Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Bűnmegelőzés megyei szinten Idén első alkalommal ült össze a Veszprém Megyei Közgyűlés Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság. A napirenden személyi ügyek, a tavalyi év összefoglalója és az idei program szerepelt. A majdnem teljes létszámban megjelent tagok egy rövid beszámolót is hallhattak a vasárnapi tragikus eseményekről. 2009. február 10. 13:15 Cozma búcsúja Veszprémtől / nincs többé 8-as mez Nem sokkal 11 óra után indult utolsó veszprémi útjára Marian Cozma, akinek mezét visszavonultatták, más a 8-as számot többé nem öltheti magára. Az Arénabeli búcsúztatás zártkörű volt, oda a sajtót nem engedték be. A búcsúra sorra érkező játékosok feketében jöttek, többnyire párjukkal. A sajtó munkatársaival nem nagyon váltottak szót. Mindegyik játékos virággal érkezett. 2009. február 10. 12:30 Marian Cozma Veszprém tiszteletbeli polgára Veszprém város képviselő-testülete keddi rendkívüli ülésén "Veszprém Tiszteletbeli Polgára" címet adományozott Marian Cozmának, az MKB Veszprém KC vasárnap meggyilkolt kézilabdázójának. 2009. február 10. 10:28 Ötezer embernél nincs áram a Bakonyban Húsz településen, ötezer fogyasztónál még mindig nincs áram Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében; a hétfő késő esti órákban várhatóan már náluk is lesz - tájékoztatta az E.ON energiaszolgáltató az MTI-t. Az E.ON munkatársai az utolsó húsz településen dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán a Bakonyban - áll a közleményben. Az éjszaka a 100 kilométer/órás sebességű szélben fák dőltek a vezetékekre és okoztak vezetékszakadásokat, amelynek következtében mintegy 23 ezer fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás a Bakonyban. A megrongálódott elektromos hálózat javításán a társaság szakemberei folyamatosan dolgoznak. 2009. február 10. 9:32 A Veszprémi Röplabda Club is gyászol A Veszprémi Röplabda Club is eljuttatta szerkesztőségünkbe részvétnyilvánítását. 2009. február 9. 21:25 Újabb nyertes pályázat a fürediekért A Közép-dunántúli Regionális Operatív Program „Települési (al)központok kialakítása és értékmegőrző rehabilitációja” pályázat keretében Balatonfüred 607 200 592 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a régi városközpont rehabilitációjára- jelentette be sajtótájékoztató keretében a balatonfüredi Polgármesteri Hivatalban a KDRFT elnöke. 2009. február 9. 20:34 A Jobbik helyi szervezete látogatást tett Veszprém polgármesterénél / az együttműködést szorgalmazzák Bemutatkozó látogatást tett Debrecenyi Jánosnál, Veszprém polgármesterénél hétfőn a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt néhány hónapja újjáalakult alapszervezetének küldöttsége Sárándi Balázs elnök vezetésével. A találkozón megbeszéltek számos, a várost és a pártot érintő ügyet, eseményt. 2009. február 9. 20:23 Nem a ruha teszi az embert Hogyan hat a gazdasági hullámvölgy a veszprémiek öltözködési szokásaira? Drágább, közepes kategóriájú és nagyon olcsó ruhaboltokat kérdeztünk. 2009. február 9. 18:53 A Fidesz elnöke Veszprémben / mécsest gyújtott Orbán Viktor Veszprémbe érkezett Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a párt kihelyezett elnökségi ülésének szünetében a kora esti órákban ellátogatott a Veszprém Arénába is, ahol rövid ideig beszélgetett az MKB Veszprém KC vezetőivel és edzést tartó játékosaival. Ezt követően mécsest gyújtott a sportcsarnok épülete előtt a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozma tiszteletére. 2009. február 9. 18:06 A veszprémi gyilkosság a Fidesz elnökségi ülésén / – lejátssza hétvégi meccsét az MKB Veszprém KC – „Van cigánybűnözés Magyarországon, s aki ezt másképp gondolja, lapozgasson bele az egyetemi tankönyvekbe” – mondta dr. Hunyadfalvi Ákos, az MKB Veszprém KC társadalmi elnöke a Fidesz elnökségének kétnapos veszprémi ülésén. 2009. február 9. 16:41 Félautomata defibrillátor az egyetemen Ma délután avatták fel a Pannon Egyetem „I” épületében elhelyezett defibrillátort. A műszert a porta mellett helyezték el, így a rászorulók könnyen el tudják érni. 2009. február 9. 15:54 Gyászol a város A hétvége súlyos eseményeiről már mindenki értesült. A helyszínen mécsesek százait helyezték el városunk lakói, akik pár mondatban mondták el mi a véleményük a történtekről... 2009. február 9. 15:53 Rövid időn belül kiadhatják a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait / – a kézisek nem adtak alapot az attakra – A jó magyar-osztrák rendőrségi kapcsolatoknak köszönhetően a szokásos harminc napnál sokkal hamarabb, valószínűleg egy-másfél héten belül kiadhatja az osztrák rendőrség a Cozma-gyilkossággal alaposan gyanúsítható két férfi – közölte sajtótájékoztatóján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságbűnügyi osztályvezetője, Derzsy Péter alezredes. 2009. február 9. 15:38 Mennyit ér egy emberélet? Marian Cozma tragikus halálának ügyében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást. A gyanúsítottak közül kettőt az osztrák rendőrség már elfogott. De vajon milyen büntetésre számíthatnak? 2009. február 9. 13:32
... 1505 1506 1507 1508 1509 ...
sport
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében.
kézilabda
Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.