Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Navracsics Tibor

Nyár közepén megtörtént a trendfordulás a gazdaságban gazdaság Nyár közepén megtörtént a trendfordulás a gazdaságban A nyár közepén megtörtént a trendforduló a hazai gazdaságban, ennek pedig már most vannak érezhető jelei, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter azon az üzleti reggelin, amit pénteken tartottak a helyi vállalkozóknak a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A miniszter előadásában azt is elmondta, mely gazdasági mutatóknak kellett kibillennie pozitív irányba, hogy trendfordulóról beszélhessünk, valamint kitért az uniós forrásokra és számos nyitott pályázatra is. 2025. szeptember 22. 11:44 Új egészségügyi intézmény épülhet Tapolcán közélet Új egészségügyi intézmény épülhet Tapolcán A fejlesztés tervéről Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője osztott meg részleteket. 2025. szeptember 19. 9:57 Fontos fejlesztés a tapolcai kórházban közélet Fontos fejlesztés a tapolcai kórházban A közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium vis major keretéből több mint 140 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad mammográfiai készülék beszerzésére és telepítésére a tapolcai Deák Jenő Kórház számára, jelentette be a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor. 2025. szeptember 8. 13:11 Bemutatkozott Navracsics Tibor digitális klónja Navracsics Tibor Bemutatkozott Navracsics Tibor digitális klónja Kínaiul és hollandul is beszél az az avatar, ami a mesterséges intelligencia alkalmazásával készült a közigazgatási és területfejlesztési miniszterből. 2025. augusztus 12. 15:33 A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok Balaton A balatoni emberek életszínvonalának emelésére nyíltak meg pályázatok A Balaton térségére szinte az egész ország úgy tekint, mint Magyarország egyik fő turisztikai régiójára, kivéve annak a 164 településnek a lakosait, akiknek ez az otthonuk. A Balaton Fejlesztési Tanács legújabb pályázati konstrukcióiban most újabb kétszáz millió forint vált elérhetővé, amire kifejezetten ezek a települések pályázhatnak azért, hogy saját lakosaik számára élhetőbbé tegyék a környezetüket. Mindezt hétfőn délelőtt jelentette be Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette be a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón Balatonfüreden. 2025. július 28. 23:08 Navracsics Tibor: a kormány célja, hogy a Balaton egy jól élhető régió legyen közélet Navracsics Tibor: a kormány célja, hogy a Balaton egy jól élhető régió legyen A kormány azért dolgozik, hogy a Balaton egy jól élhető, magas életszínvonalat lehetővé tevő régió legyen - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a révfülöpi kulturális és turisztikai látogatóközpont átadóján. 2025. július 20. 11:47 Híd a vállalkozók és a kormányzat között Híd a vállalkozók és a kormányzat között A helyi vállalkozásokkal való közvetlen párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara péntek reggeli üzleti fórumán. A rendezvény célja az volt, hogy hidat képezzen a gazdaság szereplői és a kormányzat között, és lehetőséget biztosítson a térségi együttműködések megerősítésére. 2025. július 4. 16:57 Megérkezett a CODE-ba a „napút” festője, Csontváry Kosztka Tivadar CODE Megérkezett a CODE-ba a „napút” festője, Csontváry Kosztka Tivadar „Bal szemem, ez a művészi szem olyan páratlan, hogy a napot ellenőrzöm működésében, erre nem képes senki sem, megvakítaná az embert és én csinálom.” Csontváry Kosztka Tivadar ezeket a sorokat saját magáról írta le, mint a napút festője. És valóban, a huszadik század magyar festőóriása úgy látta a fény fotonjainak játékát tárgyakon, épületeken vagy természeti képződményeken, ahogy senki más előtte és utána. A veszprémi CODE Digitális Élményközpont pedig most ezt az életművet elevenítette meg, sőt keltette életre egy nem túlzás, hogy világszinten is egyedülálló immerzív kiállítással, ami már a nagyközönség előtt is nyitott. Cikkünkben elmondjuk, hogy mi hogyan éltük meg Csontváry – A fotonok nyelvén című vizuális utazást. 2025. június 28. 12:16 Navracsics Tibor: Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom közélet Navracsics Tibor: Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Keszthelyen, a Balaton Akadémia rendezvényén. 2025. június 27. 9:49 Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma Négy nap alatt száz filmet láthat a közönség az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. 2025. június 19. 12:12 Miniszteri elismerések a veszprémi kormányhivatal dolgozóinak közélet Miniszteri elismerések a veszprémi kormányhivatal dolgozóinak 2025. június 16. 12:41 A hétköznapi emberek pártja a KDNP politika A hétköznapi emberek pártja a KDNP A hétköznapi emberek pártja szeretne lenni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), ehhez viszont arra van szükség, hogy helyben, a helyi emberektől informálódjanak az őket érintő problémákról és ötletekről, hangzott el a párt országos vezetőitől csütörtöki veszprémi országjárásukon. 2025. június 13. 12:42 Magas polcra került a badacsonyi kéknyelű bor Magas polcra került a badacsonyi kéknyelű A badacsonyi térség nemzetközi márkajelzése is lehet a kéknyelű bor a jövőben, mondta Navracsics Tibor a hétvégén Badacsonytomajon, ahol bejelentette azt is, hogy a tradicionális magyar kéknyelűt a Hungarikum Bizottság valódi hungarikummá nyilvánította. 2025. június 5. 8:38 Fideszes képviselők: Ukrajna nem áll készen a csatlakozásra Fidesz Fideszes képviselők: Ukrajna nem áll készen a csatlakozásra Közös sajtótájékoztatón biztatták a választópolgárokat az Ukrajna uniós tagságáról szóló konzultáció kitöltésére a Fidesz Veszprém vármegyei parlamenti képviselői pénteken a megyeszékhelyen. 2025. május 17. 11:41
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. Lélegzetelállító fotó a Balatonra lecsapó frontról Orbán Viktor is egy kárpátaljai gyermekotthonnak adná végkielégítését Minisztereihez hasonlóan Orbán Viktor volt kormányfő is eladományozza a neki járó végkielégítést. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Az a város, amelyik nem fejlődik, idővel romlani fog A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, változtak-e Veszprém ambíciói az évtized végéig és meddig tervezi a polgármesterséget folytatni. Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel Megtörtént a minisztériumi átadás-átvétel, teljes körű vizsgálat indul minden területen - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök. Miért szorong a modern ember, ha látszólag mindenünk megvan? Paradox helyzetben éljük a mindennapjainkat. A statisztikák szerint sosem kaptunk még ennyi időt és lehetőséget a sorstól, a modern ember mégis folyamatosan szorong és fáradt. De vajon mi áll a kollektív borúlátás mögött, és miként nyerhetünk vissza akár tizennégy évet is az életünkből? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képviseletének rendhagyó, Nemesvámoson tartott előadásán.
sport
Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Vármegyei foci: a Sümegé az ezüstérem A Sümeg idegenben nyerte meg az Úrkút elleni rangadót a VEHIR.HU Veszprém vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó előtti fordulójában, ezzel ezüstérmes lett. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Az ISHOF kiemelte, hogy Cseh a nemzetközi versenyeken összesen 74 érmet gyűjtött, 38 aranyat, 19 ezüstöt és 17 bronzot. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Súlyos vereséget szenvedett Budaörsön a VSC Veszprém A VSC Veszprém 5-1-es vereséget szenvedett a Budaörs otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén, az idény utolsó előtti fordulójában. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.