Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aggasztó munkanélküliség

2009. november 6. 15:08
Bernáth Ildikó arra kért választ levélben Bajnai Gordontól, miként kívánja a kormány megoldani a munkanélküliség problémáját.

- Legutóbb 13 éve, a Bokros-csomag idején volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, és jelenleg is minden adat arra utal, hogy megfékezhetetlenül növekszik az állástalanok száma. A pályakezdő fiatalok azok, akik a leginkább kilátástalannak tartják a helyzetüket, és bár a miniszterelnök úr osztozott az aggodalmamban, miszerint sürgősen megoldásra vár az ügy, a munkahelyek teremtésének hangoztatása mellett a gyakorlatban nem valósulnak meg az ígéretek - vélekedett a politikus pénteki sajtótájékoztatóján, majd kiemelte, a tények azt igazolják, hogy sikertelenek a törekvések és a meghozott megszorító intézkedések.

Bernáth Ildikó levelében azt is szóvá tette, nem érti, miből fogja a kormány pótolni és kiegészíteni a szeptemberben felfüggesztett munkahely-megőrző pályázat összegét.
- Bajnai Gordon erre a kérdésemre nem megoldást, hanem uniós példákat hozott fel, mondvánm máshol rosszabb a helyzet - mondta, majd kiemelte, ha a Fidesz kerül kormányra, a program során elsősorban a gazdaság fellendítésére helyezik majd a hangsúlyt.

Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.