Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

történelem

A Bakony Harcihelikopter Ezredre emlékeztek Magyar Honvédség A Bakony Harcihelikopter Ezredre emlékeztek A katonai helikopteres repülés alapjait a 87. Bakony Harcihelikopter Ezred és jogelődje teremtette meg Magyarországon. 2020. október 13. 4:00 Az aradi vértanúk erőt adhatnak nekünk emléknap Az aradi vértanúk erőt adhatnak nekünk Az aradi vértanúk nemzedékeken átívelő változást szerettek volna elérni, hogy az elkövetkezendő generációk számára ne csupán reményfoszlány legyen a szebb jövő - mondta megemlékező beszédében Hegedűs Barbara alpolgármester. 2020. október 11. 4:00 Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak Szaúd-Arábiában történelem Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak Szaúd-Arábiában A mai Szaúd-Arábia területén egy kis csapat Homo sapiens 120 ezer éve megállt, hogy élelmet szerezzen és igyon egy sekély tó vizéből, melyhez a minden mai állatnál hatalmasabb tevék, bölények és elefántok is jártak - olvasható a Science Advances aktuális számában közölt tanulmányban. 2020. szeptember 18. 13:24 Vakok és gyengénlátók ismerkedtek a római kori síremlékkel Laczkó Dezső Múzeum Vakok és gyengénlátók ismerkedtek a római kori síremlékkel A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének tagjai látogattak el a Laczkó Dezső Múzeum tanulmányi raktárába. 2020. szeptember 12. 4:00 30 évig voltak a vendégeink az atomtöltetek Veszprém mellett történelem 30 évig voltak a vendégeink az atomtöltetek Veszprém mellett A helyiek csak Kis-Moszkvának nevezték, valójában a ma is ismert legpusztítóbb erejű fegyvereket tárolták Veszprém tőszomszédságában az erdő mélyén a szocialista rendszerben. Így voltunk stratégiailag fontos pont és célpont egyszerre. 2020. augusztus 12. 4:00 Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi vár turizmus Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi vár Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból. 2020. augusztus 1. 4:00 Vár állott, most kőhalom Vár állott, most kőhalom Sorra újulnak meg a váraink, igyekeznek helyreállítani őket olyanra, amilyenek fénykorukban lehettek. De biztos, hogy az újjáépítés a leghitelesebb megoldás? 2020. szeptember 21. 4:00 Amikor kettéhasadt a Balaton történelem Amikor kettéhasadt a Balaton Amikor a Balatont kerülve pár kilométer alatt eljutunk az északiról a déli partra, sokszor azt érezhetjük, hogy egy teljesen másik tóhoz érkeztünk meg, holott ugyanannak a víznek a partját követjük. Az északi és déli part két arca két külön világ, ez pedig a trianoni békeszerződés aláírásával pecsételődött meg végleg, pedig a Balatonból nem csatoltak el négyzetkilométereket. Társadalmi hatása viszont annál nagyobb volt, ami a „magyar tenger” fejlődésére is hatással volt. 2020. július 24. 4:00 A veszprémi zsinagóga hányatott története A veszprémi zsinagóga hányatott története Nehéz elképzelni, hogy a belváros szívében egykor egy patinás zsinagóga állt, pedig az épület mellett naponta elmegyünk. Történelmi emlékekből felidéztük a veszprémi zsidó hitközösség és a zsinagóga történetét. 2020. július 2. 12:00 Máig nem tisztázott a legnagyobb balatoni hajókatasztrófa igazi oka Máig nem tisztázott a legnagyobb balatoni hajókatasztrófa igazi oka 1954-ben a gyereknap nem az örömteli kacagástól volt hangos Balatonfüreden, hanem rémült sikolyoktól a vízből és tanácstalan kiáltásoktól a partról. A Pajtás gőzhajó alig 15 méterre borult fel a parttól, mégis majdnem két tucat – javában gyermek – áldozata volt a tragédiának, aminek a pontos oka a mai napig tisztázatlan, teóriák viszont akadnak bőven. 2020. június 12. 12:00 Így tűnt el, majd éledt újjá Veszprém eldugott kegyhelye Így tűnt el, majd éledt újjá Veszprém eldugott kegyhelye Létezik egy eldugott kegyhely Veszprémben, ahol a legenda szerint Szűz Máriával beszélgethetnek a hívők. A Rab Mária forrás története egy ártatlanul elítélt fiatal nőtől indult és a több évtizednyi feledés után az utóbbi években ismét kezdi visszanyerni régi fényét. 2020. június 3. 11:57 Cézár asztalától a nyáresti borvacsoráig Cézár asztalától a nyáresti borvacsoráig Története a Honfoglalás előtti időre nyúlik vissza, a középkorban nemesek versengtek érte, majd hamvaiból kellett újjáélednie a XX. század elején. A Balatoni borrégió története legalább annyira hullámzó, mint a tó vize. 2020. május 29. 4:00 A nagy veszprémi árvíz története A nagy veszprémi árvíz története Ezen a héten volt a több mint két évszázados évfordulója Veszprém egyik legkomolyabb természeti katasztrófájának. A Séd csobogó vize ma már tökéletes csendélet képét mutatja, de 1803-ban volt egy eset, amikor 11 ember életét követelte a megáradt patak. 2020. május 16. 4:00 A veszprémi da Vinci története A veszprémi da Vinci története A Veszprémi Várban található egy olyan bronztábla, ami merőben más, mint a többi szobor és emlékplakett. Egy ejtőernyőző embert mutat be, aki egykor várkapitányként töltötte az idejét Veszprémben. Verancsics Faustus a humanista, a polihisztor, a feltaláló, a történetíró, a császári titkár, a püspök... de kis is volt ő valójában? 2020. május 20. 4:00
... 13 14 15 16 17
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.