Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A humor terén elég konzervatív vagyok zene A humor terén elég konzervatív vagyok Laár András, a L’art pour l’art Társulat alapítója, Karinthy-gyűrűs humorista március nyolcadikán a veszprémi Hangvillában lép fel együttesével, a KFT-vel. A zenekar frontembere megadta a kérdezés lehetőségét, igaz, elég különleges időpontban. Az egyeztetés során úgy hittem, a L’art pour l’art jólismert Besenyő Pista bácsija tréfál azzal, hogy egy hétköznap éjszaka, egészen konkrétan éjfélre ad időpontot. Nem tréfált. Egyébként félreértés ne essék: cseppet sem bántam. 2023. február 23. 22:58 Klasszikusok a mosodában Klasszikusok a mosodában A régmúltban élt elődeinkre hajlamosak vagyunk történetekként, adatokként tekinteni, pedig ők is ugyanolyan hús-vér emberek voltak, éreztek, szerettek, szenvedtek, unatkoztak, mint mi. Azok a modellek, akiket a klasszikus festményeken láthatunk, mind-mind egy teljes élettörténettel rendelkeznek – néhány művész épp erre világít rá azzal, hogy a mai hétköznapokba helyezi el a figurákat. 2023. február 19. 20:48 Hogyan lesz egy fangirl a Marvel képregényírója? Interurbán Hogyan lesz egy fangirl a Marvel képregényírója? Marvel kapitány és Pókember történeteit is írta, a Star Wars és a Star Trek univerzumában is dolgozott a kanadai Sam Maggs, aki kedden vendégeskedett a Pannon Egyetem E épületében. Pedig állítja: gyerekkorában nem tudott azonosulni a képregényhősökkel. 2023. február 17. 20:42 Márton András: A KFT zenekar az életem kultúra Márton András: A KFT zenekar az életem Március nyolcadikán a Hangvillában koncertezik a KFT. Az 1981-ben alakult zenekar széles tömegeket megmozgató dalaival különleges koncertet ad majd a veszprémi közönségnek. A részletekről Márton Andrást kérdeztük, aki azon túl, hogy az együttes dobosa, kézbe vette a koncertekkel, lemezkiadással, színpadi látvánnyal kapcsolatos irányítást is. 2023. február 25. 21:32 Szálinger Balázs: Kétféle Petőfi van színház Szálinger Balázs: Kétféle Petőfi van Az idei évben nem csupán az Európa Kulturális Fővárosa címet ünnepeljük, de Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját is. Ennek apropóján a Pannon Várszínház meghívásos drámapályázatot hirdetett Petőfi Karaffa-drámatöredékének befejezésére. A sok nagynevű író közül Szálinger Balázs története nyert, szombat este pedig bemutatják a várva várt darabot. Ennek kapcsán kérdeztük az írót. 2023. február 18. 12:05 Petőfi élete színpadon színház Petőfi élete színpadon A Veszprémi Petőfi Színház névadójáról készült előadás, Petőfi kétszázadik születésnapja alkalmából. A Petőfifjút Szomor György állította színpadra. 2023. február 16. 23:07 Csendéletek a nanovilágból Pannon Egyetem Csendéletek a nanovilágból Elektronmikroszkóppal készült fotókból nyílt kiállítás a Pannon Egyetem aulájában. A képek elsősorban a tudományos értékük miatt érdekesek, de a tárlat összeállításakor az esztétikum is fontos szerepet játszott. 2023. február 15. 22:39 Ismerős utcák ismeretlen arcai Ismerős utcák ismeretlen arcai Közösség és emlékezet címmel nyílt fotókiállítás a Pannon Egyetem E épületében hétfőn. 2023. február 14. 11:12 Megérkezett a legújabb Séd – nem csupán fizikailag Megérkezett a legújabb Séd – nem csupán fizikailag Hétfő délután a Városházán mutatták be a legújabb, negyvenkettedik lapszámot, valamint az ötödik Séd-könyvet. A főszerkesztő Géczi János úgy véli, a folyóirat most érkezett meg igazán oda, ahol a kezdetkor látni akarták a lapot. Mint mondta, minden sorra büszke. 2023. február 14. 