Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Dakar-rali: pénteken rajtol a 8000 kilométeres sivatagi száguldás autósport Dakar-rali: pénteken rajtol a 8000 kilométeres sivatagi száguldás Pénteken rajtol el a szaúdi Bisából a világ leghosszabb és legnehezebb tereprali-versenye, a Dakar-rali, amelynek a mostani viadal lesz a 47. kiadása, Szaúd-Arábiában pedig hatodszor rendezik meg az eseményt. 2025. január 2. 13:34 Elhunyt Keleti Ágnes gyászhír Elhunyt Keleti Ágnes Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt - számolt be a Nemzeti Sport. 2025. január 2. 8:38 Ilyés Ferenc: a magyar kézilabda sikeréve volt az idei kézilabda Ilyés Ferenc: a magyar kézilabda sikeréve volt az idei Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a sportág sikeréve volt 2024. 2025. január 1. 18:03 Az adott szava felért egy bankgaranciával gyászhír Az adott szava felért egy bankgaranciával Nyolcvankét éves korában elhunyt a magyar labdarúgás veszprémi származású legendás alakja, Szániel János, akinek az adott szava többet ért bármilyen hivatalosan aláírt és lepecsételt szerződésnél. 2025. január 1. 10:13 Európai kézilabdaligák: Göppingenben nyert Kuczora csapata kézilabda Európai kézilabdaligák: Göppingenben nyert Kuczora csapata Az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge négy góllal járult hozzá a Thüringer HC 29-26-os győzelméhez a Göppingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság hétfői játéknapján. 2024. december 31. 11:06 Nyáron svéd válogatott szélső érkezik a Győr női kézilabdacsapatához kézilabda Nyáron svéd válogatott szélső érkezik a Győr női kézilabdacsapatához Nathalie Hagman személyében a következő szezontól svéd válogatott szélsővel erősödik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. 2024. december 31. 11:04 Előre a négy évtizedes álomért! jegyzet Előre a négy évtizedes álomért! Idén ősszel ismét nekiveselkedik a soron következő világbajnoki selejtezősorozatnak a magyar labdarúgó-válogatott. A cél, hogy a korábbi kétszeres ezüstérmes (1938, 1954) nemzeti együttes negyven év után ismét ott lehessen a sportág legfontosabb seregszemléjén. 2025. január 2. 13:56 Ilic Zoran visszatér Lengyelországba kézilabda Ilic Zoran visszatér Lengyelországba Ilic Zoran magyar válogatott kézilabdázó jövő nyáron visszatér a lengyel Orlen Wisla Plock csapatához. 2024. december 30. 16:11 Bundesliga: a Kicker szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa labdarúgás Bundesliga: a Kicker szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa Gulácsi Péter nyújtotta az előző félévben a legjobb teljesítményt a német labdarúgó-bajnokság kapusai között a Kicker című szaklap szerint. 2024. december 30. 9:36 Európai kézilabdaligák: Pál Tamara nyolc gólja a román élvonalban kézilabda Európai kézilabdaligák: Pál Tamara nyolc gólja a román élvonalban Pál Tamara nyolc, az Európa-bajnoki bronzérmes Papp Nikoletta két góllal járult hozzá a Gloria Buzau 35-28-as győzelméhez a kiesőhelyen álló CSM Slatina ellen a román női kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. 2024. december 30. 9:33 Európai kézilabdaligák: Korsós Dorina hat gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Korsós Dorina hat gólt lőtt Korsós Dorina hat góllal járult hozzá a Rapid Bucuresti 38-24-es hazai győzelméhez a sereghajtó CSM Iasi ellen a román női kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. 2024. december 29. 12:51 „Még nem nyertünk semmit...” Erről jut eszembe… „Még nem nyertünk semmit...” Kereken két évtizeddel ezelőtt remek esztendőt zárt a veszprémi férfi kézilabdacsapat. Zdravko Zovko horvát vezetőedző alakulata letarolta a hazai ellenfeleit, a nemzetközi porondon pedig csak a világ egyik legerősebb együttese, a spanyol BM Ciudad Real tudta útját állni. 2025. január 4. 13:31 Még lehet jelentkezni az újévi csobbanásokra, tucatnyi helyen köszöntik jeges vizes fürdéssel az újévet sport Még lehet jelentkezni az újévi csobbanásokra, tucatnyi helyen köszöntik jeges vizes fürdéssel az újévet A Balatonnál, a Tisza-tónál, a Ráckevei-Dunánál és például Orfűn is szerveznek jeges vizes csobbanást január elsején, illetve 2025 első hétvégéjén. A legtöbb embert – sok száz résztvevőt – a szerdai szigligeti, valamint a szombati tiszafüredi csobbanásra várnak. A holmozogj.hu szabadidős hírportál gyűjtése szerint nem csak az újévet lehet jeges fürdőzéssel köszönteni, hanem akár óévbúcsúztató programként is választható. 2024. december 28. 9:16 Kórházba került Keleti Ágnes sport Kórházba került Keleti Ágnes Keleti Ágnest szerdán szállították fővárosi otthonából a budapesti Honvédkórházba, szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel – értesült a Nemzeti Sport a családhoz közeli forrásból. 2024. december 28. 9:01
... 215 216 217 218 219 ...
közélet
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védése Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 32-28-as győzelméhez a GWD Minden ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.