Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Elmarad a lekváros kenyér? / – a nagymama összeráncolta a homlokát – Az igazat a gyerek és a bolond mondja meg – mondogatta nagyanyám, ha öcsémmel ezen-azon összekaptunk, s a vallatásnál nem sikeredett igazságot tennie. Ez a mondata jutott eszembe, mikor egy városházi kör e-mail került a kezembe (pontosabban a monitoromra). Eszerint a város polgármestere hivatkozik egy külhoni lap cikkére, melyben nagyon dicséretes szavakat kapott Veszprém büszkesége, az Aréna. Gondolom, efölött nem érdemes polemizálni, hiszen tényleg csodás egy épület. Vélem, Debreczenyi János is olyan szándékkal továbbította a képviselőknek és a hivatali dolgozóknak, hogy lám: van mire büszkélkednie mindenkinek, aki Veszprém kenyerét eszi, függetlenül attól, hogy végzett-e ott kapavágást avagy sem. 2009. február 3. 18:23 Törik, olvad a jég a Balatonon Lehet, hogy itt a tél vége? Bár a medvék jelzései még egymásnak ellentmondóak, azért vannak jelei a tél kimúltának. A képeket Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kommunikációs igazgatója küldte be szerkesztőségünkbe. 2009. február 3. 16:10 Hulladéklerakók rekultivációja – aláírták a szerződést / – más forrásból foglalkoznak az illegális lerakókkal – Hosszú előkészület után kedd délelőtt írta alá a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága és az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás azt a szerződést, amely 34 állami és önkormányzati tulajdonú korszerűtlen hulladéklerakó rekultivációját teszi lehetővé a régióban. Az okmányokat Tatai Laura főosztályvezető és Czaun János társulási elnök látta el kézjegyével Budapesten. 2009. február 3. 15:25 Új tagja van a megyegyűlésnek Szalay Gyöngyi, tapolcai képviselő, korábbi hétszeres világbajnok és olimpiai bronzérmes párbajtőröző lépett Ács János helyébe. Hétfőn tette le esküjét és vette át megbízólevelét február 2-án, a megyeháza Szent István termében. 2009. február 3. 14:37 Ma alakul meg a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ Ma alakul meg a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK), amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezet, tagjai pedig Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, Veres János pénzügyminiszter és Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos. Az MTI úgy tudja, az első ülésen a KVVK tagjai beszámolnak arról, hogy a területükön milyen intézkedések történtek a gazdasági válság kezdete óta, értékelik a helyzetet, és akár további intézkedéseket is javasolhatnak. 2009. február 3. 9:39 Válság Veszprémben – „Géza! Csomagolj, utazunk!” Válság Veszprémben. Sorozatunk folytatódik. Célunk még mindig ugyanaz. Bemutatjuk, miként változott a veszprémi emberek élete a gazdasági válság hatására. Most az utazási irodákat vettük górcső alá. 2009. február 2. 19:12 Közös jövőt terveznek a kistérségek sportvezetői Kistérségi Kerekasztal Konferenciát szervezett Veszprém Megyei Sporthivatal, melynek célja a kistérségek közti kommunikáció fejlesztése, és a hosszú távú együttműködés megindítása. 2009. február 2. 15:09 Elfogták a tartozó férfit A hajmáskéri körzeti megbízott szombaton este adta át a Büntetés-végrehajtási Intézetnek azt a 41 éves férfit, aki ellen lopás vétsége miatt szabott ki pénzbüntetést a Megyei Bíróság. Miután az illető az összeget nem fizette ki, büntetését letöltendő szabadságvesztésre módosították. Mivel a férfi még az igazoltatás során sem tudta kiegyenlíteni tartozását, a rendőr előállította. 2009. február 2. 14:27 Veszprémi költségvetés / Ön miből faragna le? Kedves Olvasóink! Bizonyára több fórumon is hallottak arról, hogy készülőben van Veszprém önkormányzatának költségvetése. A büdzsé négymilliárdos hiányról szól, legalábbis egyelőre. Ezt szeretné mind a város vezetése, mind a képviselő-testület tagjai, mind pedig a hivatal dolgozói lecsökkenteni. 2009. február 2. 11:33 Jelentős elbocsátások várhatóak a Dunántúlon / Veszprém is megsínyli A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából – írja a Napi Gazdaság. 2009. február 2. 9:14 Polgárok a szalonban – szalonban a polgárok / – újságot is kiadnak – Újraéled Veszprémben a polgárok fóruma, a szalon, amely hol ilyen, hol olyan formában, de kisebb-nagyobb megszakításokkal mindig is létezett. Elnevezés nélkül vagy éppen azzal, de a magukat polgárnak vallók megtalálták a lehetőségét annak, hogy összejöjjenek, eszmét cseréljenek. A négy évtizedes kommunista diktatúra alatt otthonokba, magánlakásokba kényszerültek, s bizony nagyon meg kellett nézni, kit engednek maguk közé. A hatalom ugyanis mindenféle civil szerveződést gyanúsnak, sokszor ellenségesnek talált. Most azonban korlátok nélkül, szabadon találkozhattak az első – sorozatnak induló – veszprémi polgári szalonon a Pannónia étteremben a polgárok. 2009. január 30. 22:40 Mesterek képzése Újra nyitott karokkal várták -ezúttal a mesterszakok iránt- érdeklődőket a Pannon Egyetem aulájában. A rendezvényen bölcsész, gazdasági, mérnöki, valamint műszaki területek MA és Msc képzéseivel ismerkedhettek meg a látogatók és a szakok standjainál teljes körű felvilágosítást adtak az oktatók és a diákok. Nemcsak fejtágítással, hanem játékokkal is készültek a szervezők, amelyekkel akár junior diplomát is szerezhettek a résztvevők. 2009. január 30. 17:51 Hovatovább Veszprémben Már csak napok kérdése, s átvehetik félévi bizonyítványukat a diákok. Ez jelentősen meghatározhatja az iskolaválasztást is. A városházán Szauer Istvánt, az oktatási iroda vezetőjét kérdeztük. 2009. január 30. 17:20 Jubileumi Harley-Davidson találkozó júniusban / – megkezdődtek az előkészületek – Jubilálnak a motorosok: a H-D Nemzetközi Motoros Fesztiválra június 10-14-e között kerül sor a hagyományos helyszínen, Alsóörsön, ám rendhagyó lesz a találkozó „rajt”-ja. A rendezők minden eddiginél több hazai és külföldi vendéget várnak. 2009. január 30. 11:40
... 1508 1509 1510 1511 1512 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.