Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ország-világ

Állami kitüntetést kapott Gyulay Zsolt és Gulyás Michelle Párizs 2024 Állami kitüntetést kapott Gyulay Zsolt és Gulyás Michelle Állami kitüntetésben részesült Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, valamint Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó. 2024. augusztus 17. 21:41 Kl-selejtező: egy lépésre a főtáblától a Puskás Akadémia labdarúgás Kl-selejtező: egy lépésre a főtáblától a Puskás Akadémia A Puskás Akadémia hazai környezetben 3-3-as döntetlent játszott az örmény Ararat együttesével, így 6-5-ös összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójából, azaz már csak egy lépés választja el története első főtáblás szereplésétől. 2024. augusztus 15. 23:03 Elhunyt Komora Imre gyászhír Elhunyt Komora Imre Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány - adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön. 2024. augusztus 15. 18:46 Női Tour de France: Vas Blanka a káoszt kihasználva kiscsoportos sprintből szakaszgyőztes ország-világ Női Tour de France: Vas Blanka a káoszt kihasználva kiscsoportos sprintből szakaszgyőztes A friss olimpiai negyedik Vas Blanka kiscsoportos sprintből megnyerte a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, amelyen csapattársa, Demi Vollering bukás miatt elvesztette a sárga trikót, amelyet Katarzyna Niewiadoma vett át. 2024. augusztus 15. 18:38 Kl-selejtező: Az Omonia kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvárt labdarúgás Kl-selejtező: Az Omonia kettős győzelemmel ejtette ki a Fehérvárt A Fehérvár idegenbeli kudarcát követően szerdán a hazai visszavágón 2-0-ra kapott ki az Omoniától, így kettős vereséggel, 3-0-s összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. 2024. augusztus 14. 21:18 Kl-selejtező: A Paks egyetlen körre a főtáblától labdarúgás Kl-selejtező: A Paks egyetlen körre a főtáblától A labdarúgó Konferencia-ligában érdekelt Paks 2-2-es döntetlent ért el a montenegrói Mornar vendégeként, így 5-2-es összesítéssel továbbjutott és egyetlen párharc megnyerésére van attól, hogy története során először főtáblára kerüljön európai kupasorozatban. 2024. augusztus 13. 22:48 BL-selejtező: Hazai döntetlennel búcsúzott a Ferencváros labdarúgás BL-selejtező: Hazai döntetlennel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi visszavágón a vendég Midtjyllanddal, amely így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából. 2024. augusztus 13. 22:09 BL-selejtező: Jansen szerint a helyzetkihasználáson kell javítani labdarúgás BL-selejtező: Jansen szerint a helyzetkihasználáson kell javítani Pascal Jansen vezetőedző szerint elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítania a Ferencvárosnak ahhoz, hogy kedden a hazai visszavágón kétgólos hátrányból megfordítsa a Midtjylland elleni párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. 2024. augusztus 12. 21:47 Köszöntötték az olimpikonokat, Gyulay szerint méltán lehetünk büszkék Párizs 2024 Köszöntötték az olimpikonokat, Gyulay szerint méltán lehetünk büszkék Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban. 2024. augusztus 12. 20:56 Legendás sportolók, akik Párizsban vonultak vissza Párizs 2024 Legendás sportolók, akik Párizsban vonultak vissza Több legendás sportoló is a párizsi olimpián jelentette be a visszavonulását, sokaknak sikerült a csúcson befejezni aktív pályafutásukat, néhányuknak viszont nem a tervek szerint alakult az utolsó megméretés. 2024. augusztus 12. 15:36 Párizs 2024: a magyar érmesek és pontszerzők Párizs 2024 Párizs 2024: a magyar érmesek és pontszerzők A párizsi nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek): 2024. augusztus 12. 7:58 A norvégok fosztották meg trónjuktól a házigazda franciákat női kézilabdában Párizs 2024 A norvégok fosztották meg trónjuktól a házigazda franciákat női kézilabdában A norvég válogatott 29-21-re legyőzte a házigazda, tokiói aranyérmes és világbajnok Franciaországot a párizsi olimpia női kézilabdatornájának szombati fináléjában, Lille-ben. 2024. augusztus 10. 20:13 Párizs 2024: Klujber Katrin bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába Párizs 2024 Párizs 2024: Klujber Katrin bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába A jobbátlövő Klujber Katrin bekerült a párizsi olimpia női kézilabdatornájának álomcsapatába. 2024. augusztus 10. 20:05 A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet Párizs 2024 A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail az elődöntőben simán kikapott iráni ellenfelétől, így vasárnap a bronzéremért léphet szőnyegre a párizsi olimpia birkózóversenyén. 2024. augusztus 10. 19:59
... 154 155 156 157 158 ...
közélet
Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. További fejlesztéseket tervez a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött.
sport
Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.