11:29 Veszprém a legkedveltebb úti célok között Veszprém Veszprém a legkedveltebb úti célok között Európa legjobb úti céljainak versenyében Veszprém az előkelő hetedik helyezést érte el. 2023. február 12. 14:06 Meseerdőkbe léphetünk ezeken a helyeken a tavasz hírnökeit keresve Meseerdőkbe léphetünk ezeken a helyeken a tavasz hírnökeit keresve Idővel felnövünk, vagy eleve más ízléssel rendelkezünk, de a mesék, legendák varázslatos díszleteire emlékeztető tájak a legtöbbünket nem csak gyerekkorunkban nyűgöznek le. Csupán azzal, hogy beborítják a talajt, a tavasz hírnökeiként érkező hóvirágok, tőzikék, krókuszok pontosan ilyen mesebeli tájjá változtatják környezetüket. Február végén, március elején előbújnak ezek a virágok, így összegyűjtöttük, hol bukkanhatunk a legbiztosabban a nyomukra. 2023. február 10. 21:15 25+1 tipp, hogy az utazás ne legyen elérhetetlen luxus 25+1 tipp, hogy az utazás ne legyen elérhetetlen luxus Miért utazunk? Hogy kikapcsolódjunk, hogy élményeket szerezzünk, hogy idegen kultúrákat fedezzünk fel, hogy a jellemünket formáljunk. Hosszan lehetne még folytatni a sort, és elég is csak annyi talán, hogy utazni nagyszerű, az infláció és az elszálló árak mellett azonban egyre inkább luxussá válik. Néhány pénztárcabarát trükkel azonban nem kell lemondanunk a világjárásról – sőt, még izgalmasabbá is tehetjük azt. 2023. február 9. 12:25 Bajban a kultúra? Bajban a kultúra? Éppen összeomlik vagy újjáépül a kultúra? A szakemberek sem értettek egyet ebben a Papírkutyában hétfő este megrendezett beszélgetésen. 2023. február 7. 11:51 Goda Krisztina: Anyukám szava a mai napig parancs Ecoport Goda Krisztina: Anyukám szava a mai napig parancs Goda Krisztina többek között a Kaméleon, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem rendezője; nemrég Gárdonyi Géza művéből, az Ida regényéből készített tévéfilmet, melynek egyik forgatási helyszíne Veszprém volt. A Balázs Béla-díjas rendezőnek sikeres filmjei nagy ismertséget hoztak számára, a bulvár világa viszont teljes mértékben elkerülte. Többek között arról kérdeztük, miként lehet ma érvényesülni a szakmában… 2023. február 5. 12:15
... 95 96 97 98 99 ...
közélet
Gulyás Gergely: Magyarország energiaellátása biztosított Magyarország az energiaellátás szempontjából számtalan kockázattal szembesül, de pillanatnyilag mind az ország gáz- és áramellátása, mind az üzemanyagellátás biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. A Jost is csatlakozott a Sportrégió célkitűzéseihez Újabb veszprémi cég vállal szerepet abban a kialakuló együttműködésben, amelynek célja a veszprémi munkavállalók mozgásperceinek növelése. Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. Oberfrank Pál: Veszprém alkalmat ad az igazi, emberi, érzékeny találkozásokra Miért jó veszpréminek lenni?  A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. További fejlesztéseket tervez a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. A gázvezeték felrobbantásával viccelődött locsolóversében a Tisza Párt politikusa Egy egész ország energiaellátását fenyegető szabotázsakció volt a humor tárgya a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjénél. A Mandiner szúrta ki, hogy Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán közzétett locsolóversében a szerbiai gázvezetéknél talált robbanószerkezeteken élcelődött.
sport
Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya Elhunyt Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya - írja az Agerpres a bukaresti sürgősségi egyetemi kórház közleménye alapján. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.