Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A költségvetés újabb kritikája

2009. november 5. 9:51
Debreczenyi János: a 2010-es költségvetés elfogadásával a többségi vezetés Magyarország ellen fordult.

A polgármester szerda délutáni sajtótájékoztatóján a minap elfogadott költségvetést bírálta. Úgy fogalmazott, a kormány ellehetetlenítette az önkormányzatok működését.
- A költségvetés 660 millió forintot von el a várostól és emiatt a környék települései is súlyos helyzetbe kerülnek. Az önkormányzatnak el kell látnia a feladatkörét, a szolgáltatások csorbítása nélkül, jóval kevesebb pénzzel - mondta Debreczenyi.
A városatya szerint ugyanakkor nincs kellően tisztázva, mi egy önkormányzat kötelezően ellátandó feladata, mi az, amit szabadon választhat, és melyek azok a feladatkörök, amelyeket a kormány hárít rá.

- Amikor feladatokkal bízza meg a kormány a városvezetést, de nem ad rá forrást, akkor önerőből kell azt finanszírozni. A szociális segélyek tekintetében például jövőre több pénzre lenne szükségünk, ám az elfogadott költségvetés nem ad választ arra, hogy ezt miből fizetjük ki - sérelmezte a polgármester, majd hozzátette, idén 80 millió forint jutott erre a célra, jövőre pedig a többszörösére lenne szükség.

Debreczenyi János elmondta, hogy Veszprém, a többi megyei jogú várossal együtt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagjaként, közös stratégiát fog kidogozni és a végletekig el fog menni annak érdekében, hogy a 2010-es költségvetés ne léphessen hatályba.

Szausev Xénia
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.