Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Párthovatartozás kontra korrupció Az állami szervek bürokratikus felépítése és az ezen belüli összefonódások adottak, már csak a hatalmi pozíciókat kell kiosztani. 2009. november 9. 9:32 Ideges munkanélküliek és hivatalnokok A munkaügyi központban vibrál a levegő a feszültségtől. Jól jár, aki egy órán belül eljut az információs pulthoz. 2009. november 9. 8:51 A színház titka az együtt lélegzés Latinovits Zoltán filmes szerepeit felidéző fotókiállítás nyílt a Petőfi Színház előcsarnokában pénteken este. 2009. november 7. 16:52 Átadták a Prima Primissima díjakat Az idei évben Hancsók Jenő, Vándorfi László és Veszprém Város Vegyeskara találtatott érdemesnek a rangos kitüntetésre. 2009. november 7. 16:45 Közösen a családon belüli erőszak ellen A megyei rendőr-főkapitányság pénteken a városházán szervezett fórumot a témával foglalkozó szakembereknek. 2009. november 6. 20:40 Influenza csúcs decemberben Október 26 és november 1 között közel 2300 laboratóriumi vizsgálatból 319 esetben mutatták ki a H1N1 vírust. 2009. november 6. 20:29 Aggasztó munkanélküliség Bernáth Ildikó arra kért választ levélben Bajnai Gordontól, miként kívánja a kormány megoldani a munkanélküliség problémáját. 2009. november 6. 15:08 Húsz éves a Magyar Szocialista Párt Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte csütörtök este a szocialista párt veszprémi szervezete. 2009. november 6. 12:09 Baloldali válaszok A Veszprém-Zirc vasútvonal helyzetéről és a költségvetésről tájékoztatott Pál Béla szocialista országgyűlési képviselő. 2009. november 6. 10:45 Tudományos elismerések sora A Magyar Tudomány Napja alkalmából ünnepélyes keretek között avattak doktorokat, és a Polinszky-díjat is átadták a Pannon Egyetemen. 2009. november 5. 18:19 A rádiótender margójára Mészáros Zoltán: Vannak esetek, amikor politikai ellenfelek is kezet fognak. Amikor az önös érdekek közösek. 2009. november 5. 13:20 Jó buli magasztos célokkal Dj Dandy megunta a szürke veszprémi hétvégéket. Munkatársaival hónapok óta készül a Hungarian Dj Festivalra. 2009. november 5. 12:43 A bűnösök még köztünk élnek A Fidesz, a KDNP és több helyi szervezet is lerótta kegyeletét az’56-os áldozatok előtt a várban, a Brusznyai-emléktáblánál szerda este. 2009. november 5. 10:03 A költségvetés újabb kritikája Debreczenyi János: a 2010-es költségvetés elfogadásával a többségi vezetés Magyarország ellen fordult. 2009. november 5. 9:51
... 1428 1429 1430 1431 1432 ...
sport
Marguc: Semmiféle ajándékot nem akarunk adni a Szegednek! A One Veszprém szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc az ugyancsak BL-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged elleni hétfői (kezdés: 17.45) hazai bajnoki rangadó előtt elmondta, ezek a csaták az érzelmekről, a küzdőszellemről is szólnak, a két klub rivalizálás nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló. Az idény végén búcsúzó légiós klubja honlapján úgy fogalmazott, ez az a meccs, amit minden körülmények között meg kell nyerniük. Férfi kézilabda NB I/B: rajt-cél győzelmet arattak Miskolcon a veszprémi akadémisták A Veszprém Handball Academy U21 nyolc góllal nyert a DVTK vendégeként szombaton a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Nyolc bajnoki érem, három világverseny kvalifikáció Hazai környezetben, a Szentgál térségében rendezett hegyifutó országos bajnokságon bizonyított a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club: összesen nyolc bajnoki érmet – köztük négy aranyat – gyűjtöttek a veszprémi atléták. Mireider Gergő az U18-as vb-re és az U20-as Er-re, Küronya Rudolf az U18-as vb-re szerzett kvalifikációt. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik: tíz gól, öt gólpassz Máthé Dominik tíz góllal és öt gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 33-27-es győzelméhez a Fjellhammer ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Premier League: Szoboszlaiék magabiztosan győzték le a Fulhamet Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool kétgólos sikert aratott a vendég Fulham felett az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Golovin: gyorsabbak voltunk, mint a labda Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a nagy akaratnak köszönhetően gyorsabbak voltak, mint a labda a Csehország ellen 30-22-re megnyert Eurokupa-mérkőzésen, szombaton Érden. Premier League: hazai pályán kapott ki az éllovas Arsenal Tóth Alexéktől Az éllovas Arsenal meglepetésre 2-1-re kikapott a vendég, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatától az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, szombaton. Női kézilabda Eurokupa: a csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott négyes döntőbe jutott az Eurokupában azzal, hogy szombaton Érden 30-22-re nyert Csehország ellen. Távozott a Szeged kézilabdacsapatának Európa-bajnok svéd irányítója Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson szezon közben távozott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Szeged férfi kézilabdacsapatától. Hazai pályán maradt alul a VSC Veszprém Igazi küzdelmes, ki-ki meccsen maradt alul a Tatabányával szemben a VSC Veszprém a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában.
kézilabda
Marguc: Semmiféle ajándékot nem akarunk adni a Szegednek! A One Veszprém szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc az ugyancsak BL-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged elleni hétfői (kezdés: 17.45) hazai bajnoki rangadó előtt elmondta, ezek a csaták az érzelmekről, a küzdőszellemről is szólnak, a két klub rivalizálás nem csupán Magyarországon, de Európában is egyedülálló. Az idény végén búcsúzó légiós klubja honlapján úgy fogalmazott, ez az a meccs, amit minden körülmények között meg kell nyerniük. Férfi kézilabda NB I/B: rajt-cél győzelmet arattak Miskolcon a veszprémi akadémisták A Veszprém Handball Academy U21 nyolc góllal nyert a DVTK vendégeként szombaton a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik: tíz gól, öt gólpassz Máthé Dominik tíz góllal és öt gólpasszal járult hozzá a listavezető Elverum HB 33-27-es győzelméhez a Fjellhammer ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Golovin: gyorsabbak voltunk, mint a labda Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a nagy akaratnak köszönhetően gyorsabbak voltak, mint a labda a Csehország ellen 30-22-re megnyert Eurokupa-mérkőzésen, szombaton Érden. Női kézilabda Eurokupa: a csehek legyőzésével négyes döntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott négyes döntőbe jutott az Eurokupában azzal, hogy szombaton Érden 30-22-re nyert Csehország ellen. Távozott a Szeged kézilabdacsapatának Európa-bajnok svéd irányítója Az Európa-bajnok svéd irányító, Jim Gottfridsson szezon közben távozott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Szeged férfi kézilabdacsapatától. Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a Berlin ellen Korábbi játékosa, a francia Kentin Mahé szerint harminc százalék esélye van a Veszprémnek a német Füchse Berlin ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védése Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 32-28-as győzelméhez a GWD Minden ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.