Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Ady könnyen befogadható Ady könnyen befogadható Ahogyan azt már korábban megírtuk, Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából sorozatunkban veszprémi kötődésű művészeket, írókat kérdezünk Adyhoz fűződő viszonyukról. Géczi János, József Attila-díjas író véleménye Ady Endréről: 2019. február 8. 12:00 30 év - 46 kötet Erdélyről 30 év - 46 kötet Erdélyről Mennyiségileg ez a két szám jelzi a Veszprémben élő házaspár, Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál munkáját a történelmi Székelyföldről. Munkájuk azonban nem csak számadat. A szerzőpáros honismereti és irodalmi fotóalbum-sorozatából csütörtök este nyílt kiállítás az Agórában. 2019. február 8. 4:00 Különös élményeim kötődnek Adyhoz Különös élményeim kötődnek Adyhoz Január 27-én volt 100 éve, hogy meghalt az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre. Az évforduló kapcsán veszprémi művészeket, írókat és más ismert helyi embereket kérdeztünk Ady Endréről. Elsőként a Pannon Várszínház igazgatója, Vándorfi László vall a költő rá gyakorolt hatásáról. 2019. február 7. 12:00 Kiállítás, ahol hit és művészet összefog Kiállítás, ahol hit és művészet összefog Szűz Máriát ábrázoló alkotásokból összeállított vándorkiállítás érkezett Veszprémbe: a tárlat március 17-ig megtekinthető a Szaléziánumban. 2019. február 6. 4:03 Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Fiatal tehetségeknek is helyet adó zenei főhadiszállás az egykori VMK-ban, Veszprémi Hang Bank és városi zajokból születő zenék, a város arculatának (újra)tervezése fiatal művészek bevonásával. Ilyen és ehhez hasonló projektek valósulhatnának meg, ha 2022-ben Veszprém lehetne Európa Ifjúsági Fővárosa. 2019. január 31. 4:00 Novellák a Nagy Háborúról Novellák a Nagy Háborúról Eredményt hirdettek pénteken a Centenáriumi Emlékbizottság és a Művészetek Háza első világháborús novellapályázatán. 2019. január 27. 12:30 Helyi közösségek aktivizálásán dolgoznak Helyi közösségek aktivizálásán dolgoznak Első alkalommal fogott össze a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár, hogy segítséget nyújtsanak a településeknek közösségük aktivizálásában. A projekt részeként a három intézmény roadshowra indult az országban, elsőként Veszprémet bevezetve a műhelymunka részleteibe. 2019. január 24. 1:00 ’Minden eddigi demográfiai előrejelzésünk hibás’ ’Minden eddigi demográfiai előrejelzésünk hibás’ Hibás, ugyanis az élet eddig mindig máshogy alakult, mint azt elképzeltük. Azért, hogy a Veszprém méretű városok és a falvak helyben tartsák a lakosságot, kulcsfeladat hárul a „harmadik helyekre” és az integrált kultúrpolitikára. Egy német szociológus az Urban 21 konferencián beszélt a kultúra-város-gazdaság kapcsolatáról múlt héten a Hangvillában. 2019. január 15. 4:00 Műsorváltozás a Veszprémi Petőfi Színházban Műsorváltozás a Veszprémi Petőfi Színházban Kettő helyen is változás történt a színház januári műsortervében. 2019. január 10. 12:26 Nem szabad lemenni a bulvár szintjére Nem szabad lemenni a bulvár szintjére Szenvedélye a kultúra és meggyőződéssel vallja: nem kell temetni a régmúlt értékeit, csak a módszert kell megtalálni, amivel a mában is értékesíthetők. Schmidtné Kositzky Anett-tel, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 2018. december 25. 9:23 'A világháló megjelenésével is pont úgy éreznek és gondolkoznak az emberek, mint előtte.' 'A világháló megjelenésével is pont úgy éreznek és gondolkoznak az emberek, mint előtte.' Talán senkinek sem ismeretlen az online világról alkotott, főleg negatív, olykor akár elutasító gondolkodásmód. Egyre többet halljuk, hogy a médiavilág beszippantja az embert, ezzel párhuzamosan a valódi értékek elvesznek, a kultúrára pedig egyre kevesebb az igény. Vajon tényleg így van? Milyen arányban beszélhetünk az információs társadalom negatív és pozitív hozadékairól? Gózon Ákosnak, az Élet és Tudomány főszerkesztőjének, rádiós kulturális szerkesztőnek, az NKA Bizottság tagjának tettük fel ezeket a kérdéseket. 2018. december 24. 9:16 Virtuális kiállítás nyílt a veszpremunk.hu oldalán Virtuális kiállítás nyílt a veszpremunk.hu oldalán Különleges virtuális kiállítótérré avanzsált a veszpremunk.hu: társoldalunkon mostantól minden nap egy festménye kulisszái mögé ad betekintést Tarczy István festőművész. 2018. december 17. 13:51 Új rövidfilmmel jelentkezik a SzeretFilm Stúdió Új rövidfilmmel jelentkezik a SzeretFilm Stúdió Több veszprémi színész mellett a filmben a nemrégiben elhunyt Tóth Loon is játszott. 2018. december 17. 6:30 A legszebb ajándék a törődés A legszebb ajándék a törődés A minap szembejött velem egy cikk, miszerint a karácsony ma már nem több, mint a vásárlók ünnepe. Én hiszem, hogy lehet még a kedvesség, a törődés, a szeretet ünnepe is, és ezzel szerencsére nem vagyok egyedül. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és a Lélektér Alapítvány negyedik alkalommal építette erre adventi jótékonysági akcióját. 2018. december 8. 17:44
... 195 196 197 198 199 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
sport
Folytatni a jó szereplést A listavezető Gyirmót után újabb élcsapattal találkozik a VSC Veszprém az NB III északnyugati csoportjának 24. fordulójában. A bakonyiak szombaton 16 órai kezdettel az Opus Tatabányát fogadják a Városi Stadionban. BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Mozgásba jöttek a szeniorok A sportrégió szenior korosztálya számára rendeztek rendszeres testmozgásra ösztönző sportprogramot április elején. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.