Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ady könnyen befogadható

2019. február 8. 12:00
Ahogyan azt már korábban megírtuk, Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából sorozatunkban veszprémi kötődésű művészeket, írókat kérdezünk Adyhoz fűződő viszonyukról. Géczi János, József Attila-díjas író véleménye Ady Endréről:

„Ami elsőként eszembe jut Adyról az az, hogy közérthető költészetet művelt. Nem gondolom, hogy különlegességét egyszerű lenne megmagyarázni, hiszen a művészi univerzumok nem leírhatóak, és nem lehet őket kimeríthetően jellemezni. Egyes vonások ugyan kiemelhetők, de a kiemelés inkább a korra, a társadalomra, vagy az olvasóra lesz jellemző, mintsem a szerzőre. Számomra azért különleges, mert összetettségében is áttekinthető életművel rendelkezik, amely minden időszak, társdalami csoport, és kortárs kultúra számára üzenettel szolgál.

A versei mellett nagyon szeretem publicisztikáját is.

Az iskolai oktatás szerencsére megtartotta nevét, de nem gondolnám, hogy nagyon sokan olvasnak ma Ady-verseket. A versolvasás önmagában nem túl népszerű, talán több verset olvasnak azok, akik egyébként is foglalkoznak versírással.”

Arról, hogy Ady Endre „befogadhatónak” számít-e, Géczi János a következőket mondta:

"Ha az ember nem tanulja meg az olvasási és a megértési eljárásokat, akkor nem lehet hozzáférni az irodalomhoz. Ahhoz, hogy élvezni tudjuk az alkotásokat, műveltség szükségeltetik, viszont a humánműveltség egy lenézett dolog. Ady a könnyen befogadható magyar költők egyike, pláne akkor, ha az ember nem merül el túl mélyen a szövegeiben.”

Géczi János kedvence Adytól:

„Mindennap más, de én az istenes versek közül válogatok.”

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.