Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Új időszámítás a Művészetek Völgye életében Új időszámítás a Művészetek Völgye életében Sikerrel zárult a Völgyhétvégék eseménysorozat, indul a MűvészVölgy Kúria projekt. 2020. október 14. 4:00 Megkezdte az évadot a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Megkezdte az évadot a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Céljuk, hogy a tavasszal elmaradt irodalmi estjeiket pótolják. Annál is inkább fontos ez, mert három veszprémi kötődésű költő műsorára nem kerülhetett sor a koronavírus miatt. 2020. október 14. 4:00 Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Európa Kulturális Fővárosa Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Beszélgetés-sorozatot indított az EKF csapata, ahol a projekt felelős vezetőit lehet faggatni a részletekről, adott esetben konkrét javaslatokkal előállni. Az első ilyen találkozót hétfőn tartották, az esemény után pedig az operatív igazgatót kérdeztük a tapasztalatokról. 2020. október 6. 4:00 Mindig is szerettem a rizikót kultúra Mindig is szerettem a rizikót Máté P. Gábor a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, de nevét a színház épületein túl is sok helyen látni. Szerepelt a nemrég bemutatott Magdolna című Buvári Tamás-filmben, de hamarosan a rendezői titulus mellett is elcsíphetjük nevét, hiszen A szerenád címmel rendezett filmet. Dalszövegeket és dalokat ír, de a társasájátékok világában is elmélyült, méghozzá szintén „rendezői” oldalról. Új irányokról, munkafolyamatokról, színészetről mesélt. 2020. október 14. 4:00 Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek kultúra Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek Hajós András zenész, humorista, műsorvezető, mostanában talán a Dalfutár című műsora kapcsán halljuk sokszor a nevét, de közben stand up fellépéseivel járja az országot, így október hetedikén szerdán városunkba, Veszprémbe látogat. Stinggel való „találkozásáról”, műsorkészítésről, tervekről mesélt… 2020. október 9. 4:00 A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre civil A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre Pénteken nyitották meg a VENŐKE tavasszal elmaradt kiállítását a Hangvillában. 2020. október 7. 15:00 Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! A norvégok szerint nincs rossz időjárás, csak rossz ruházat, ha pedig a magunkévá tudjuk tenni ezt a szemléletet, sokkal könnyebben vészeljük át az elkövetkezendő, járvánnyal terhelt őszi-téli időszakot is. 2020. október 16. 4:00 Kollégiumba költözött a rendszerváltás képzőművészet Kollégiumba költözött a rendszerváltás A budapesti tárlat után hazaköltözött Csík Richárd, veszprémi festőművész rendszerváltás témáját feldolgozó kiállítása. A járvány miatt a kiállítóterek helyett egyenesen a középiskolás diákok kollégiumába kerültek a képek. 2020. október 7. 15:00 Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Charlie Gordont először azért taszítja ki a társadalom, mert az értelmi képességei alacsonyak, később pedig azért, mert túl okos. A Pannon Várszínház Virágot Algernonnak előadása nem foglal állást, épp csak konstatálja a keserű igazságot: nem számít, milyen keservesen küzdünk, ez az elvárásokkal teli világ mindig fog találni bennünk valami hibát. De éppen emiatt üt akkorát. 2020. október 8. 4:00 Megjelent a legfrissebb Szemle Veszprémi Szemle Megjelent a legfrissebb Szemle A járványügyi helyzet miatt nem rendeztek hagyományos bemutatót, ezúttal csak átvenni lehetett péntek délután a Veszprémi Szemle legújabb számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. szeptember 29. 15:02 Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás kultúra Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás A Városházán nyílt kiállításon veszprémi gyermekek rajzain keresztül lehet megismerni, hogyan élték meg az idei rendhagyó vakációt, amikor a koronavírus átírta a megszokott életet. 2020. október 2. 12:00 Amikor összefonódik a kávé és a művészet Amikor összefonódik a kávé és a művészet A kávé a legerősebb kapocs gazdasági, politikai és társadalmi szempontból, hiszen az ivóvíz után a világ legnépszerűbb itala és a legelfogadottabb hatóanyag tartalmú szer. A kávé és a kávézás különleges kapcsolatot ápol a művészettel is. Ezt a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével a Sole Mizo Zrt. is kihasználta és Vidd magaddal a művészet élményét! szlogennel festményekbe zárt kávékülönlegességeket dobott a piacra. 2020. november 15. 4:00 Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00
... 161 162 163 164 165 ...
közélet
Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.
sport
Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.