Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A színház titka az együtt lélegzés

2009. november 7. 16:52 // Forrás: Varga Róbert
Latinovits Zoltán filmes szerepeit felidéző fotókiállítás nyílt a Petőfi Színház előcsarnokában pénteken este.

A kiállításmegnyitón felvételről Latinovits Zoltán jellegzetes hangja töltötte be a teátrum előcsarnokát, majd a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány anyagából rendezett bemutatót Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

A megyei közgyűlés alelnöke megemlékezett Latinovits veszprémi éveiről és Bujtor Istvánról, a színház közelmúltban elhunyt igazgatójáról. Idézett Latinovits Ködszúrkáló című kötetéből is: "A színház azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az előadással együtt lélegzik, együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az előadás összes szereplője és a közönség is."

B. Müller Magda fotóművész, a kiállítás rendezője felidézte a közös filmgyári forgatások emlékét. Első alkalommal 1969-ben az Utazás a koponyám körül című filmben dolgoztak együtt, majd a Szindbád című Huszárik-filmben fél éven át tartott a közös munka.

Az eseményen megjelent a színészkirály testvére, Frenreisz Károly zenész és Bujtor István özvegye, Judit asszony is. A tárlat egy hónapig látható.

Galéria
Kiállítás Latinovits Zoltán filmes szerepeiből
vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.