Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

úszás

Bienerth Gusztáv lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke Bienerth Gusztáv lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke Bienerth Gusztávot választották meg vasárnap a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökévé. 2017. január 8. 15:11 Három-négyezer versenyzőt várnak, január 17-én indul a nevezés Három-négyezer versenyzőt várnak, január 17-én indul a nevezés Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket. 2017. január 6. 8:57 Vizes vb 2017: Nagy az érdeklődés a jegyek iránt Vizes vb 2017: Nagy az érdeklődés a jegyek iránt Bő egy hónap alatt majdnem 34 ezer jegyet adtak el a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes világbajnokságra. 2017. január 5. 22:27 Három jelölt az úszószövetség elnöki posztjára, Gyárfás nem indul Három jelölt az úszószövetség elnöki posztjára, Gyárfás nem indul Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István került fel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökjelöltjeinek listájára, ugyanakkor a korábbi elnök, Gyárfás Tamás nem indul a posztért. 2016. december 27. 11:24 Hosszú Katinka Európa legjobb női sportolója Hosszú Katinka Európa legjobb női sportolója Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó végzett az élen az európai hírügynökségek - köztük az MTI - 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka harmadik lett. 2016. december 26. 14:12 Év végi éremeső az úszóknál Év végi éremeső az úszóknál A Balaton Úszó Klub (BÚK) és a Veszprémi Úszó Klub (VÚK) növendékei is nagyszerűen szerepeltek a hetedik alkalommal megrendezett győri cikluszáró nemzetközi úszóversenyen. 2016. december 26. 13:47 Jól haladnak a budapesti uszodaaréna munkálatai Jól haladnak a budapesti uszodaaréna munkálatai A 2017-es magyarországi vizes világbajnokság honlapjának tudósítása szerint az esemény legfontosabb helyszínén, a budapesti Dagály Úszóarénában továbbra is remek ütemben haladnak a munkálatok. 2016. december 25. 18:51 Hosszú Katinka jövőre a hazai sikerekkel még jobb évet zárna Hosszú Katinka jövőre a hazai sikerekkel még jobb évet zárna Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. 2016. december 20. 15:51 Rasovszky egyéni rekordokkal zárta a vb-t Rasovszky egyéni rekordokkal zárta a vb-t A Balaton Úszó Klub Veszprém olimpikonja két új egyéni rekorddal zárt a Windsorban megrendezett rövid pályás világbajnokságon. 2016. december 14. 18:53 Hosszú hetedik aranyával és országos csúccsal zárt Hosszú hetedik aranyával és országos csúccsal zárt Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban. 2016. december 12. 9:27 Hosszú hatodik aranya és második ezüstje, Verrasztó harmadik Hosszú hatodik aranya és második ezüstje, Verrasztó harmadik Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét, valamint második ezüstjét, míg Verrasztó Dávid egy harmadik hellyel gazdagodott az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. 2016. december 11. 10:52 Hosszú már öt aranynál jár Hosszú már öt aranynál jár Hosszú Katinka megszerezte ötödik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. 2016. december 10. 9:52 Hosszú Katinka negyedik aranyérme Hosszú Katinka negyedik aranyérme Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. 2016. december 9. 8:55 Hosszú Katinka két aranyérmet nyert Hosszú Katinka két aranyérmet nyert Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai napján a kanadai Windsorban. 2016. december 8. 8:57
... 60 61 62 63 64 ...
közélet
Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
sport
Könnyedén nyert Debrecenben a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.