Istvánnal, hogy a térségben vihar előtti csend uralkodik. 2009. február 9. 13:28 A Magyar Röplabda Szövetség részvétnyilvánítása Az alábbiakban a Magyar Röplabda Szövetség részvétnyilvánítását olvashatják. 2009. február 9. 13:22 És hol a méltóság? / – ki-ki vérmérséklete szerint – A tragikus Cozma-gyilkosság után beindult az a gépezet, aminek ilyenkor be kell indulnia: rendőrség, sajtó. Óriási erővel, szervezettséggel. És némi különbséggel. A rendőrség egy meghatározott, tudatos, a szakma előírásainak megfelelő forgatókönyv alapján végzi munkáját. Mindenki tudja, mi az adott pillanatban a dolga. Persze kívülről ez kevésbé látszik. Mint ahogy az sem, mennyire viseli meg az amúgy edzett rendőrök lelkét a látvány: a vér, a magatehetetlen test, a jajgató hozzátartozók, a szitkozódó tömeg. 2009. február 9. 12:43 Japán önkéntes Veszprémben / nyelvet és kultúrát terjesztenek A japán nagykövetségen a „Japán Fesztivál 2009” kulturális rendezvényen mutatkoztak be a J-CAT (Japán Kulturális Önkéntes Csapat) Magyarországra érkezett tagjai a hétvégén. A veszprémi Pannon Egyetemre Cudzsino Kanae érkezett Oszakából. A vendégeket a Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében Somfai Tamás, a nemzetközi kapcsolatok szakértője fogadta. 2009. február 9. 12:15 Pro Meritis díj egy kiváló pedagógusnak Muraközi Péterné Erzsébet kapta meg a város kitüntetését sok éves, magas színvonalú és kiváló munkájáért, mellyel nagy hatással volt a veszprémi pedagógiai életre. 2009. február 9. 12:07 Hetekig tarthat a kiadatás Mint arról korábban hírt adtunk, vasárnap hajnalban ismeretlen elkövető mellkason szúrta az MKB Veszprém KC beállóját, Marian Cozmát. A nyomozás eddigi eredményei alapján a bűncselekmény elkövetésével három férfi gyanúsítható. Ellenük elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. 2009. február 9. 11:29 Diplomaátadó a Pannon Egyetemen / értéket visznek magukkal Mintegy kétszázötven végzős vehette át diplomáját február 7-én Veszprémben az öt kar keresztféléves diplomaátadó ünnepségén. 2009. február 9. 9:47 Áll a vonatközlekedés a Bakonyban / óvatosságot az utakon Leállt a vonatközlekedés hétfő hajnalban Veszprém és Pétfürdő között, mert egy optikai kábel rászakadt egy vonat tetejére az orkán erejű szél miatt. A MÁV pótló buszokat rendelt, de azok is elakadtak hóátfúvások és balesetek miatt. 2009. február 9. 9:25 VMCKÖ: Azonnali hatállyal adják fel magukat az elkövetők! "Mi, cigány vezetők elítéljük a bűnelkövetőket, és mint tisztességes cigány emberek kitaszítjuk magunk közül azokat, akik a becsületesen, tisztességesen élőket járatják le" - hangsúlyozta a VMCKÖ elnöke, hozzátéve: "egyúttal határozottan visszautasítjuk a kollektív bűnösségre vonatkozó általánosító megfogalmazásokat". 2009. február 9. 9:00 Újabb gyanúsítottat fogtak el! Háromra emelkedett a kézilabdázóinkat ért támadás gyanúsítottjainak száma. A rendőrség N. Győző ellen még az éjszaka elfogatóparancsot adott ki, mert azzal gyanúsítják, hogy részt vett a vasárnap hajnali tragikus végű eseményekben - közölte az MTI-vel Váradi Piroska a ma hajnali órákban. Hozzátette: őt is az osztrák rendőrök fogták el az éjszaka a magyar határ közelében, hasonlóan, mint a gyilkosság másik gyanúsítottját, Raffael Sándort. 2009. február 9. 7:54 Ausztriában elfogták a Cozma-ügy egyik gyanúsítottját Az osztrák rendőrség feltartóztatott egy férfit, aki a hajnali veszprémi késelés egyik gyanúsítottja lehet - erősítette meg vasárnap este az MTI értesülését a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 2009. február 8. 23:05 A döbbenet napja Veszprémben / – rengeteg a bizonytalan információ – Több órával a gyilkosság után még mindig számos nyitott kérdés maradt a Cozma-gyilkosság hátterében. Jóllehet a nap folyamán két miniszter is járt a megyeszékhelyen, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter sajtótájékoztatót is tartott, ami után elégedetlenül távozott a sajtósok hada. 2009. február 8. 21:56 Két gyanúsított a hajnali gyilkosság ügyében / – nemzetközi elfogatóparancs Rafael Sándor és Sztojka Iván ellen – Mint arról korábban hírt adtunk, vasárnap (02.08.) hajnalban ismeretlen elkövető mellkason szúrta az MKB Veszprém KC beállóját, Marian Cozmát. Bencze József országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy Rafael Sándor 29 éves sárbogárdi és Sztojka Iván 22 éves enyingi lakosok ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. 2009. február 8. 21:08
... 1506 1507 1508 1509 1510 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.