Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C

úszás

A versenyzők az MÚSZ vezetésének távozását kérik A versenyzők az MÚSZ vezetésének távozását kérik Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. 2016. november 21. 9:15 Folytatódott az úszószövetségi vita Folytatódott az úszószövetségi vita Vizsgálóbizottság alakult, Hargitay visszautasítja Czene vádjait – összefoglaló. 2016. november 18. 23:26 Cseh a MÚSZ vizsgálóbizottságában, Czene is állást foglalt Cseh a MÚSZ vizsgálóbizottságában, Czene is állást foglalt Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást. 2016. november 18. 12:10 Úszószövetség vita: Összefoglaló Úszószövetség vita: Összefoglaló A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétumokat vár azzal kapcsolatban, hogy a versenyzőknek milyen gondjaik vannak. 2016. november 18. 11:04 Világnézeti és látásmódbeli különbség Világnézeti és látásmódbeli különbség A több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között. 2016. november 18. 10:54 A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek. "A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül" - írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. 2016. november 17. 15:41 A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz Verrasztó Evelyn és Dávid is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló Hosszú Katinkához és Gyurta Dánielhez. 2016. november 17. 15:38 Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta Dániel fenntartja az úszószövetséget is bíráló szerda délutáni nyilatkozatát, egyúttal leszögezi, nincs rászorulva arra, hogy harmadik fél adja a szájába a szavakat. 2016. november 16. 21:32 Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében - melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is - szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. 2016. november 16. 14:36 Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal a Magyar Úszó Szövetség minden erőfeszítése ellenére sincs igazi kapcsolat, márpedig a problémák megoldásához párbeszédre volna szükség. 2016. november 16. 11:55 Az úszószövetség értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt Az úszószövetség értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése értetlenséggel fogadta Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását, és a háromszoros olimpiai bajnok súlyos kritikájában szereplő vádakat megalapozatlannak minősítette. 2016. november 15. 20:21 Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást Hosszú Katinka nyílt levélben lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökét. A háromszoros olimpiai bajnok, sokszoros világ- és Európa-bajnok úszónő az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy fogalmazott: az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt döntött úgy, hogy ideje megszólalnia. 2016. november 15. 18:54 Két fronton is helytálltak a VÚK fiataljai Két fronton is helytálltak a VÚK fiataljai Mozgalmas hétvégén van túl a Veszprémi Úszó Klub (VÚK), melynek közel ötven versenyzője állt rajtkőre a Pápán és Dunaújvárosban rendezett viadalokon. 2016. november 4. 12:26 Nyolcévesen a serdülők között brillírozott Nyolcévesen a serdülők között brillírozott Fantasztikusan szerepelt Veszprémi Úszó Klub (VÚK) hallássérült versenyzője, Brotscholl Adrienn a közelmúltban rendezett nyílt serdülő és felnőtt sprint úszó bajnokságon. 2016. október 26. 20:00
... 62 63 64 65 66 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.